A hajókatasztrófa tizedik áldozatát is felszínre hozták

  • narancs.hu
  • 2019. június 4.

Katasztrófa

A hajóroncsból ablakában találtak rá a búvárok.

A Terrorelhárítási Központ közleményben jelezte, hogy a magyar búvárok a Hableány hajó mentési munkálatai közben a reggeli merülés során a roncs ablakában egy holttestet találtak. A test felszínre hozatala - tekintettel a továbbra is erős sodrásra és a nulla látási távolságra - bonyolult és nehezen kivitelezhető feladat elé állította a búvárokat és a tervezésben résztvevő szakembereket - teszik hozzá.

A délutáni merülés során, részletes előkészítő tevékenység és megfeszített, hatórás csapatmunka eredményeképpen, sikerült a holttestet felszínre hozni - közölte a TEK.

Úgy fogalmaztak: "a szakemberek továbbra is kiemelt kockázati körülmények között dolgoznak, és tesznek meg minden azért, hogy a munkálatok sikerrel végződjenek". A mentési munkálatokban részt vevők elsődleges feladata továbbra is a hajóroncs kiemelése, melynek kivitelezésén több tucat nagy tapasztalattal rendelkező magyar és külföldi szakember dolgozik.

Múlt szerda este nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál a Viking szállodahajóval ütközött a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely másodpercek alatt elsüllyedt. Hét embert a környező hajókon utazók kimentettek, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták, 21 ember eltűnt. Hétfőn két ember, most további egy ember holttestét találták meg, így jelenleg még 18 embert keresnek.

Figyelmébe ajánljuk

47 hektár „le nem nyúlt” Balaton-part a tét

  • narancs.hu

Ekkora „szabad préda” már nincs több a tó körül, ennek vagyunk mi az útjában – mondja interjúnkban Bukovszki András, az Aligai Fürdőegyesület elnöke. A Club Aliga NER-es beruházójával szemben álló civil szervezet elnöke azt ígéri, a végsőkig harcolni fognak a település mindenki számára használható Balaton-partjáért.