Rákosi, Kádár, Gyurcsány

  • 2014. július 30.

Hírnarancs

Mi a közös bennük? Hírösszefoglalónkból ez is kiderül.
A közellenség false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Ám előbb ejtsünk szót arról, hogy:

Az MSZP, az Együtt–PM és a DK ma megpróbálta, de képtelen volt megegyezni abban, hogy ki legyen ősszel a közös ellenzéki főpolgármester-jelölt. Állítólag a jövő hétre már meglesz az ember, addig (és még éveken át) Tarlós István gyöngyöző kacagása gurul majd végig Budapest utcáin és terein.

Valami lesz a HVG-vel. Ma vadabbnál vadabb pletykák keringtek a lapról és annak állítólagosan menesztendő munkatársairól, valamint arról, hogy a print és az online szerkesztőséget összevonják az ősszel, de egyelőre csak annyi biztos, hogy a német tulajdonos, a WAZ részéről valóban benne van a pakliban, hogy kivonul a magyar piacról. Illetve az is, hogy a lap új főszerkesztőt keres, aki biztos, hogy nem Weyer Balázs lesz, mert ő nemet mondott a felkérésre – legalábbis az Index így tudja. A HVG semmitmondó hivatalos közleménye itt olvasható.

Rákosi Mátyás, Kádár János, Gyurcsány Ferenc – az állami Nemzeti Örökség Intézete felmérése szerint ők a magyar nép szemében a legnegatívabb történelmi szereplők. De a sorban ott van még azért Szálasi, Horthy és Orbán is, bár mind lemaradva a dobogós helyezést elért Fletótól.

Orbán Viktor ugyanakkor az EU problémás gyereke – ezt most épp nem mi mondjuk, hanem a Financial Times szerzője, aki szerint Brüsszel próbált egy ideig nem foglalkozni a magyar miniszterelnökkel, de OV láthatóan marad, mint a kő. Ugyanakkor a szerző arra már nem tér ki, hogy na és akkor most mi várható. A Cink cikkösszefoglalója itt.

És akkor egy jó hír a végére: Varga Mihály szerint nem változik a nyugdíjrendszer. Vagyis a gyermektelenek sanyargatásából nem lesz semmi – legalábbis egyelőre.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”