Tévésorozat

Ki akasztotta fel a balerinát?

Gyilkosság Reykjavíkban

  • Gera Márton
  • 2016. szeptember 25.

Interaktív

Persze, közhely, de megint az északiak mutatják meg, mi fán is terem a nyomasztás. Most éppen egy izlandi krimisorozatban (egyre kevésbé ritkaság az ilyen holmi, gondoljunk csak a nemrégiben lefutott Trappedre) járunk a bűn nyomában, látjuk a kissé teszetosza nyomozókat és a hálószobákban megbújó titkokat.

Onnan indulunk, hogy egy fiatal lányt találnak felakasztva a színházban, tegnap még ügyes balerina volt, most meg ott lóg a kihűlt teste. Nem is bűnfilmről volna szó, ha nem derülne ki hamar, hogy az öngyilkosság inkább gyilkosság volt, s ahogy haladunk előre, úgy látjuk be, hogy tulajdonképpen bárkinek lehetett oka megölni a művésznőt – beleértve az értő közönséget is. Látjuk ezeket a megcsömörlött embereket, a pompás kis házakban fészkelő pesszimizmust; az anyát, aki most bőg, de korábban folyton szekálta a lányát, az apát, aki intenzíven sikkasztja a pénzt.

Adott tehát minden, ami egy jó krimisorozathoz kell, ha nehéz is mit kezdeni ezzel a lehúzó, pátosztól teljesen mentes hangulattal, amit a széria áraszt. Meg úgy az izlandi filmek száznegyven százaléka. De ez talán nem olyan sötét, mint a A gyilkosság (Forbrydelsen), nem olyan borús, mint A híd (Bron/Broen), de a valamiért folyton hét ágra sütő nap (az ellenkezőjét várnánk, nyilván; a nyomozónő panaszkodik is rá erősen) mögül csak a magány és a halál kúszik elő ráérősen. Mindezt pedig ellensúlyozandó, van egy mackós nyomozónk, aki elsüt egy-két finom poént, csak azért, hogy ne fulladjunk bele a nagy pesszimizmusunkba. Meg van egy pulóverben és vastag kabátban mászkáló nyomozónőnk, aki zacskóból eszi a sajtburgert, és eléggé úgy tűnik, nem képesek egyről a kettőre jutni, az újságok előbb írják meg az áldozat családjának a titkait, mint hogy ők kiderítenék.

Majdnem minden klappol is, lehetne hirdetni, itt egy újabb északi csoda, ha a sorozat lassúsága nem válna néha kínosan idegesítővé, és nem azt éreznénk: úgy telik el egy-egy rész, hogy alig történt valami. Bár legyen az a mentsége a készítőknek, hogy a felszín alatt zajlanak rendesen az események, olykor a szülők vagy az egykori osztálytársak pillantásaiból is kiderül, mennyi mindent is hallgatnak itt el. Mondjuk, ezt már megszoktuk az északi bűnügyi szériáktól, s nem is tudjuk megunni.

A Cinemax műsorán

Figyelmébe ajánljuk

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el. 

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.