Öt lakó lett koronavírus-fertőzött egy zuglói idősotthonban

  • narancs.hu
  • 2020. április 12.

Katasztrófa

Az Olajág Otthon két dolgozójának is pozitív lett a tesztje.

Az Olajág Otthonok egyik zuglói intézményben öt lakó fertőződött meg – közölte a 444 kérdésére Szirmai Viktor főigazgató. A lap azt írja, a tájékoztatás szerint az otthon két munkatársának is pozitív lett a tesztje, de ők már több mint 10 napja nem dolgoznak.

Az intézmény közlése szerint az összes dolgozót letesztelték, és mindenki másnak negatív lett a teszteredménye. Arról, hogyan jutott be a vírus az intézménybe, a főigazgató nem akart találgatni.

Nemcsak a dolgozókat, de a fertőzöttek környezetében élő 110 lakót is letesztelték elővigyázatosságból, az eredmény mindannyiuknál negatív lett.

"A zuglói tisztifőorvos és munkatársa április 10-én, péntek este, több órás ellenőrző vizsgálatot tartott a zuglói intézményeinkben és az otthonainkat rendben találta. Intézkedéseink, óvó- és védőfelszereléseink, illetve működésünk – a hatóságok által jegyzőkönyvbe is foglaltan – mindenben megfelelnek a jogszabályok és a különleges körülmények által megkövetelt rendkívüli feltételeknek" – írta a 444.hu-nak az igazgató.

Az Olajág Otthonok üzemeltetője az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. Az Olajág Otthonok kilenc intézményéből négy működik a XIV. kerületben.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.