Lázár háborúról beszél, Semjén továbbra is a vasárnapi zárva tartás lángeszének tartja magát

  • narancs.hu
  • 2015. július 2.

Hírnarancs

Szögesdrót, CBA, lóhalál meg a zuglói konyhások 200 milliója. Volt ennél unalmasabb júliusi csütörtökünk is, és mennyivel jobb volt!

6 és fél milliárdba fáj a szögesdrót

„Minél előbb fel kell építeni a kerítést a magyar–szerb határon, mert láthatóan egyre növekszik az illegális bevándorlási nyomás” – mondta Szijjártó Péter még tegnap este a köztévében, és hogy ez mennyire eldöntött tény, elég jól mutatja, hogy a teremlabdarúgó (és külgazdasági és külügyminiszter) pontos összeget is mondott: a kormány 6,5 milliárdot hagyott jóvá drótügyben, vagyis nyugodtan számolhatunk egy nyolcassal. Kiderült az is, hogy „az állam maga” fogja megépíteni a kerítést, ami alatt katonákat meg rendőröket kell gondoljunk, bár az lenne az igazi, ha létrehoznák – mivel Aczél Györgyről mégsem nevezhetik el – a Wass Albert Állami Szögesdrótépítő Vállalatot.

Amúgy Szijjártó üzent a szerbeknek is: „Magyarország folyamatosan dolgozik, hogy segítse Szerbia európai integrációját, mert a stabil, erős, az integrációban gyorsan haladó Szerbia Magyarország érdeke. Az, hogy fizikai akadályt építenek a két ország közé, érthetően nem szül jó érzéseket Szerbia részéről, de a kerítést nem azokkal szemben építik, akik törvénytisztelő módon járnak át a két ország között”, szóval, bocs, srácok.

Lázár megerősít és már háborúról beszél

Szó szerint ugyanezt mondta el Lázár János is csütörtöki rendes kinyilatkoztatásában, ám ő még azt is hozzátette, hogy eddig körülbelül egymillióan küldték vissza a bevándorlásról szóló – július 15-ig meghosszabbított – nemzeti konzultáció kérdőívét, és 800 ezer ív kiértékelése után továbbra is az látszik, hogy a válaszolók döntő többsége határozottan elutasítja az illegális bevándorlást. Arról nem esett szó, mi van azokkal, akik nem küldték vissza a kérdőívet.

Arról azonban igen – nehogy már csak bevándorlószinten tobzódjék a paranoia –, hogy szerinte a belső piaci szabályozásért felelős uniós biztos, Elżbieta Bieńkowska megfenyegette a magyar kormányt, a magyar törvényhozást és egész Magyarországot, ami példa nélküli. Az EU-biztos „fenyegetéssel felérő üzenete" szerint a magyar kormánynak „háborúra” kell számítania az Európai Bizottsággal, ha a korábban leosztott jogokat elveszi a külföldi cégektől, és patrióta gazdaságpolitikát folytatva igazságosabban akarja elosztani a gazdasági jogokat. Most jó lenni katonának, ugye?

Papcsák, a gyermekétkeztetés nagyágyúja

false

 

Fotó: MTI

Az Index cikkéből kiderült, hogy a korábbi zuglói polgármester, az aranyklotyós Papcsák akkor volt csak igazán nagyvonalú, ha a gyermekétkeztetés került terítékre. Most azonban – írják – „Karácsony Gergely PM-es polgármester, illetve a közétkeztetésért felelős Hungast 14. Kft. módosította a korábbi szerződéseket (az egyiket Papcsák pár nappal a távozása előtt írta alá)”, és mit ad isten, mindjárt 200 millióval olcsóbb lett a napejos kaja. Karácsony azt mondta az Indexnek, hogy szerinte Papcsák zuglói elszámoltatásának legfontosabb része, hogy kijavítsa a mostani vezetés a korábbi hibákat, és most sikerült is pénzt megtakarítani az önkormányzatnak. „A jogi felelősségre vonás elindításáról az önkormányzat később dönt” – jegyezte meg. Papcsák viszont azt mondja, hogy ő klassz szerződéseket kötött, és azokat nem lehet összehasonlítani a mostaniakkal. Az Index mindenesetre megpróbálta… Magunk közt szólva, a Hungast 14. Kft. korábbi szerződéseit tényleg nem lehet összehasonlítani a mostaniakkal. Ekkora árengedményt ugyanis még egy bedőlt, végkiárusító diszkontbolt se adna csak úgy, baráti alapon.

Most pedig nézzük meg együtt a Papcsák búcsúja című filmet, amelynek alcíme az lehetne: Az rossz, aki rosszra gondol.

A vasárnap hercege

„Elfogadhatatlan, hogy a kereskedelemben tevékenykedő több százezer ember azért dolgozzon vasárnap, mert sokan úgy gondolják, a korszerű élelmiszer-tárolók, a hosszan eltartható termékek ellenére sem elég nekik hét napból hat a bevásárlásra. Bárki bármit mond: a munkavállalók sok esetben a hónap négy vasárnapjából hármat végigdolgoztak. Az eladók, a boltvezetők ezért ingerültebbek, fáradtabbak voltak” – mondja a CBA-főnök, Baldauf László a Heti Válasznak, vagyis elismeri, hogy volt értelmi szerzője a népharagot kiváltó intézkedésnek, amit mind ez idáig a KDNP saját sikersztorijaként tálalt. Most már csak az a kérdés, hogy mit szól ehhez Semjén Zsolt? Hát, majd megütötte a guta. A KDNP elnöke az Indexnek kijelentette, hogy „a bevezetés előtt rengeteget tárgyaltam a vasárnapi zárva tartásról, de azzal az úriemberrel soha nem találkoztam és nem is egyeztettem”. És ha már ilyen szépen megkérdezték, azt is elmondta, hogy nem tart az esetleges ellenzéki népszavazástól, mivel úgy véli, „a félmillió kereskedelmi dolgozó már kezd ráérezni a szabad vasárnap ízére, a zárva tartás miatt nem történtek elbocsátások, és a kereskedelmi forgalom sem csökkent”.

A versenyló halála

Tegnap súlyos betegség (valószínűleg kólika) miatt meghalt Overdose, a csodaló. Tízéves volt. A szomorú hírről a nol.hu így számolt be„Overdose az első győzelmét 2007 júniusában a Nyeretlen Kétévesek Versenyén aratta Budapesten, akkor 18 hosszal nyert. Későbbi pályafutására is jellemzőek voltak a nagy fölényű rajt-cél győzelmek. A legjobb éve 2008-ban volt, amikor egymás után hét rangos versenyt nyert: győzött Párizsban, Rómában, és megnyerte – két és fél hosszal  – Baden-Badenben Európa legfontosabb sprintversenyét. A ló karrierjét megtörő savós patairha-gyulladás eredetéről többféle elmélet is forgalomban van, az egyik szerint hibás patkolás, egy másik elképzelés alapján túlzott patakorrekció (a pata talajjal érintkező részének »túlnyírása«) volt a kiváltó ok. A betegség 2009 tavaszán jelentkezett, és Overdose speciális kezelések, illetve hosszú pihenő után 2010 nyarán versenyzett legközelebb: Pozsonyban ismét nyert, egy hónappal később Baden-Badenben azonban csak negyedik lett, és elveszítette veretlenségét.”


Figyelmébe ajánljuk