Álmodom. Minden valóságosnak tűnik, mint mindig. Reggel visszaemlékezve persze számos mosolyogni valóan illogikus, lehetetlen dolgot fedezek fel az álomban. Nem stimmelnek időtartamok, sorrendek, fizikai törvények sérülnek – gyakran roppant érdekesen vagy éppen ijesztően. Mégis, álmodás közben nem jövök rá, hogy mindez nem a valóság, hanem csak álom. Minden realisztikusnak tűnik.
Ma éjjel álmomban mégis felvillant a tudatos énem és realizáltam, hogy éppen álmodom. És ez fantasztikus felfedezés volt, pláne, hogy azonnal tudtam, hogy honnan jöttem rá, és hogy hogyan is lehetek biztos benne.
De lépjünk vissza egyet.
Éber állapotban az agyunk egyik fontos funkciója az, hogy a hiányos észlelési elemekből folyamatosan egy logikus, a világról alkotott ismereteinkkel összhangban levő összképet alakítson ki. Ami kisebb, az távolabb van, ha egy kő fordítva potyog, akkor fejjel lefele vagyok és így tovább. Ez néha pont azt eredményezi, hogy nem azt látom, ami a valóság (illúziók), de figyelembe véve, hogy mennyire hiányosan észleljük a világot, az eredmény csodálatosan pontos és hasznos.
Az agyunk egy virtuális valóságot, a környezetünk egy elég realisztikus szimulációját állítja elő nekünk másodpercről másodpercre.
Állítólag ebből az a funkció, amely a sztori logikusságát biztosítja, nem működik, amikor álmodunk. Ezért tudunk repülni (és nem csodálkozunk rajta), és ezért történik számos olyan dolog, amin reggel már csak mosolyogni tudunk. Egy valóságosnak tűnő, de realisztikus kötöttségektől mentes virtuális világot álmodunk, és majdnem lehetetlen, hogy álmodás közben felismerjük, hogy nem a valóságot tapasztaljuk.
De csak majdnem! Néha lehetséges, hogy felismerjük, hogy álmodunk, sőt állítólag kis gyakorlattal akár az is, hogy akarattal befolyásoljuk az álom menetét. Ezt nevezik tudatos álmodásnak (lucid dreaming). Mindez idáig számomra csak egy érdekesség volt, amiről halottam egy-két riportot, olvastam néhány cikket, de amiről nem volt személyes tapasztalatom. A mai napig, pontosabban a mai éjszakáig.
Olyan álmom volt, amelyhez hasonló már számtalanszor. Általános téma álmaimban, hogy valami egzotikus helyen vagyok (fiatal koromban jártam expedíciókon Mongóliában, Üzbegisztánban és hasonló helyeken), éppen hazafelé indulnánk, de problémák, bonyodalmak lépnek fel. Lemaradok a repülőről, elkeveredek társaimtól, elvesztem a csomagomat, pénzemet, irataimat és hasonlók.
Rossz álmok, néha zaklatottan fel is ébredek tőlük.
Most is hasonló történt. Már éreztem, hogy gondok lesznek, lekéshetem a repülőt, de még be kellett csomagolnom. Elindultam a hotelben a lifthez, hogy felmenjek a szobámba. Életemben elég sokat kellett utaznom üzleti okokból, ezért mindez ismerős szituáció volt. Nagyon rossz vagyok számok megjegyzésében, ezért ilyenkor gyakran rápillantok a szobakulcsként használt kártyára vagy annak borítójára ellenőrizni a szobaszámot. Az álmomban is ezt tettem. 348-as szoba. OK. Elsétáltam a lifthez és megnyomtam a hívógombot. Várakozás közben megint rápillantottam a kártyára. 142-es szoba.
Bumm! Itt tört be a valóság az álmomba.
