Orbán félreállítja tusványosi társát, Simicska visszaüt

  • narancs.hu
  • 2014. július 31.

Hírnarancs

Élet-halál harcok Orbán király udvarában: Németh Zsolt taccsra téve, Simicska még küzd, Seszták vadul tisztogat, Andy Vajnát megküldjük (igen, mi, kedves adófizetők) pár milliárddal. 200-zal megy a Trabant. Szerelem, csütörtök Focisztán utcáin.

Lehet egy kicsit Amerika?

Legalább olyan lendülettel fogott neki a nagykövetek cseréjének a kormány (Orbán), mintha az előző ciklusban legalábbis a kommunisták vagy valaki még náluk is rosszabb, mondjuk a Gyurcsánybajnai kormányzott volna. Ugyanakkor a végére a tömeges nagykövetcserék mind arra mutatnak, hogy Németh Zsolt emberei mennek a lecsóba. A csávó, aki az elmúlt négy évben volt a magyar külügyek ura (nem, majd a Martonyi!) vasárnap még ott bazsajgott és bólogatott Tusnádfürdőn Orbán mellett, pedig már seggére volt kötve az útilapu – tisztára, mint egy Sztálinról szóló amerikai B-filmben. Németh persze úgy bukik, hogy megkapja Washingtont szinekúrának, de a nagy dolgok Keleten készülnek, Washingtonban feltehetően csak a pofonokat osztják.

Még repülők

Tisztogatás van a nagyobb pénzek minisztériumában is. Azt írja a hvg.hu, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumból májusban 179, júniusban pedig további 14 kormánytisztviselő távozott. Közülük csupán 5 embert helyeztek át máshova, túlnyomó többségüket elbocsátották. E minisztérium az, ahová bejönnek, már ha jönnek egyáltalán, az EU-s pénzek, és eddig Simicska Lajos mondta meg valami Németh Lászlóné szájával, hogy ki s hova vigye ezeket pénzeket, de mindezt megelégelvén, Orbán odarakta ezt a finoman szólva is több zsebből vérző Sesztákot, hogy inkább ne Simicska mondja meg, hanem ő (mármint Orbán). Most ott van, és hullanak a fejek.

Yo, bitch!

Yo, bitch!

Fotó: Mohai Balázs/MTI

Erre jön a Magyar Nemzet, a tegnapi zászlóshajó, oszt beszól, hogy húzzon Seszták. Mit mondhatnánk minderre. Egyfelől azt, hogy minek Orbánnak az RTL Klub híradója, ha a kis házi kedvenc, a Magyar Nemzet is mindennap képes beleharapni a bokájába. De mi lesz, ha a Tv2 is elkezdi, hisz a mögött is Simicskát tudják a jólértesültek. Jó napot kívánok, ez itt a Tények, Seszták húzzá’ el, vaze! Másfelől viszont azt mondjuk, hogy ezek a kapcabetyárok még a homokozójukban is a pénzünkkel játszanak, ahelyett, hogy mondjuk a kisvödröt dugdosnák föl egymásnak.

Vagy teljesen Ázsia?

Két felcsúti stadiont lehetne felhúzni abból az évi jó 7 milliárd forintból, amennyiről lemondott a kormány Andy Vajna javára – írja a Figyelő. A nagy spektákulum úgy működik, hogy a szerencsejáték, közelebbről a kaszinópiac ingoványából kihátráló állam ennyi dellát enged át a Hollywoodból időben hazahátrált kismogulnak. Ha ott marad, nyilván sohasem lesz belőle kiskirály… Érdekes kérdés lehet, hogy vajon miért esett le ez a szekérderék pénzmag:

1: mert létrehozott egy kormánybarát filmes brancsot (Filmalap), amire simán lehet azt mondani, hogy működő filmgyártás,

2: mert Rogánnal és Habonnyal haverkodik,

x: valaha felvitte egy körre a jachtján Orbán Viktort.

Száguldás, szerelem

Állítólag kétszázzal ment egy Trabant Lengyelbe’. Szerintünk nettó kamu. Mit gondolnak?

A hónap dolgozója

Végül, akire büszkék vagyunk: Orbán elvtárs még a külföldi lapokba is bekerült! Így ír róla például a Newsweek.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”