Megvan Kálmán Olga új munkahelye

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. március 25.

Interaktív

Nem távolodik el teljesen korábbi szakmájától.

Az ATV és a HírTV korábbi műsorvezetője a Lumiere Filmiskolán folytatja karrierjét – írta meg a Media1.

A televíziós újságíró áprilistól tanít az iskolában, ahol rendező asszisztenseket, produkciós asszisztenseket, scriptereket, segédoperatőröket, vágóasszisztenseket és drónoperatőröket képeznek. Kálmán Olga az újonnan induló New Media osztályt fogja vezetni.

Kálmán Olga: rutinná vált, naponta nógattuk az ellenzéki pártokat, hogy szólaljanak már meg egy-egy ügyben

A tévés elmondása szerint alig reagáltak maguktól az épp aktuális ügyekre az ellenzéki politikusok. Az Egyenes Beszéd és az Egyenesen műsorvezetője volt Gulyás Márton online magazinja, a Partizán legutóbbi adásának vendége, ahol többek között arról is beszélt az ismert tévés, miért nem tud(ott) témákat vinni a különböző műsorokba az ellenzék.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.