Aleppó romjai között már az új világra készülnek

  • Urfi Péter
  • 2017. június 4.

A hét cikke

Elfogadható egy diktatúra, ha nem látsz más esélyt a normális életre?

Tavaly év végén Aleppóra figyelt a világ, szó szerint élőben lehetett követni az ostromot, a civilek gyilkolását, a rettegő emberek segélykéréseit, az emberiség elleni bűntetteket. A kormányerők győzelme óta viszont nem sokat hallani róla. Azok a nyugati újságírók, akiket az Aszad-rezsim – állandó rendőri megfigyelés mellett – beenged Szíriába, most megpróbálhatják felmérni, milyen jövő nő ki a romok alól.

Robert F. Worth cikkének számos erénye van, de ami rám leginkább hatott, az a nosztalgiája, az alig takargatott elfogódottsága. Vagyis hogy közel-keleti tudósítóként ő nemcsak jól ismerte a régi Aleppót, hanem láthatóan szerette azt a pezsgő várost, ismerte a lakóit, barátai voltak itt, kedvenc kocsmái és kofái, és amikor most a hamutól fuldokló utcákon mászkál, végig látja maga előtt a múltat.

Aleppo After the Fall

One morning in mid-December, a group of soldiers banged on the door of a house in eastern Aleppo. A male voice responded from inside: “Who are you?” A soldier answered: “We’re the Syrian Arab Army. It’s O.K., you can come out. They’re all gone.” The door opened. A middle-aged man appeared.

Talán ezért is rajzol ilyen remek portékat: a városi Robinsonról, aki évekig nem hagyta el a lakását; a túlzás nélkül hősnek nevezhető, önkéntes Sziszüphoszról, aki víz- és villanyvezetékeket szerelt a harcok közepén is; vagy az arisztokrata házról, amelynek falain már csak a festmények nyoma látszik. (De az látszik Sebastián Liste csodálatos képein is.)

A cikk egyik központi kérdése, amiről sokan elmondják a véleményüket, a szakértőtől az utca emberéig, hogy ki lehet-e egyezni a tömeggyilkos diktátorral. A mi gőgös nyugati válaszunk persze azonnali nem, de ha a szíriaiaknak választaniuk kell, hogy jön még akárhány év ilyen háború, vagy Aszad diktatúrájában újra lesz víz, élelem és a gyerekek elkezdhetnek iskolába járni, akkor rohadt nehéz lenne rajtuk elveket számon kérni.

További olvasnivalók

Trump és a terrortámadások: The Panic President (Atlantic)

Nagy-Britanniában szabadcsapatok gyilkolják a szürke mókusokat, hogy megvédjék a vörös mókusokat (Guardian)

Paul Ricoeur, a filozófus Macron mögött (Irish Times)

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.