Tévésorozat

Ki akasztotta fel a balerinát?

Gyilkosság Reykjavíkban

  • Gera Márton
  • 2016. szeptember 25.

Interaktív

Persze, közhely, de megint az északiak mutatják meg, mi fán is terem a nyomasztás. Most éppen egy izlandi krimisorozatban (egyre kevésbé ritkaság az ilyen holmi, gondoljunk csak a nemrégiben lefutott Trappedre) járunk a bűn nyomában, látjuk a kissé teszetosza nyomozókat és a hálószobákban megbújó titkokat.

Onnan indulunk, hogy egy fiatal lányt találnak felakasztva a színházban, tegnap még ügyes balerina volt, most meg ott lóg a kihűlt teste. Nem is bűnfilmről volna szó, ha nem derülne ki hamar, hogy az öngyilkosság inkább gyilkosság volt, s ahogy haladunk előre, úgy látjuk be, hogy tulajdonképpen bárkinek lehetett oka megölni a művésznőt – beleértve az értő közönséget is. Látjuk ezeket a megcsömörlött embereket, a pompás kis házakban fészkelő pesszimizmust; az anyát, aki most bőg, de korábban folyton szekálta a lányát, az apát, aki intenzíven sikkasztja a pénzt.

Adott tehát minden, ami egy jó krimisorozathoz kell, ha nehéz is mit kezdeni ezzel a lehúzó, pátosztól teljesen mentes hangulattal, amit a széria áraszt. Meg úgy az izlandi filmek száznegyven százaléka. De ez talán nem olyan sötét, mint a A gyilkosság (Forbrydelsen), nem olyan borús, mint A híd (Bron/Broen), de a valamiért folyton hét ágra sütő nap (az ellenkezőjét várnánk, nyilván; a nyomozónő panaszkodik is rá erősen) mögül csak a magány és a halál kúszik elő ráérősen. Mindezt pedig ellensúlyozandó, van egy mackós nyomozónk, aki elsüt egy-két finom poént, csak azért, hogy ne fulladjunk bele a nagy pesszimizmusunkba. Meg van egy pulóverben és vastag kabátban mászkáló nyomozónőnk, aki zacskóból eszi a sajtburgert, és eléggé úgy tűnik, nem képesek egyről a kettőre jutni, az újságok előbb írják meg az áldozat családjának a titkait, mint hogy ők kiderítenék.

Majdnem minden klappol is, lehetne hirdetni, itt egy újabb északi csoda, ha a sorozat lassúsága nem válna néha kínosan idegesítővé, és nem azt éreznénk: úgy telik el egy-egy rész, hogy alig történt valami. Bár legyen az a mentsége a készítőknek, hogy a felszín alatt zajlanak rendesen az események, olykor a szülők vagy az egykori osztálytársak pillantásaiból is kiderül, mennyi mindent is hallgatnak itt el. Mondjuk, ezt már megszoktuk az északi bűnügyi szériáktól, s nem is tudjuk megunni.

A Cinemax műsorán

Figyelmébe ajánljuk

A gépben feszít az erő

  • - minek -
A kanadai performer-zenész-költő, Marie Davidson jó másfél évtizede olyan szereplője az elektronikus tánczene kísérletező vonulatának, aki sosem habozott reflektálni saját közegére és a rideg, technológia-központú világra.

A bogiság és a bogizmus

  • Forgách András

bogi – így, kisbetűvel. Ez a kiállítás címe. Titokzatos cím. Kire vonatkozik? Arra, akit a képek ábrázolnak, vagy aki a képeket készítette?

Az igazi fájdalom

Reziliencia – az eredetileg a fizikában, a fémek ellenállására használt kifejezés a pszichológia egyik sűrűn használt fogalmává vált a 20. század második felében.

Ezt kellett nézni

Lehet szeretni vagy sem – mi is megtettük már mindkettőt ezeken az oldalakon –, de nem nagyon lehet elvitatni Kadarkai Endrétől, hogy elképesztő szorgalommal és kitartással építi műsorvezetői pályáját.

Sohaország

Az európai civilizáció magasrendűségéről alkotott képet végleg a lövészárkok sarába taposó I. világháború utolsó évében járunk, az olasz fronton. Az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének egy katonája megszökik a századától, dezertál.

Hol nem volt Amerika

A mese akkor jó, ha minél inkább az olvasóról szól, és persze mindig kell bele főgonosz, akibe az elaludni képtelen néző a lappangó félelmeit projektálhatja, hogy a hős kardját kivonva leszámolhasson vele.

Kiágyazódás az autokráciából

  • Fleck Zoltán

Királyi út nincs. A sötét és büdös autokrá­ciából szűk, bizonytalan ösvények, apró lépé­sek vezetnek ki. Bármennyire is türelmetlenek vagyunk, meg kell becsülnünk ezeket; sok kis elmozdulás adhat lendületet a demokratikus fordulathoz.