„Az országnak és a pártnak erős vezetőre van szüksége”

  • narancs.hu
  • 2016. május 9.

Hírnarancs

Andy Vajna újabb milliárdokhoz jut, Aczél Endrét kiradírozta egy hekker, kettőt alszunk, és megfosztják Kiss Lászlót a díszpolgári címétől.

Andy Vajna újabb, több mint egymilliárd forintos

hitelt kapott az állami Eximbanktól. A filmbizniszben is otthonos kaszinóügyi kormánybiztos, pardon, a kaszinóbizniszben is járatos filmügyi kormánybiztos médiacége, a Tv2 Média Csoport Kft. 1,2 milliárd forintos hitelt kapott április 29-én a Külgazdasági és Külügyminisztérium által felügyelt Eximbanktól, írja a Nol. A Népszabadság online kiadása szerint ezt a pénzt kifejezetten a tévé működtetésére költenék. Korábban ugyanez a pénzintézet már 6,72 milliárd forintos hitelt biztosított a Tv2 megvételéhez Vajnáéknak.

Andy és kis csapata

Andy és kis csapata

Fotó: Bődey János/Index

De a lap emlékeztet arra is, hogy a mostani szerződést az Exim részéről Puskás András vezérigazgató-helyettes írta alá, amit azért érdemes kiemelni, mert Puskás korábban Rogán Antal alpolgármestere volt, és „közismert róla, hogy ugyanabban a lakóparkban lakik, mint” Rogán. Egyébként éppen április végén cserélték le a kormánybiztos főnökét, és éppen Rogánra — egy kormánhatározat szerint Andy Vajna filmügyi tevékenységét már Rogán Antal irányítja és ellenőrzi a korábbi négyfős, a Miniszterlnökséghez tartozó titkárság helyett.

Eltüntetik a Klubrádióról

Aczél Endrét, vagyis beszüntetik az Aczélsodrony című műsor további ismétlését, közölte a Klubrádió. Aczéltól korábbban azért vált meg a Népszabadság, mert a Kiss László-ügy kirobbanása után arról beszélt a Facebookon, hogy az áldozat „szeretett kefélni”. Aczélnak mindezek után még ahhoz is volt egy-két meglehetősen undorító megjegyzése (például arra utalt, hogy az áldozat hazudik), hogy a korábban halottnak hitt áldozat, Takáts Zsuzsanna szombaton interjút adott az RTL Klubnak, amiben nemcsak elmesélte az esetet, de azt is elárulta, hogy soha nem tudott megbocsátani Kisséknek tettükért. Aczél amúgy eltűnt a Facebookról is, de az Indexnek és a 444-nek is azt nyilatkozta később, hogy nem ő törölte magát, hanem egy hekker. Aczél egyébként maga árulta el, hogy ennyi év távlatából keveri a nőket, akikről ennyi hülyeséget összehord, hiszen a „szeretett kefélni” megjegyzés valójában nem Takáts Zsuzsannára vonatkozott. „Ott mellélőttem” — mondta. Csak ott?

További fejlemény az ügyben, hogy a hvg.hu értesülése szerint az áldozat hétvégi megszólalása után visszavonhatják Kiss László díszpolgári címét. A lap szerint már szerdán döntés születhet erről Százhalombattán.

A mától színesben megjelenő Magyar

Nemzet új, kissé meglepő szlogenje meglehetősen lazán kezeli az idő fogalmát: „mindig ellenzékben”, szól az ellentmondást nem tűrő, örök érvényű öndefiníció. A vezércikk magyarázatot is fűz az új irányvonalhoz: „De hát milyen is legyen a közéleti sajtó egy demokráciában, ha nem mindig ellenzéki? (…) Ha egy újság barátja a politikai erőknek, akkor nem tud a tényekhez ragaszkodni, és képtelen elfogulatlanul tájékoztatni.”

Tagadhatatlanul szép szavak, főleg egy olyan laptól, amelyik az elmúlt években nem igazán volt ellenzékben, hanem inkább folyton ott dörgölőzött a Fidesz lábainál. De nyilván arra gondolnak most a Nemzet szerkesztői, hogy mostantól (vagy hát Simicska gecizése óta) már mindig ellenzékben lesznek. Lehet mást tenni ilyenkor, mint sok sikert kívánni a hirtelen jött ambíciókhoz?

Lemondott minden tisztségéről

az osztrák kancellár, Werner Faymann, aki a Szociáldemokrata Párt éléről is távozik.

Orbán és Faymann Bécsben

Orbán és Faymann Bécsben

Fotó: MTI

„Az országnak és a pártnak is olyan vezetőre van szüksége, aki erős támogatottsággal bír” – mondta a politikus az osztrák rádióban. Már május 1-én lemondásra buzdították Faymannt egy bécsi pártgyűlésen az elnökválasztás első fordulójának kínos eredményei miatt. Az elnökválasztás a szociáldemokraták gyengülése mellett a szélsőjobb szignifikáns erősödését is kérlelhetetlenül megmutatta.

Közel öt év után új Radiohead-album

jelent meg, az alkotás címe A Moon Shaped Pool, és megvásárolható-meghallgatható több online platformon, bár például a Spotifyon nem. Az albumon szereplő Daydreaming című számhoz Paul Thomas Anderson, többek között a nagyszerű The Master és a zseniális Vérző olaj rendezője készített klipet. Maga a dal nem üt nagyot, de végül is egészen kellemes – viszont a pofonegyszerű ötletre épülő mozgóképpel együtt már egészen bizsergető élményt nyújt.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.