Kiskunhalason már készülnek az ideiglenes járványkórház megnyitására

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 27.

Katasztrófa

Győrben attól tartanak, hogy a betegfelvétel is leállhat, ha még több kolléga kiesik az ellátásból.

Szepesvári Szabolcs, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház igazgatója beszélt arról, hogy bár a jelenlegi szakemberek el tudják látni a betegeket, de a járványügyi dinamika azt mutatja, hamarosan meg kell nyitni a mobil járványkórházat – idézi a 444.hu a kórházigazgató csütörtöki megszólalását. Ahogy írják, Kiskunhalason jelenleg 84 ágy áll rendelkezésre, amennyiben viszont szükség lesz a mobil járványkórház elindítására, ott már vezényelt dolgozókkal tudják majd megoldani a betegellátást.

Ahogy írják, a héten Tamás László János, a győri kórház főigazgatója is aggodalmát fejezte ki; az egyik helyi csatornának mondta el, hogy a mostani második hullám alatt az ellátandó feladat 3-4-szerese a tavaszi legrosszabb napoknak, emellett most 5 megye intenzív ellátását kell elvégezniük, néhány napon belül pedig a 6 covidos ágyukat 30-ra kell fejleszteniük. "Az igazgató szerint a 30 intenzív ágy működtetéséhez 15-17 szakorvosra és 70-80 szakápolóra lenne szükségük, mármint ennyit kellene a kórházukba rendelni máshonnan" – emeli ki a lap. Mindeközben az igazgató számít arra, hogy további orvosok esnek ki koronavírus-fertőzés vagy kontaktszemélyként való karanténba helyezés miatt. (A csütörtöki interjú idején 6 orvos és legalább 10 egészségügyi szakdolgozó került már karanténba, egy részük azért, mert  gyerekük iskolájában pozitív vagy gyanús eset volt.)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.