Érpatak polgármestere megvédte a muszlimokat, és nekiment Toroczkainak

  • narancs.hu
  • 2016. november 28.

Hírnarancs

Juhász Péter Rogánék vagyonnyilatkozatai miatt kezdeményez eljárást. Tiborcz Istvánnak egymilliárd forintos ingatlanja van. Győrkös István előzetesben marad. Rémpuli helyett vízi tündérek az úszó-vb kabalái.

Juhász Péter vagyonnyilatkozataikkal szorongatná meg Rogánékat

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Rogán Antallal és testvérével, Szakonyfalu fideszes polgármesterével, Rogán Valériával szemben Juhász Péter – jelentette be az Együtt elnöke a Facebookon.

Juhász Péter arra kíváncsi, „mibű telik nekik több tízmilliós felújításra a 260 négyzetméteres nyaralójukban”. Rogán korábbi vagyonnyilatkozataiból az derült ki, hogy erre nem telik a hivatalosan keresett jövedelméből – vélekedik Juhász. „Azok alapján ugyanis nem vett fel hitelt se a felújításra, nem is keresett több pénzt, és megtakarítása sem volt, amiből fizethette volna” (…) „a 10 milliós medencét, az 5 milliós légkondit és a többit, amibe a nyaraló felújítása került”. Véleményünket itt olvashatják.

Rogán megint hazudott. Mármint folyamatosan…

Tiborcz csak a saját lábán áll

Egymilliárd forintos ingatlana van Tiborcz Istvánnak egy ipari parkban, ahova a kormány csábít befektetőket – írja a részleteket feltárva a Direkt36.

Győrkös előzetesben marad

Meghosszabbították Győrkös István előzetes letartóztatását három hónappal, mert továbbra is fenn áll a gyanúsított részéről a tanúk befolyásolásának és a szökés, elrejtőzés „reális” veszélye – írja az MTI. Hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölés és lőfegyverrel való visszaélés miatt nyomoznak a Magyar Nemzeti Arcvonal paramilitáris szervezet alapítója ellen, aki október 26-án gépfegyverrel lövöldözött Bőnyben, és megölte Pálvölgyi Péter rendőr őrnagyot.

Popcornt elő!

Érpatak polgármestere megvédte a muszlimokat. Orosz Mihály Zoltán szerint Toroczkai László, Ásotthalom vezetője „vallásgyalázó”, és összemossa a békeszerető muszlimokat a terroristákkal és a „fajtalankodó társadalmi csoportok” propagandájával.

false

 

Fotó: MTI

Tegyen Áder a Tiszáért is valamit!

Nyílt levélben fordult Baranyi Krisztina (Együtt) Áder Jánoshoz a Budapesti Víz Világtalálkozó első napján, hogy felhívja figyelmét a Tisza súlyos és folyamatos szennyezésére.

Egyben kéri a  köztársasági elnök segítségét az egyik legnagyobb nemzeti kincs pusztulásának megakadályozásában.
A teljes levél itt olvasható.

Rémpuli után vízi tündérekkel csábít az úszószövetség

Megvan a 2017-es budapesti úszó-világbajnokság új kabalafigurája, rögtön kettő is. A rémpuli BOL-dog után Willy és Lilli alakját mutogatja majd a Magyar Úszó Szövetség. A vízi tündérekről Gyárfás Tamás csak annyit mondott: „nekem nagyon tetszik”. Ám úgy tűnik, ezzel ismét teljesen egyedül maradt.

false

Utolsó élő őrből elítélt

Jogerőre emelkedett az egykori auschwitz-birkenaui náci haláltábor egyik utolsó élő őrét, Oskar Gröninget elmarasztaló ítélet – közölte a német szövetségi legfelső bíróságra hivatkozva az MTI. A most 95 éves lágerőrt négy év szabadságvesztésre ítélték bűnrészesség miatt magyar zsidók százezreinek legyilkolásában.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.