Donald Trump átesett a koronavírus teszten, lánya önkéntes karanténba vonult

  • narancs.hu
  • 2020. március 14.

Katasztrófa

Csak elővigyázatosságból.

Donald Trump amerikai elnök átesett a vírusteszten, a lánya, Ivanka Trump, aki egyben a tanácsadója is a Fehér Házban, önkéntes karanténba vonult – ezt maga az elnök közölte szombaton.

A Fehér Ház vírusellenes munkacsoportjának szombat délelőtti sajtókonferenciáján az elnök közölte, hogy csak elővigyázatosságból végeztette el a koronavírus-tesztjét. Az eredmény még szombaton várható. Mint mondta: megmérték a testhőmérsékletét, amely "teljesen normális".

Trump egy héttel ezelőtt a floridai klubjában Jaír Bolsonaro brazil elnökkel és munkatársaival találkozott, és Bolsonaro kommunikációs vezetőjénél később megállapították a fertőzöttséget.
Hasonló okokból vonult önkéntes karanténba Ivanka Trump is.

A sajtóértekezleten az amerikai elnök kitért az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő központi tartalékrendszer (Fed) tevékenységére is. Nehezményezte, hogy a Fed csak követi és nem irányítja a pénzügyi folyamatokat. Anélkül, hogy részleteket említett volna, megállapította, hogy a Fed elnöke "egy sor rossz döntést hozott". Leszögezte, reméli, hogy a Fed – ahogyan fogalmazott: – "végre beszáll" a vírusellenes küzdelembe, és aktív szerepet vállal benne.

Trump kifejtette azt is: szerencsésnek tartaná, ha egyes vállalatok követnék az Apple példáját, és átmeneti időre bezárnák üzleteiket.

Mike Pence amerikai alelnök, a Covid-19 vírus terjedése elleni küzdelmet irányító kormányzati munkacsoport vezetője bejelentette, felfüggesztik a beutazásokat az Egyesült Királyságból és Írországból is, az amerikai repülőtereken csakis a hazatérő amerikai állampolgárokat fogadják. Az alelnök javasolta azt is, hogy az idősotthonok szintén tiltsák be a látogatásokat. Mint fogalmazott, "a legsérülékenyebbeket fokozottan védelmezni kell".

Anthony Fauci orvosprofesszor, a fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója elmondta, hogy az Egyesült Államokban jelenleg 2226 embert diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel, de a járvány még nem érte el a csúcspontját. Deborah Birx orvos, a munkacsoport tagja ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy bár a 20 éven aluli fiatalok körében nem diagnosztizáltak fertőzést, ettől függetlenül ez a korosztály gyaníthatóan vírushordozó lehet.

A Fehér Ház sajtóértekezletein szombattól új gyakorlatot vezettek be, az elnöki hivatal orvosi szobájában a homlokra helyezett hőmérővel megmérik az érkező újságírók testhőmérsékletét. Egy újságírót a szombati sajtókonferenciára emiatt nem is engedtek be. A Fehér Ház szóvivője közölte, ezt csak akkor alkalmazzák, ha a konferencián részt vesz az elnök és az alelnök is.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.