Már két-három hetes újszülötteket is kezelnek koronavírussal a Heim Pálban

  • narancs.hu
  • 2021. március 13.

Katasztrófa

A kórház főorvosa a Blikknek azt mondta, február óta már hárman is lélegeztetésre szorultak a gyerekek közül.

A csecsemőket sem kíméli a koronavírus új variánsa: két-három hetes újszülötteket is kezelnek a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben, mondta a Blikknek Szabó László, a kórház belgyógyászatának osztályvezető főorvosa. Az orvos hozzátette: a járvány harmadik hullámában háromszor annyi gyereket kell ellátniuk, többen is lélegeztetőgépre kerültek vagy műtüdő-kezelésre szorultak.

A főorvos a lapnak azt mondta, a korábbi időszakhoz képest most sokkal több olyan gyerek érkezik hozzájuk, akinek tipikus "covidos” tünetei vannak: elhúzódó láz, nagyon rossz közérzet, szaglásvesztés, köhögés, tüdőgyulladás. Ráadásul jobban megviseltek, betegebbek. Az is fontos különbség, hogy míg a járvány korábbi szakaszaiban inkább serdülőkorúak voltak, most már fiatalabb életkorban is jönnek. "Ez azt jelenti - magyarázza az orvos - , hogy két-három hetes újszülöttek is vannak köztük. A szülők elkapják a koronavírust, a csecsemő ott él velük egy családban, és csakhamar nála is jelentkezik a láz, az étvágytalanság, a rossz közérzet, a PCR-tesztje pedig pozitív lesz."

Csecsemőkorútól a 18 éves gyerekig minden betegünk van most.

Szabó megjegyzi, hogy most sokkal erősebb a vírus fertőző képessége, amikor ugyanis "a vírus korábban bekerült egy családba, legfeljebb egy embert betegített meg – most viszont mindenkit megbetegít."

Míg az előző időszakban a fertőzés akut fázisában kezelt gyerekeknél sikerült elkerülni a lélegeztetőgépet, addig a főorvos most arról számolt be, hogy február óta már hárman is lélegeztetésre szorultak, és előfordult, hogy műtüdő (ECMO) kezelésre is szükség volt.

A korábbiakhoz képest az elmúlt hat hétben körülbelül megháromszorozódott a koronavírus miatt bekerült gyerekek száma.

"A Covid fertőzöttek ellátására elkülönített ágyakon növekszik a forgalom és az itt kezelt gyermekek kezelési ideje is hosszabbá vált, mint korábban, mert a tüdőgyulladások kezelése több napot is igénybe vehet" - mondja az orvos.

Szabó László arról is beszámolt, hogy gyakori a MIS-C nevű, több szervet érintő gyulladásos eltérés, amit Covid utáni betegségnek tekintenek. "Ezt már az első-második hullám után is tapasztaltuk. A többszervi gyulladás általában két-három héttel a koronavírusos megbetegedés után jelentkezik. Egy hétig tartó magas láz, nagy fokú fáradékonyság, nagyon rossz közérzet lép fel, és a beteg nagyon gyengének érzi magát. A MIS-C a szívizmot is megtámadhatja, ilyenkor alacsony vérnyomás, keringési problémák jelentkezhetnek. Kialakulhat olyan hasfájás, amit már-már a vakbélgyulladáshoz lehet hasonlítani."

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.