Túszul ejtették a sámándobot – Félnótásnak nézi az országot a kormány

  • narancs.hu
  • 2015. december 3.

Hírnarancs

Tovább fejtegetik a párizsi terrortámadás szálait: újabb gyanúsítottak, magyar szál. Úgy tűnik, katonai misszióval is beszáll a német kormány az IS elleni küzdelembe. Átmenetileg megszűnhet a schengeni övezet. Lefoglalták a milánói magyar pavilont. Meghalt Juhász Ferenc költő.

A Keletinél toborzott merénylőket

Lázár János szerint a Keleti pályaudvarnál toborzott merénylőket a november 13-i párizsi terrortámadás kitervelője. A miniszter a kormányinfón tett körülményes megfogalmazásából úgy tűnik, erről a korábbi sajtóhírt követően a kormány külföldi titkosszolgálatoktól is megerősítést kapott.

false

 

Fotó: MTI

Lázár nem mondta el, kiről van szó, de kizárásos alapon nyilván Salah Abdeslamra gondolt, akit a párizsi terrortámadások főszervezőjének tartanak, és még mindig szökésben van. A TEK vagy a titkosszolgálatok annak idején nem tudtak arról, hogy Abdeslam Magyarországon van, és hogy milyen szándékkal tartózkodik itt.

Újabb gyanúsítottak

Belgiumban két újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a november 13-i párizsi merényletekkel összefüggésben – jelentette az MTI. A két férfi ellen vádat emeltek, ezzel nyolcra nőtt a belgiumi vádemelések száma az ügyben. A belga Le Soir szerint egyikük egy 20 éves francia, aki már többször megpróbált Szíriába menni – őt vasárnap a brüsszeli reptéren fogták el, egy Marokkóba tartó gépre akart felszállni; a másik egy 28 éves belga férfi, akit saját otthonában fogtak el egy Molenbeekben tartott házkutatás során.

Beszáll a Bundeswehr is

Angela Merkel német kancellár múlt héten amellett érvelt a német parlamentben, hogy csak katonai úton lehet megnyerni az Iszlám Állam elleni harcot. Németország korábban mereven elzárkózott mindenféle közvetlen katonai beavatkozástól, csak a kurdoknak küldött felszereléseket, fegyvereket és kiképzőket Irakba. Kedden azonban a kormány is arról döntött, hogy támogatják a katonai missziót, amelyben összesen 1200 német katona vesz majd részt. Németország felderítő gépek mellett egy hadihajóval, valamint katonai műholdakkal is segít az IS elleni koalícióban. A parlamentnek még jóvá kell hagynia a döntést, de várhatóan nem mennek szembe a kormánnyal, legkorábban pénteken szavaznak. Azért is különösen fontos lépés ez, mert Németország a második világháború óta kerülte a külföldi katonai beavatkozásokat, és ezt néhány hónappal ezelőtt még Szíria esetében is elutasította. A németek szerint most sem háborúba szállnak be, hanem egy terrorszervezet ellen küzdenek.

„Jó ebédhez szól a kvóta!”

„Félnótásnak nézi az országot, amikor a kormány pénzt és józan észt nem kímélve azt harsogja: »a kötelező betelepítési kvóta 160 ezer betelepítést jelentené hazánkba«” – írja a Magyar Helsinki Bizottság (MHB) Facebook-oldalán. Pontokba szedve cáfolta az MHB a kormány állításait, amelyekből szerintük „semmi nem igaz”.

Így kezdődik a szabadság vége?

Két évre megszűnhet a schengeni övezet, és visszaállhat az uniós országok közötti határellenőrzés – írja a hvg.hu –, erről tárgyalnak pénteken az EU-belügyminiszterek. A jelenlegi szabályok szerint a tagállamok legfeljebb ideiglenesen, és legfeljebb hat hónapra állíthatják vissza a határőrizetet. Az EU soros elnöki tisztét betöltő Luxemburgból kiszivárgott tervek szerint azonban ezt az időszakot akár két évre meghosszabbíthatóvá tennék, amennyiben olyan rendkívüli helyzet áll elő, amely a közrendre és a belbiztonságra komoly fenyegetést jelent.

 

Kalandos sorsú „sámándob”

Lefoglalta az olasz hatóság a világkiállítás magyar pavilonját – írja az Index. Na de nem azért, mert az egyesek szerint sámándobra hasonlító alkotás annyira tetszene az olaszoknak, hogy megtartanák, hanem mert a kivitelező olasz cég szerint a magyar megrendelő állam nem fizette őket. Pedig van olyan terv, amely szerint itthon hasznosítanák az épületet. Hát, ez most így kicsit problémás lesz. De nem kell félni, Lázár János a mai kormányinfón azt mondta, hogy visszaszerzi a kormány a „kalandos sorsú” milánói világkiállítási pavilont, amit „túszul ejtettek olasz barátaink”.

false

 

Fotó: MTI

A magyar pavilonért felelős Szőcs Géza eközben az RTL Klubnak elismerte, hogy lefoglalták a pavilont, és valóban tartoznak az olaszoknak, bár a követelések egy részét jogtalannak tartja: a megállapodás ugyanis 280 millió forintról szólt, amiből Szőcsék 46 milliót nem fizettek ki minőségi problémák miatt, az olaszok erre még 140 millió forintot követelnek pótmunkáért.

A milánói bíróság a jövő csütörtökre írta ki a tárgyalást.

Gyász

Életének 88. évében – december 2-án éjjel – meghalt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő, a nemzet művésze.

„Szivem a Földről most az űrbe költözött.”

false

 

Fotó: Facebook/Juhász Ferenc

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”