Nagyon nem akarja a Fidesz, hogy népszavazás legyen az olimpiáról

  • narancs.hu
  • 2015. december 2.

Hírnarancs

A kormány szerint a korrupció életszerű, ezért nem kell tenni ellene, az ellenzék mellényomott, Orbán lelkét kényezteti a sajtó, hírességek fogadnak be menekülteket. A nap hírei.

Életszerű

A kormány megváltoztatta azt a nemrég elfogadott törvényt, amely szerint vezető politikai tisztviselők rokonai nem indulhattak volna közbeszerzéseken. Az új törvényszöveg szerint azonban ezután az is elég lesz, ha a politikus és rokonai nem élnek egy háztartásban – így például Orbán Viktor veje vagy kedves édesapja nyugodtan vitézkedhet a közbeszerzéseken, amelyek sorsát a miniszterelnök saját bevallása szerint is „megvitatja” beosztottjaival. A 444 megkérdezte a kormányszóvivő Kovács Zoltánt, hogy miért kellett enyhíteni a szabályozáson, aki erre azt bírta felelni, hogy azért, mert ez így életszerű. Egyetértünk.

A módosításról való parlamenti szavazáson Fodor Gábor és a DK teljes csapata véletlenül igent nyomott, ez is igen életszerű.

Egy körből kimaradsz, fiam!

Ez simán ment, fiam!

Fotó: Facebook

Szlovákia perel

Szlovákia szerdán feljelentette a luxembourgi bíróságon az Európai Unió Tanácsát. Azt kéri a testülettől, hogy érvénytelenítse azt a határozatot, amelyet szeptember 22-én hozott nyilvánosságra 120 ezer, Olaszországban és Görögországban tartózkodó menekült kötelező befogadásáról, az ugyancsak jóváhagyott kvóták alapján – jelentette be Robert Fico, Orbán Viktor legfőbb szövetségese az unió elleni harcban. Részletek a Népszabadság tudósításában.

Európa legmicsodább micsodája?

A nap egyik vezető híre az volt, amire a kormányoldal és az ellenzék prominensei egyaránt reagáltak, hogy a tekintélyes médiavállalkozás, a Politico magát Orbán Viktort választotta meg… És itt kezdődtek a problémák. A szalagcímek olyasmiket állítottak, hogy Európa „legmeghatározóbb alakjának”, „legerősebb emberének” és így tovább. Ezek a mondatok minden bizonnyal megmelengetik a miniszterelnök úr szívét, de elég egy pillantást vetni a listára, hogy lássuk, itt egyáltalán nem erről van szó.

false

Ha valóban a legbefolyásosabb európai közszereplőket tartalmazná a Politico gyűjtése, akkor talán Merkel, Hollande, Cameron, Juncker és Tusk is szerepelne rajta, mondjuk a belga popsztár és az írországi transzvesztita aktivista helyett. Arról nem is beszélve, hogy nem összesített lista ez, hanem minden országból egy-egy kiemelt személy szerepel rajta. Közelebb járnak az igazsághoz, de azért félreérthetően fogalmaznak, akik szerint Orbánt „az év emberének” választotta meg a Politico, hiszen ez úgy hangzik, mintha hősként ünnepelnék a magyar miniszterelnököt, pedig a róla szóló életrajz meglehetősen kritikus – és mellesleg nem mentes a tárgyi tévedésektől. A legjobban talán úgy adható vissza a Politico gesztusa, hogy Orbánt tartják a kontinens legizgalmasabb, leginkább figyelemreméltó személyiségének. Nahát.

Mi lesz a népszavazással?

Úgy látszik, ez ilyen nap, mert drága jó kollégáinkat vagyunk kénytelenek bírálni megint: számos online portál harsogta ugyanis az Index nyomán a hírt, hogy „Nem lesz népszavazás a budapesti olimpiáról”. Kétségtelen, a Fidesz valóban nem szeretné, ha az istenadta nép maga dönthetné el, hogy akar-e több ezer milliárdot elkölteni egy olyan eseményre, amely hatalmas eladósodással és a kormányzati korrupció szárnyalásával járhat. Ezért is szavazta le az MSZP javaslatát ma a fideszes többségű Fővárosi Közgyűlés. De ez nem jelenti, hogy biztosan nem lesz népszavazás, hiszen az állampolgári kezdeményezésre, 140 ezer budapesti aláírással is létrejöhet – bár nyilván nehezebben, ha mindenhol azt olvassák az emberek, hogy a kérdés már eldőlt. Karácsony Gergely a PM nevében be is jelentette, hogy jövőre népszavazást kezdeményeznek – ennek szükségességéről és esélyeiről itt írt a Narancsblog.

Menekültek Kulkánál és Klein Dávidnál

Nem meglepő, hogy a kormányzati gyűlölet- és félelemkeltés hatására egyre többen tartanak a menekültektől. A Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület ezért most kampányt indított, aminek célja, hogy a Magyarországon élő vagy itt letelepedni kívánó migránsok is albérlethez juthassanak – ami egyre nehezebb. Főbérlők jelentkezését várják, akik akár piaci áron, de kiadnák lakásukat migránsoknak. A program keretében szociális munkás és interkulturális mediátor is segít a kiadással kapcsolatos esetleges kérdések megválaszolásában. A kampány során kisfilmeket publikálnak, amelyekben ismert emberek látnak vendégül migránsokat néhány napra. Legutóbb Klein Dávid hegymászó és az ugandai Aki, előtte Kulka János színész és az afgán Amin készített ilyen videót közösen. (Részletek itt.)

Bajban a művészeti lapok

Lehet, hogy nem jelenik meg jövőre a Színház, a Jelenkor, a Muzsika, a Filmvilág, vagy le kell kapcsolni a litera.hu-t, az NKA bizottsága ugyanis nem írta ki a jövő évi folyóirat-pályázatokat. Pedig pénz van. Mindez nem független attól, hogy az MMA jövőre a mecénás alapot is uralma alá akarja vonni. Mai cikkünkben szerkesztőket kérdeztünk a sanyarú helyzetről.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”