A hosszú hétvégére már befellegzik a hamis késő nyárnak

Péntekig biztosan folytatódik az ilyenkor szokásosnál több fokkal melegebb idő. A négynapos ünnepre már hűvösebb, idővel talán nedvesebb levegő is érkezik.

Már idejét sem tudjuk, milyen régóta tart ez a különös, októberi vénasszonyok nyara: az Európa nagy részét uraló anticiklon mit sem változtat helyzetén, így holmi frontoknak se híre, se hamva. Csapadék pedig már régóta nem hullott egy csepp sem, és emiatt lassan már nem is csak a gazdák panaszkodnak. Merthogy nem csupán az őszi vetésnek hiányzik az eső, de mindenhol egyre nagyobb a por, a városokban gyűlik a szmog, és ezt már illene valaminek kimosnia a levegőből – mivel egyhamar komolyabb szélre sem számíthatunk (előreláthatólag csupán szombattól, de főleg vasárnap söpörheti ki a Kárpát-medencét a hétvégére megélénkülő északi szél). Félve tesszük hozzá: az egyre nagyobb szárazság miatt nő a természeti tüzek veszélye is; a folyóink pedig éppen rekord alacsony vízszinten csordogálnak (persze a nagyobb vízfolyásaink, így a Duna zömmel az országhatáron kívüli vízgyűjtőkön uralkodó szárazság miatt mutatnak meg mind többet a medrükből).

Bezzeg Nyugat-Európa, az atlanti partvidék nem ilyen csendes! Portugáliára éppen az elmúlt hétvégén csapott le a hosszú bolyongás után kivételes módon egészen idáig eljutó Leslie hurrikán, míg a Brit-szigetek mostanában amúgy is viharok szaggatta vidékét a korábban az Egyesült Államok délkeleti részét végigpusztító Michael hurrikán poszttropikus maradványa éri el. Németországban viszont  e hét közepéig még kitarthat a szokatlanul meleg és száraz idő.

Most úgy néz ki, hogy e vízhiányos helyzeten nem is nagyon lesz nálunk változás a következő 8-9 napban – habár egyre bizonyosabb, hogy éppen hétvégére szépen, lépcsőzetesen elfogy, kimerül a meleg levegő déli utánpótlása (szombaton ugyan még többfelé mérhetünk 20 fok körüli hőmérsékleteket, ám vasárnapra előreláthatóan már alaposan lehűl), de a nyomába érkező hűvösebben sem lesz több köszönet - pontosabban jelentősebb légköri nedvesség! Hét közepétől már több lesz a felhő felettünk, itt-ott némi eső is eshet, de leginkább az éjszakai ködhajlam növekszik a gyenge szélnek köszönhetően - az éjszaki felhőzet miatt pedig átmenetileg kicsit enyhül a hajnali hideg. A csütörtöki, pénteki elszórt, gyenge esők után talán még az amúgy is szeles vasárnapra virradóan számolhatunk nagyobb valószínűséggel szerény mennyiségű esővel (főleg keleten), majd az előrejelzési időszak peremén, az ünnepek múltával (pontosabban már kedd késő estétől) egy jelentősebb csapadéktömb átvonulásával. Hétfőn (október 22-én) nyugaton 15 fok körül, de keleten több fokkal e felett alakulnak a maximumok és sokfelé még a nap is többfelé kisüthet (igaz, kissé élénk marad a szél). A némileg szeles és kissé hűvös (de azért zömmel napos) ünnepen sem várható komoly csapadék. Mindez annyit is jelenthet, hogy a hosszú, négynapos, ünnepi hétvége több napja is kedvezhet a kirándulóknak – csak annyit kérünk, hogy vigyázzanak nagyon a tűzgyújtással!

false

Péntekig még vénasszonyok nyara

Hétfő: Derült időben délután többnyire 18, 23 fokig melegszünk – legfeljebb a Nyugat-Dunántúlon maradhatunk 20 fok alatt. A Dunántúl keleti és északi részén, valamint Észak-Bácskában kissé megélénkül a máshol visszafogott délkeleti szél. Éjszaka sem lesz sok felhő felettünk, de hajnalra többfelé képződhet köd – elvégre csak mérsékelt vagy gyenge délkeleti szél fog fújni. Reggelig 1, 10 fokig hűlünk (a szokásos fagyzugos völgyekben lesz hidegebb, itt néhol talaj mentén fagyhat is).

Kedd: A ködfoltok feloszlása után az ország nagyobb részén napos idő lesz, délután 18, 23 fokos maximumokkal - nyugaton több lesz a felhő, helyenként kisebb csepergéssel is számolhatunk, így itt lesz kissé hűvösebb. Északnyugaton és a középső országrészben mérsékelt délkeleti szél fog fújni, máshol gyenge marad a légmozgás. Éjszaka sem akadályozza vastagabb felhőtakaró a kisugárzást (legfeljebb a Dunántúlra sodródhat be némi csapadékot is adó felhőzet), többnyire csak gyenge (északnyugaton mérsékelt) délkeleti szél fog fújni, így alaposan le is hűlünk: egészen 3, 10 fokig. Ennél azért némely hegycsúcsokon, a belvárosi övezetekben vagy a Balaton mentén melegebb is lehet, de Nógrádban helyenként fagyhat is.

