Kikerült egy tanulmány, hatástalannak tűnik az egyik reménybeli koronavírus elleni szer

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. április 24.

Katasztrófa

A WHO oldalára került ki egy tanulmány egy klinikai kísérletről.

Az új típusú koronavírus fertőzése nyomán kialakult Covid-19 betegség kezelésére szánt vírusellenes gyógyszer, a remdesivir az első kísérleteknél kudarcot vallott - jelentette be csütörtökön este kiadott közleményében a Gilead Sciences kaliforniai cég.

A szerhez korábban világszerte nagy reményeket fűztek, most a remdesivir kudarcáról először az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) adott hírt csütörtökön délután, és mint kiderült, a kísérletekről készült összefoglaló jelentés véletlenül került fel a szervezet honlapjára. Ezt követően először a brit Financial Times című lap, majd az amerikai sajtó is hírt adott róla.

A kikerült szöveg szerint egy kínai kísérletben résztvevő 237 beteget két csoportra osztották. Az egyik csoportban 158 beteget kezeltek, ők kaptak remdesivirt is, míg a másik csoportban 79 beteget láttak el remdesivir nélkül.

Egy hónap kezelés után a remdesivirt kapó betegek 13,9 százaléka elhunyt, míg a placebót kapó betegeknek 12,8 százaléka. A kísérletet végül a mellékhatások miatt leállították, a WHO oldalára kikerült tanulmány szerint pedig a szer nem javított a páciensek állapotán és a vírus jelenlétét sem csökkentette a vérben.

A kaliforniai laboratórium erre reagálva közleményt adott ki, amelyben azt írták: "sajnáljuk, hogy a WHO idő előtt publikálta a tanulmányból származó információkat. A kutatók nem adtak engedélyt az eredmények megjelentetésére".

A biotechnológiai cég kiemelte: az első minták túlságosan kis számúak ahhoz, hogy hasznos eredményekre lehessen következtetni. "A kísérleteket túl korán állítottuk le, mert nem volt elegendő számú jelentkező, s ez nem tette lehetővé, hogy statisztikailag érdemleges következtetéseket vonhassunk le" - áll a kommünikében.

A Gilead Sciences mindazonáltal leszögezte azt is: az első kísérletek arra engednek következtetni, hogy a remdesivir jótékony hatással lehet azokra a Covid-19-ben szenvedő betegekre, akiknél még a kór kezdeti szakaszában kezdik meg a kezelést.

A szerrel egyébként nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Európában és Kínában is kísérleteznek. S nemcsak remdesivirrel próbálkoznak, hanem az AIDS kezelésére alkalmazott két, retrovírus-elleni szerrel, a lopinavirral és a ritonavirral is, amelyeket interferon-bétával kombinálva adnak a pácienseknek. Ezen kívül kísérleteznek a hidroxi-klorokinnal, amelyet malária és súlyos autoimmun betegségek - mint a lupusz vagy a reumatoid artritisz - kezelésére alkalmaznak.

Ne egyenek cukrot! Vegyenek Magyar Narancsot!

Mi minden van a friss számban? Zavar a kommunikációban, zavar a döntéshozatalban. Biztonságos-e megtartani május 4-ével kezdődően az érettségi vizsgákat?Kinek a felelőssége a diákok, a családtagjaik és a pedagógusok egészségének kockáztatása a járványhelyzetben?Teczár Szilárd okos cikkében megszólal Horn György, az AKG igazgatója és Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke is.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”