Tavaly év végén Aleppóra figyelt a világ, szó szerint élőben lehetett követni az ostromot, a civilek gyilkolását, a rettegő emberek segélykéréseit, az emberiség elleni bűntetteket. A kormányerők győzelme óta viszont nem sokat hallani róla. Azok a nyugati újságírók, akiket az Aszad-rezsim – állandó rendőri megfigyelés mellett – beenged Szíriába, most megpróbálhatják felmérni, milyen jövő nő ki a romok alól.
Robert F. Worth cikkének számos erénye van, de ami rám leginkább hatott, az a nosztalgiája, az alig takargatott elfogódottsága. Vagyis hogy közel-keleti tudósítóként ő nemcsak jól ismerte a régi Aleppót, hanem láthatóan szerette azt a pezsgő várost, ismerte a lakóit, barátai voltak itt, kedvenc kocsmái és kofái, és amikor most a hamutól fuldokló utcákon mászkál, végig látja maga előtt a múltat.
Aleppo After the Fall
One morning in mid-December, a group of soldiers banged on the door of a house in eastern Aleppo. A male voice responded from inside: “Who are you?” A soldier answered: “We’re the Syrian Arab Army. It’s O.K., you can come out. They’re all gone.” The door opened. A middle-aged man appeared.
Talán ezért is rajzol ilyen remek portékat: a városi Robinsonról, aki évekig nem hagyta el a lakását; a túlzás nélkül hősnek nevezhető, önkéntes Sziszüphoszról, aki víz- és villanyvezetékeket szerelt a harcok közepén is; vagy az arisztokrata házról, amelynek falain már csak a festmények nyoma látszik. (De az látszik Sebastián Liste csodálatos képein is.)
A cikk egyik központi kérdése, amiről sokan elmondják a véleményüket, a szakértőtől az utca emberéig, hogy ki lehet-e egyezni a tömeggyilkos diktátorral. A mi gőgös nyugati válaszunk persze azonnali nem, de ha a szíriaiaknak választaniuk kell, hogy jön még akárhány év ilyen háború, vagy Aszad diktatúrájában újra lesz víz, élelem és a gyerekek elkezdhetnek iskolába járni, akkor rohadt nehéz lenne rajtuk elveket számon kérni.
További olvasnivalók
Trump és a terrortámadások: The Panic President (Atlantic)
Nagy-Britanniában szabadcsapatok gyilkolják a szürke mókusokat, hogy megvédjék a vörös mókusokat (Guardian)
Paul Ricoeur, a filozófus Macron mögött (Irish Times)
