200 ezer euróval támogatja a Telex indulását a legnagyobb cseh kiadó

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 21.

Interaktív

A pénz egyelőre még nincs a Telexnél, az adományért cserébe nem jár részesedés.

200 ezer eurós adományt ad az Index felmondott újságírói által alapított Telex-nek az egyik legnagyobb cseh kiadóvállalat, az Economia. A hírt a Telex közölte Facebook-oldalán, de megírta a Reuters is.

Munk Veronika a tömeges felmondások után - ahogy sok más nemzetközi lapnak - interjút adott a Respekt nevű cseh újságnak is, ami után a lap tualjdonosa, Zdeněk Bakala megkereste őket, hogy érdekelné a Telex, meg úgy általában a történetünk. Felvették a kapcsolatot, majd Bakala jelezte, hogy az Economia kiadó szeretné nagy összegű adománnyal segíteni az újság elindulását. A Facebook-posztban azt is írják, hogy az adomány még nincs náluk, egyelőre pusztán a szándék kinyilvánításáról van szó, az egésznek az előfeltétele, hogy a pénzügyi és jogi szakértők együtt kidolgozzák, miként lehet az ügyletet transzparensen és jogszerűen levezényelni.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.