Koronavírus: a férfiakra veszélyesebb, mint a nőkre

  • narancs.hu
  • 2020. március 6.

Katasztrófa

A halálozási arány akkor is megugrik, ha a betegnek más egészségügyi problémája is van.

A koronavírus halálosabb a férfiakra nézve, mint a nők esetében, írja az Index a The Telegraph cikkére hivatkozva, amiben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb számait elemezték ki.

A számok alapján elmondható, hogy a fertőzésgyanús esetekre nézve a nők esetében 1,7%, a férfiak esetében viszont 2,8% a halálozási arány, a fertőzést biztosan elkapóknál viszont már 4,7% a férfiak és 2,8% a nők esetében a halálozási mutató, még úgy is, hogy a fertőzések számát nézve nagyjából egyenlő a megbetegedő nők és férfiak száma.

Ennek többek között a nemek közti eltérés lehet az oka a szakértők szerint, a férfiak körében ugyanis több a dohányzók és a rendszeres alkoholfogyasztók száma, illetve náluk több egészségügyi probléma áll fenn, a nők immunrendszere pedig erősebb lehet.

Azt is fontos kiemelni, hogy a halálozási arány jelentősen megugrik, ha a betegnek egyéb egészségügyi problémája is van. A 2,3 százalékos halálozási arány

  • 10,5%-ra ugrik szív- és érrendszeri betegség,
  • 7,3%-ra cukorbetegség,
  • 6,3%-ra krónikus légzőszervi betegség,
  • 6%-ra magas vérnyomás
  • és 5,6%-ra rákos betegek esetében.

Legkevésbé a fiatalok veszélyeztettek, 10 év alattiak közül eddig senki sem halt bele a vírusba, de a 10-40 év közöttiek között is csupán 0,2 százalék a halálozási arány. Ezzel szemben a 80 év felettiek esetében ez a szám már 15 százalék.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.