61 helyreigazítási pert vesztett 2019-ben a kormányközeli média

  • narancs.hu
  • 2020. február 10.

Interaktív

A Fővárosi Törvényszéktől kikért adatok szerint az legtöbb pert, idén is az Origo bukta.

Idén is kikérte az Átlátszó a magyar sajtótermékek ellen indított helyreigazítási perek adatait a Fővárosi Törvényszéktől.

A beérkezett adatokból kiderül, hogy összesen 245 sajtóhelyreigazítási ügyben indult kereset indult magyar sajtótermékek ellen. Ebből 158 esetben kormánypárti médiumot pereltek be, míg 87 esetben nem kormánypártit.

Elmarasztaló ítélet összesen 65 esetben született, 61-szer kormánypárti médium ellen, 4 esetben pedig nem kormánypárti ellen. A legtöbb pert idén is az Origo bukta, összesen 21-et.

Az Átlátszó tavaly is kikérte az adatokat, miszerint 2018-ban összesen 109 sajtó-helyreigazítási pert vesztett a 888, a közmédia, a Lokál, a Magyar Idők, az Origo, a Pesti Srácok, a Ripost és a TV2, vagyis, ahogy azt tavaly írtuk „A bíróság szerint minden 3. nap hazudott a kormánymédia (legalább)”

A bíróság szerint minden 3. nap hazudott a kormánymédia (legalább)

2018-ban 109 helyreigazítási pert veszített a kormányközeli sajtó. A Fővárosi Törvényszéknél érdeklődött az Átlátszó, és a megkapott adatok alapján azt írják: 2018-ban összesen 109 sajtó-helyreigazítási pert vesztett a 888, a közmédia, a Lokál, a Magyar Idők, az Origo, a Pesti Srácok, a Ripost és a TV2.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.