Kevés az információ, a háziorvosok nem tudják, milyen vakcinát rendeljenek a harmadik oltáshoz

  • narancs.hu
  • 2021. július 27.

Katasztrófa

Rendelni kell, de egyelőre nem tudni, ki, hol milyen vakcináért jelentkezhet.

Az utolsó pillanatra hagyja a kormányzat a háziorvosok és a lakosság tájékoztatását a harmadik oltás módjáról. Hétfő este, azaz hat nappal az újabb oltási kör kezdete előtt sem voltak még ismertek a vonatkozó szabályok, az például, hogy ki, hol milyen vakcináért jelentkezhet. Több orvosnak viszont már azelőtt rendelnie kellett vakcinát, hogy tudta volna, kinek és mi alapján kell választania – erről ír a Népszava.

Ahogy arról néhány napja mi is beszámoltunk, Orbán Viktor bejelentette, hogy augusztus 1-től elérhető lesz a harmadik oltás azoknak, akik akarják és már eltelt 4 hónap a második oltásuk óta. A vakcina típusáról az oltást kérő háziorvosa dönt majd, oltási sorrend a harmadik oltások esetén nem lesz.

A Népszava információi szerint a betegek majd az elektronikus szolgáltatási tér időpont foglaló rendszerén keresztül jelentkezhetnek az oltásért, de erről még semmilyen tájékoztató nem jelent meg.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kedd reggeli közleménye szerint a harmadik oltás beadásának eljárásrendjét a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészégügyi Intézet, a Dél-pesti Centrumkórház, az Országos Korányi és Pulmonológiai Intézet szakmai vezetői, virológusai, a Szakmai Kollégiumi Tagozat képviselői egyhangúan határozták meg. Mint írják, az EMMI az előkészített szakmai javaslatot az Operatív Törzs részére átküldte, majd a Kormány elé terjeszti. 

A lap úgy tudja, hogy a praxisok hetente jelezhetik a vakcinaigényüket a kormányhivatalokban működő oltási munkacsoportoknak, ezek a testületek osztják majd ki a szükséges mennyiséget a körzetekben. A fővárosban például már e hét közepéig kell jelezniük a háziorvosoknak, hogy az augusztus első hetében beadandó oltásokhoz mennyi és milyen vakcinákat kérnek. Egy háziorvos úgy nyilatkozott: fogalma sincs, hogy mit írjon a megrendelőlapra, miután az eljárásrend hiányában, a betegek sem tudnak jelentkezni.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.