Bécs ismét szigorít: egyre több az új koronavírus-fertőzött a delta variáns miatt

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. augusztus 24.

Katasztrófa

De a polgármester reméli, hogy nem kell újra védettséghez kötni a szórakozóhelyek látogatását.

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében. Az eddig érvényben lévő rendelkezések szigorítását a napi új megbetegedések számának az agresszívebb delta variáns miatti növekedése tette szükségessé - indokolta a döntést a polgármester.

Az új rendelkezés értelmében szeptember elsejétől a PCR-tesztek érvényességi ideje az eddigi 72 óráról 48 órára, míg az antigén gyorsteszteké 48 óráról 24 órára csökken. Ludwig hangsúlyozta, hogy a fővárosban eddig is szigorúbb szabályozás volt érvényben, mint országosan - egyebek között a maszkviselés tekintetében -, és ezek maradnak is. A polgármester szeretné elkerülni, hogy az iskolakezdés és a nyaralásból visszatérők miatt prognosztizált esetszám-növekedés ugrásszerű legyen.

Hozzátette, az egyetlen védelem a koronavírus ellen továbbra is a védőoltás. Reményét fejezte ki, hogy azok, akik még nem vették fel az oltást, a közeljövőben megteszik ezt, és ezzel nemcsak önmaguk, hanem az össztársadalmi immunitás érdekében is fontos és jó döntést hoznak.

Kérdésre válaszolva a polgármester elmondta, reméli, hogy a sokak által szorgalmazott lépést - miszerint az éjszakai szórakozóhelyekre, illetve a kulturális és sportrendezvényekre csak a beoltottakat kellene beengedni - nem kell bevezetni. Mindazonáltal hozzátette, hogy amennyiben a járvány megköveteli, kész újra elrendelni - a jelenleg kötelező orvosi maszk helyett - a nagyobb védelmet nyújtó FFP2-es maszkok viselését a fővárosban.

Ausztriában eddig 5 445 858 ember kapta meg a koronavírus okozta betegség elleni vakcina első adagját, mindkettőt pedig 5 130 185-en. Az elmúlt 24 órában 1002 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 678 605 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 398, az intenzív kezelésre szorulók 84-en vannak. A Covid-19 szövődményeibe az elmúlt napon öten haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma így 10 768-ra emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 655 187.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.