Szerda: Keleten zömmel napos, nyugaton felhősebb, délelőtt még néhol párás-ködös időben délután 18, 24 fokot mérhetünk: a borongósabb (de csak ritkán esős) nyugat-dunántúli régiókban lehet kissé hűvösebb. Megint csak a középső országrészben, a Duna mentén fújhat némi (de itt is csak mérsékelt erejű) délkeleti szél. Éjszaka nyugaton lesz vastagabb felhőzet és itt eleredhet az eső is, keleten legfeljebb a vastagodó ködmezők takarhatják ki a csillagokat. Reggelig, ekkor már csupán gyenge légmozgás mellett, többnyire csak 6, 13 fokig hűlünk.

Csütörtök: Már több lesz a felhő felettünk, előbb főleg a Dunántúlon, délután már a keleti országrészben kisebb esőkre is számíthatunk (de a lehulló mennyiség sehol sem lesz jelentős). Délután 17, 23 fokot mérhetünk - már többfelé ragadhat a hőmérséklet 20 fok alatt (például a Dél-Dunántúlon vagy északkeleten, így a főváros környékén is). Egész nap gyenge marad a légmozgás. Estétől többnyire a középső országrészben és keleten (idővel leginkább a Tiszántúlon) eshet, éjszaka a felhők miatt többnyire csak 6, 12 fokig hűlünk. Csupán igen gyenge szél fog fújni, többfelé képződik köd is.

false

Péntek: Erősebben felhős idő lesz, elszórtan (főleg a középső és a keleti országrészben, pláne a Tiszántúlon, de a Dél-Dunántúlon is) kialakulhatnak kisebb esők, záporok. Délután inkább már csak 16, 21 fokig emelkedik a hőmérséklet (az esősebb Tiszántúlon akár 15 fok körül is ragadhat). Estig többnyire gyenge marad a légmozgás - legfeljebb a Nyugat-Dunántúlon és helyenként északkeleten fújhat mérsékelt északi szél. Estétől is csak itt (a északkeleten illetve a Nyugat-Dunántúlon) marad kissé élénkebb az északias légmozgás, közben egyes északkeleti-keleti régiók kivételével eláll az eső, nyugaton többnyire felszakadozik a  felhőzet is. Kora reggelig 6, 12 fokig csökken a hőmérséklet, főleg délen és a középső országrészben többfelé is képződhet köd.

Szombat: Változóan felhős (kezdetben többfelé ködös-párás) időben délután még mindig 17, 21 fokig melegszünk, inkább csak az Alföldön érheti el/lépheti át a hőmérséklet a 20 fokot. Csapadék ezen a napon már és még nem várható. Napközben többfelé (nyugaton, keleten és délen is) megélénkülhet az északnyugati-északi szél – a főváros környékén maradhat a visszafogottabb a légmozgás. Éjszakára északon, északkeleten illetve az Alföldön megnövekszik a felhőzet és itt elszórtan eshet is, közben mind többfelé megélénkül az északnyugat-északi szél is – így reggelre csupán 5, 11 fokig hűl a levegő.

Vasárnap: Változóan, néha erősebben felhős időben délután már csak 10, 15 fokot mérhetünk és egész nap élénkebb-erősebb északi szél fog fújni, ami tovább csökkenti a hőérzetet. Némi csapadékra (esőre) is számíthatunk  elsősorban a felhősebb keleti országrészben, de a Duna mentén is - nyugatabbra többször kisüthet a nap is. Éjszakára északon többnyire kiderül az ég, délen még többfelé eshet. Habár többfelé még élénk marad az északi-északkeleti légmozgás, ezzel együtt kicsit jobban lehűl, mint a korábbi napokon – egészen 2, 8 fokig.

Hétfő (okt. 22.): Többnyire csak gyengén felhős, inkább napsütéses idő lesz, csupán a makacsabban felhős keleten, főleg az Észak-Alföldön fordulhat elő kisebb eső. délután 13, 18 fokos maximumokkal számolhatunk - keleten lesz melegebb. Zömmel kissé élénk északkeleti-északi szél fog fújni (a főváros környékén már délutánra mérséklődik a légmozgás). Éjszaka zömmel mérséklet vagy gyenge légmozgást tapasztalunk, hajnalig nem is lesz sok felhő felettünk (ám akkor északnyugaton beborul és eshet is) – így 1, 8 fokig hűl a levegő (a legkevésbé északnyugaton, ott hajnalban már melegszik!).

Kedd (okt. 23.): Északnyugaton felhősebb (főleg délelőtt elszórtan még esős), de az ország nagyobb részén inkább napos időben délutánra zömmel 13, 18 fokig melegszünk. Főleg az északi illetve az északkeleti országrészben élénkülhet meg az északnyugati, nyugati szél. Éjszakára észak felől megnövekszik a felhőzet és itt már többfelé elered az eső. Reggelig, többnyire élénk, északon többfelé már megerősödő nyugati, majd mind inkább északnyugati szélben csupán 8, 14 fokig hűlünk.

(Előrejelzésünk a hét során folyamatosan frissül!)

Figyelmébe ajánljuk