Amikor a tudatos álmodásról, annak technikájáról olvastam, akkor értettem meg, hogy pontosan az álom logikátlansága a feltörés, a felismerés kulcsa. Ha azt akarod, hogy majd alvás közben rájöjj, hogy ami történik, az nem valóság, hanem álom, akkor rá kell készülnöd, hogy felismerd, valami olyasmi történik, ami a valóságban lehetetlen, de az álomban persze nem.
| ||
Az Eredet című filmben a szereplők be tudtak lépni egymás álmába. Az álmok realitásnak tűntek az álmodók számára, de bennük olyan dolgokat lehetett csinálni, amelyek a valóságban nem történtek meg, vagy nem is történhettek meg. Lényeges volt azonban felismerni, hogy valaki éppen álomban van vagy a valóságban. Erre mindenki valami személyes módszert használt. A főszereplő Dom Cobb például egy kis fémpörgettyűt, amelyet az ilyen „realitásteszt” során az asztallapon megpörgetett. Ha ébren – azaz a valóságban – volt, akkor idővel a pörgettyű elkezdett billegni, majd leállt. Álomban azonban a fizika törvényei nem – vagy nem úgy – működnek, ezért ott a pörgettyűje nem állt le.
A filmben a főszereplő ezzel a technikával azt tesztelte, hogy nem valaki másnak az álmában van-e – azaz egy olyan szcenáriót, amely tényleg csak sci-fiben létezik.
Azonban a lucid álmodás technikájában is hasonló módszereket lehet használni.
Az egyik ajánlott módszer a következő: éber állapotban naponta többször, sokféle szituációban a jobb kezed két ujjával nyomd meg a bal kezed tenyerét, és próbáld az ujjaidat keresztülnyomni a tenyereden. Persze nem fog sikerülni. De ha mindezt elég gyakran csinálod, állítólag az álmodban is elő fog fordulni, és ott bizony az ujjaid keresztülhatolnak a tenyereden. Ekkor hirtelen feléled agyad realitás-ellenőrző funkciója, és rádöbbensz, hogy álmodsz.
Soha nem próbálkoztam se ezzel a módszerrel, se más hasonlóval. Viszont olvastam, hogy érdekes módon álmodás közben probléma van az olvasással. Az ehhez szükséges agyrészek legalábbis részben ki vannak kapcsolva, ezért furcsaságok történnek olvasás közben. Efelett persze álmodás közben legtöbb esetben átsiklunk, de mint ahogy éjjel velem is történt, ez alkalmas annak tudatosulására, hogy éppen álmodunk.
Hoppá, ez álom!
Amikor a lift előtt a szállodai szobám számát ellenőriztem le a kulcsként szolgáló kártyán, láttam, hogy más a szám, mint amit korábban láttam. Ekkor eszembe jutott, hogy a tudatos álmodást ismertető irodalomban gyakran emlegetik, hogy ez egy tökéletes realitás-ellenőrzési módszer arra, hogy felismerjük, álomban vagyunk-e vagy sem. Álmomban a lift előtt állva mindez elképesztő felismerés volt. Ha ez így van, akkor meg is ismételhetem. Úgy is tettem. Elfordítottam a fejem, majd visszanéztem a kulcsra. Újra és újra. És mindig más számot láttam rajta!
Mindez egyrészt megnyugtatott, hogy semmi baj nem lesz abból, ha lekésem a repülőgépet, hiszen ez csak álom.
Másrészt azonban a felismerés túlságosan fel is lelkesített. A tudatos álmodásról szóló weboldalak szerint fel kell készülni erre a helyzetre és visszafogni a lelkesedésünket, mert ez kizökkenthet minket a tudatos állapotból vagy magából az álomból, így nem tudjuk – immáron némi tudatos kontrollal – tovább élni azt.
Hát erről a tudatos tovább álmodásról egyelőre lemaradtam, mindenesetre a rossz álom okozta zaklatottság abbamaradt, jót aludtam.
_____
A „hamis dilemma” egyrészt az egyik leggyakoribb érvelési hiba, ami úgy állít be egy vitát vagy problémát, mintha csak két alternatíva közül lehetne választani. Másrészt viszont itt a Narancsszkeptikus blogja, aminek szerzője Hraskó Gábor biológus, informatikus, tudományos újságíró. A minden szerdán jelentkező blogon a csillagok állásától a tudatos álmodásig mindenről szó lesz, aminek hallatán valamire való tudós dühösen felhorkantva legyintgetni kezd. A blog kicsit hosszabb bemutatkozását itt lehet elolvasni.
