Huszonegy ember fagyott halálra csak az elmúlt négy napban Magyarországon

  • narancs.hu
  • 2018. március 1.

Katasztrófa

Sokaknak azért kell meghalniuk, mert nincs elég tüzelőjük.

Magyarországon csupán vasárnaptól szerdáig, négy nap alatt 21-en fagytak meg, többségük fűtetlen lakásokban, illetve kórházba kerülésük után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni – írja honlapján a Magyar Szociális Fórum (MSZF). Az áldozatok többsége magára maradt idős, beteg ember volt, illetve nyomorban élők, akik a február közepén lezárult szociális tűzifajuttatás keretében nem kaptak elég fűtőanyagot, szerény jövedelmükből pedig nem futotta tüzelőanyag beszerzésére.

Az MSZF szerint a fagyhalál magyarországi áldozatainak száma február végére elérte a 185-öt. Február közepe óta 36-an szenvedtek rendkívüli kihűléses halált.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint pénteken a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire –6 és –11 fok között alakul, de a még gyengébben felhős, havas északkeleti tájakon néhány fokkal hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 0 és –5 fok között várható. Hétvégén enyhül majd az idő.

Zimankó miatt késik a tavasz - Időjárás a héten

Az év és egyben a mostani téli szezon eddigi legzordabb napjai állnak előttünk. Azért vasárnaptól talán már kopogtat a tavasz is. Február végén, gondoljuk, már mindenki a tavaszt várja - erre idén pont a tél leghidegebb epizódját fogtuk ki!

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.