Teljes a káosz a határon, a szomszédos országok embertelennek tartják a magyar kormányt

  • narancs.hu
  • 2015. szeptember 16.

Hírnarancs

Az európai bíróság kimondta, hogy Magyarország nem biztonságos. Rogán Antal új pozíciót kapott. Simicska családja költözik, a cége újra pályázhat. Deutsch Tamás bajban van. Nagyon sok minden történt ma, ezek a legfontosabbak.

Káosz a déli határon

A hvg.hu éppen aktuális összegzése szerint délután a menekültek egy csoportja megpróbált áthatolni a horgosi–röszkei kisebbik határátkelőn, több száz készenlétis érkezett a helyszínre, vízágyút és könnygázt is bevetettek a kövekkel és fadarabokkal dobálózó menekültek ellen. Egyre több busz már Horvátország felé indul a macedón–szerb határról Magyarország helyett. A szerb állami tévé szerint egy hónapra lezárja Magyarország a röszkei határátkelőt. A folyamatosan frissülő tudósítást itt érhetik el. Kakuk György nálunk közölt riportjából pedig kiderül, hogyan csapják be módszeresen a magyar hatóságok a menekülteket, akiket azonban sem a kerítés, sem a hadsereg nem tántoríthat el.

Röszke

Röszke

Fotó: MTI

Határtalan megvetés

Tegnap azt jelentette be a kormány, hogy a román határon is elkezdi építeni a kerítést, ma pedig Orbán Viktor nyilatkozta azt, hogy a horvát határon is felhúzzuk a határzárat. Ezzel párhuzamosan mélypontra jutottak Magyarország diplomáciai kapcsolatai – derül ki a 444 összegzéséből. A szlovák kormányfő Orbán ideológiai társa a menekültellenességben, de a többi szomszédunktól árad a megvetés a kormány felé. Az osztrák és a román kormányfő konkrétan a vészkorszakra emlékeztető intézkedésekkel vádolta meg Orbánt, de horvát és szlovén részről is példátlanul erős kritikákat kaptunk, például azt is kifejtették déli szomszédaink, hogy ők a magyar kormánnyal ellentétben embereknek tekintik a menekülteket.

A bíróság ítélete

Mintegy száz ügyvéd írta alá azt a nyílt levelet, amely az Ügyvédek a Jogállamért Facebook-oldalán jelent meg. Többek között az áll benne, hogy „a most megalkotott jogszabályok ellentétesek minden, Magyarország által aláírt nemzetközi egyezménnyel, a Magyarországon közvetlenül hatályos európai közösségi joggal, a magyar Alaptörvénnyel és alapvető jogelvekkel.
A szabályok ráadásul olyan szorosan vett szakmai kérdésekre, helyzetekre nem adnak választ, melyek az egyes eljárásokban azonnal fel fognak merülni, jogszerűen megoldhatatlan szituációkat fognak teremteni”.

Hogy ez mennyire igaz, arra máris példával szolgált a nemzetközi bírósági gyakorlat: az Emberi Jogok Európai Bírósága rendkívüli eljárásban tiltotta meg egy szír menekült Magyarországra küldését Ausztriából. Az Átlátszó írja: „a múlt héten egy osztrák bíróság döntött úgy, hogy megtiltja egy afgán menedékkérő ügyének Magyarországra való átadását, mert hazánk nem biztonságos ország a menekültek számára. Most pedig kiderült, hogy a legmagasabb szintű európai bírósági fórum is hasonlóan ítéli meg a magyarországi helyzetet.”

Lajos is back in business!

A veszprémi lelátón

A veszprémi lelátón

Fotó: Németh Dániel

Egy másik fontos bírósági döntésről is értesülhettünk ma: a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság szerdán úgy döntött, hogy a Közgép továbbra is indulhat közbeszerzési pályázatokon. A 444 cikke szerint ez önmagában még nem jelenti azt, hogy a per végére biztosan nem zárják ki a Közgépet, de az ítélet indoklása sugallja ezt. Abban ugyanis az áll, hogy a kizárás „a közérdek súlyos sérelmét okozná”, illetve a közbeszerzések „lefolytatását és a beszerzések céljainak megvalósítását is súlyosan veszélyeztetné”. Hogy ez a kizárás hogyan és miért történt, és mi a helyzet most a Közgép háza táján, illetve mit gondol minderről a tulajdonos, arról korábban részletesen beszámoltunk.

Merő véletlenségből épp ma derítette ki a Blikk, hogy Simicska Lajos minden jel szerint Veszprémbe költözik családjával. A bulvárlap fotót is közöl az impozáns új házról, amely előtt már többször látták a nemzeti nagytőkést, ahogy hózentrógerját húzogatva kommendírozta a munkásokat. Mi már két éve jelentettük, hogy gyakran megfordul a városban, mert Lajosunk a kézilabda szerelmese.

Bírósági bulvár

Még mindig a tárgyalóteremből jelentjük, és ugyancsak a politikai bulvár világából. Komolyra fordult az a személyiségi jogi per, amelyet Deutsch Tamás indított Juhász Péter ellen, mivel utóbbi azt állította, hogy előbbi hazudott, amikor azt bizonygatta, hogy még soha nem drogozott. A mai tárgyaláson előkerült az első tanú, aki az Index tudósítása szerint eskü alatt vallotta, hogy 1991-ben a hírhedt Nincs Pardonban „az este egy pontján a biliárd melletti vécében páran, köztük Deutsch is, együtt elszívtak egy marihuánás cigarettát”.

Rogán Antal nagy napja

false

 

Fotó: MTI

Rogán Antal szerdán a velencei frakcióülés előtt bejelentette, távozik a párt frakcióvezetői posztjáról: októbertől a miniszterelnök politikai kabinetfőnöke lesz. Korábban Lázár János a lemondását is kilátásba helyezte, ha ez bekövetkezik.

Teker

Ehhez a kivételesen sűrű és baljós naphoz L. Simon László is hozzátette a magáét: megmutatta, hogy tud biciklizni.

false

 

Fotó: MTI

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”