A köztévé még csak nem is szólt az On the Spot készítőnek, hogy nem tart igényt a műsorukra

  • narancs.hu
  • 2018. május 1.

Interaktív

Mindent a sajtóból tudtak meg.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a köztévé a továbbiakban nem tart igényt a népszerű dokusorozatra, az On the Spotra. A Duna Műsorszolgáltató minderről tegnap késő este adott ki egy közleményt, amelyben megköszönték az eddigi munkát, de jelezték, hogy a jövőben más műsort képzelnek el a dokusorozat helyére.

Ám erről az alkotópárosnak valahogy elfelejtettek szólni. S. Takács András és Cseke Eszter azt írta a Facebookon, hogy ők is csak a sajtóból értesültek arról, hogy a köztévén nem folytatódhat az On the Spot.

„Tegnap éjjel érkeztünk meg New Yorkba, hogy Magyarországot képviseljük a közszolgálati televíziók nemzetközi fesztiválján, az INPUT-on. Az On The Spot az egyetlen magyar szereplő az idei programban, amely a világ legkiemelkedőbb közszolgálati műsorait szemlézi. A hosszú repülőút után bekapcsoltuk a telefonjainkat, és a sajtóból értesültünk róla, hogy az MTVA 2019-től nem tart igényt a munkánkra. A hírek után rögtön megnyitottuk az e-mailjeinket is, ott várt minket a hivatalos levél ugyanerről, amely pár órával a sajtóközlemény időpontja előtt landolt a mailboxban” – írták.

Az alkotók a posztban megköszönik az együttműködést, mivel szerintük „Magyarországról a legtöbbet a Duna Tv fektette a dokumentumfilm-sorozatba”. Biztosak abban, hogy a jövőre 10 éves műsor valamilyen formában folytatódni fog, az új, most készülő évadot pedig még az ősszel leadja a Duna.

Borítókép: Facebook/On the Spot


Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.