Orbán háborút vizionál, Schengennek pár hónapra vége

  • narancs.hu
  • 2015. szeptember 14.

Hírnarancs

Kedden fordulópont jöhet a menekültválságban, és egyre több ország zárja le a határait. A vak komondoros Balogh József ismét a vádlottak padjára ült. Ha jót akar magának, soha többé ne takarja le az ágyát! Híreink.
false

Kedden lép életbe az új menekültügyi szabályozás, és élve a lehetőséggel, a kormány valószínűleg azonnal ki is hirdeti a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”. A határ ellenőrzését egy központi operatív törzs irányítja majd a nap 24 órájában. Az újdonsült honvédelmi miniszter, Simicskó István egyik első intézkedéseként azonnal 4300 katonát küldött a déli határra, hogy segítsék a kerítés építését. A katonák azonban nemcsak építkeznek, hanem felfegyverkezve járőröznek is a határ mentén.

A szocialista Harangozó Tamás, a honvédelmi és rendészeti bizottság alelnöke megkérdezte a minisztert, milyen felhatalmazás alapján jelentek meg a fegyveresek, hiszen a jelenleg érvényes szabályozások értelmében nem nagyon lehetnének ott. Ráadásul, ha védelmi feladatokat látnak el, a honvédelmi törvény alapján az objektumot védő katonáknak kötelességük használni a lőfegyverüket, ha csak úgy tudnak hatékonyan fellépni. A honvédség nem csupán katonákat, hanem egy gépfegyverrel ellátott katonai terepjárót is odaállított a kerítéshez.

A határvédelem további erősítése céljából délelőtt 868 próbaidős rendőr esküdött fel Orbán Viktor előtt a Hősök terén. Az újdonsült „határvadászok” többnyire fiatal tiszthelyettesek, akik még nem fejezték be tanulmányaikat, de feltehetően már a héten szolgálatba állnak a szerb határnál. Az avatón a miniszterelnök háború-közeli helyzetről beszélt, mert úgy látja, veszélyben van az ország kultúrája, szuverenitása, szokásai, rendje, és békéje is. A 444 beszámolója szerint Orbán figyelmeztette a fiatal tiszthelyetteseket, hogy meg kell védeni az országot, és ezért az egyenruha alatt az izom mellett szív is kell hogy legyen. Becsapott emberekkel, indulattal és agresszióval találkoznak majd a rendőrök Orbán szerint, de úgy kell erre válaszolniuk, ahogy a szüleiktől és a tanáraiktól tanulták.

Közben szép csendben az országos rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el az ország egész területén. A hónap végéig a rendőrök igazoltathatnak, ruházatot, járművet vizsgálhatnak át a közbiztonság érdekében.

Lezárt határok Európában

Vasárnap Németország jelentette be, hogy ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést, hétfőn már Werner Faymann osztrák kancellár és Reinhold Mitterlehner alkancellár is arról beszélt, hogy bevezetik a határellenőrzést, és 2200 katonát küldenek a határhoz. Mindezeken felbuzdulva Lengyelország és Szlovákia is ellenőrizni fog a határon, és a csehek is fontolgatják ezt a lépést. A schengeni egyezmény ideiglenes felmondása maximum két hónapig tarthat. Magyarország pár órával szeptember 15-e előtt fizikailag is lezárta a szerb határt: a mostanáig kerítés nélküli vasúti átjáróra egy szögesdróttal ellátott vasúti kocsit állítanak. Addig pedig, míg a kocsi odaér, rendőrsorfal állja útját a menekülteknek. Az MTI szerint helikopterek és lovas rendőrök is vannak a helyszínen. A szerbek szerint nem lesz sok dolguk: Csikós László szerbiai szociálügyi államtitkár hétfőn Belgrádban azt nyilatkozta, hogy becsléseik szerint legfeljebb kétezer migráns tartózkodik jelenleg Szerbia területén, az ország szinte kiürült.

Sztárigazolások a Hír Tv-nél

Simicska Lajos nem adja fel: a tulajdonában álló Hír Tv sztárigazolásokkal vág neki az őszi szezonnak – számolt be a 24.hu. A volt világbajnok bokszoló, Kovács István saját műsort kap (Kokó májusban fakadt ki, hogy ő márpedig nem fideszes), és szintén az esti műsorsávba érkezik a köztévétől nemrégiben távozó Szőllősi Györgyi. A lap szerint szerkesztője a szintén az MTVA-t otthagyó D. Bányász Gergő lesz. A Hír Tv változásának egyik legerősebb jele, hogy Veiszer Alinda is saját műsort kap a csatornánál. Veiszer, aki a Záróra című műsorral vált ismertté, Alinda címmel hetente négy este indít portré- és vitaműsort kulturális közéleti témákban. Őt több volt köztévés szerkesztő is követi, köztük Józsa Márta (Az Este, Záróra), valamint Rieger Johanna (Kultúrház). Szakértelmével Reisz András is a Hír Tv-t erősíti majd: a meteorológus szaktudására már nem volt szükség a hírcsatornává alakuló M1-nél, ezért távozott.

Terike véres blúza

A Kecskeméti Járásbíróságon hétfő délelőtt mindössze negyedóra alatt lezavarták a súlyos testi sértéssel vádolt Balogh József büntetőperének legújabb fordulóját – számolt be az Index. Fülöpháza polgármestere korábban a család vak komondorára fogta, hogy élettársa orr-, arc- és járomcsontja összetört. A volt fideszes országgyűlési képviselő (aki újra együtt van Terikével, aki így nem is tanúskodik az őt bántalmazó férfi ellen) a vádlottak padján meghallgatta a kirendelt elmeszakértő és pszichológus szakvéleményét is. Szerintük Balogh beszámítható, átlagos intelligenciájú, ugyanakkor nagy fantáziájú, robbanékony, türelmetlen, ingerlékeny, és esetenként hajlik indulatos, agresszív viselkedésre is. A szakértők beszámolói után a bíró elővett egy nagy barna zsákot, melyből kivette azokat a véres ruhákat, melyeket Terike a bántalmazás estéjén viselt. Egyenként mutatta fel a tárgyalóban a szoknyát, a felsőt („ezen azért sok-sok vér van” – jegyezte meg) és a blézert („amin szintén nagyon-nagyon sok vér van”) – majd megkérdezte az áldozatot, szeretné-e visszakapni a ruhákat. Terike igennel válaszolt.

Lelőttek egy magyar férfit Marseille-ben

Egy 29 éves magyar férfi a halálos áldozata annak a lövöldözésnek, amely vasárnap hajnalban zajlott le a dél-franciaországi Marseille-ben. A támadásnak öt sebesültje is van, köztük a halálos áldozat apja, akit kórházban ápolnak – erősítette meg hétfőn a francia sajtóértesüléseket a marseille-i rendőrség az MTI-nek. Két férfi egy BMW-ből kiszállva Kalasnyikovval tüzet nyitott az egyik éjszakai bár teraszán tartózkodó csoportra Marseille belvárosában, és egy ember megöltek, ötöt pedig megsebesítettek. André Ribes marseille-i ügyészhelyettes szerint a lövöldözést megelőző este vita tört ki a bárban az egyik őr és több ember között, s feltételezhető, hogy ennek a nézeteltérésnek volt a következménye a rajtaütés. Az áldozat biztonsági őrként dolgozott a bárban, hasonlóan a sebesültek egy részéhez. A La Provence című helyi lapnak szemtanúk elmondták, hogy négy embert láttak a támadókat szállító gépkocsiban, amelyből még menekülés közben is lövéseket adtak le a levegőbe. A támadók állítólag a város északi részén felgyújtották az autót.

12 turistát ölt meg az egyiptomi hadsereg – véletlenül

Vasárnap az egyiptomi rendőrök és katonák azt hitték a mexikói turistákat és egyiptomi kísérőiket szállító négy dzsipről, hogy dzsihádisták ülnek bennük, ezért nyitottak rájuk tüzet – számolt be az MTI. A járművek olyan területen haladtak az el-Vahát régióban, ahol turisták már nem járhatnának. A belügyminisztérium szerint vasárnap tizenketten vesztették életüket – a mexikói turisták mellett több egyiptomi állampolgár –, és tízen megsebesültek. Egyiptom nyugati, sivatagos vidéke kedvelt úti célja az országba látogató turistáknak, ugyanakkor az iszlamisták hátországa is. A régióban húzzák meg magukat többek közt az Iszlám Állam tagjai is, akik nemrég lefejeztek egy francia cégnek dolgozó horvát férfit. Az Iszlám Állam több támadást is végrehajtott a biztonsági erők ellen Egyiptomban.

Ha jót akar magának, soha többé ne takarja le az ágyát

false

Mindannyiunk emléke, amikor reggel iskolába menet anyukánk megkérdezi: és az ágyadat letakartad? Az ajánlott válasz – és tett – természetesen az igen volt, ám most egy kutatásból kiderült, anyunak nem volt igaza, amikor erre kért minket. Egy átlagos ágyban ugyanis legalább 1,5 millió poratka él. Ők a bőrünkről lehulló hámsejtekkel táplálkoznak, és a paplan alatt kitűnő lelőhelyet találni. Az atkákkal való hosszas együttélés természetesen nem egészséges, az ürülékük rendkívül allergén, és az asztma kialakulásának is a poratkák az egyik legfőbb okozói. Éjszaka, amikor többnyire izzadunk és forgolódunk, a mikroszkopikus élőlények vígan falatoznak, és amikor felkelés után azonnal letakarjuk az ágyat, az atkákat is bezárjuk. Ha viszont hagyjuk szellőzni a lepedőt és a paplant, akkor az ágy kiszellőzik és kiszárad, így az atkák éhen halnak, mi viszont egészségesebbek leszünk.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.