Romániában a gyógyszertárakban is lehet majd teszteltetni

  • narancs.hu-MTI
  • 2021. május 11.

Katasztrófa

Ingyenes antigén gyorstesztek elvégzésére kaptak engedélyt.

Miniszteri rendeletet hoztak arról Romániában, hogy az országban ezentúl a közegészségügyi hatóságok által akkreditált gyógyszertárak is elvégezhetik a koronavírus-fertőzés kimutatására alkalmas antigén gyorsteszteket.

A szolgáltatást felvállaló gyógyszertárak alkalmazottai tíz napon belül megkapják a szükséges kiképzést ahhoz, hogy - védőfelszerelésbe öltözve, egy megszabott órarend szerint a helyiség egy legalább négy négyzetméteres elkülönített részében - szakszerűen végezzék el az orr-, vagy garatváladék vételezését. A gyógyszertárakat az adott településen mért fertőzési ráta függvényében látja el több-kevesebb ingyenes gyorsteszttel a minisztérium, azzal a kikötéssel, hogy azokat a patikák nem értékesíthetik.

 

 A kezdeményezés célja az, hogy a - kereskedelemben már hónapok óta kapható - gyorsteszteket szakszerűen használják fel és azok eredménye bekerüljön a statisztikába. A fertőzésgyanús emberek és környezetük gyorsan és helyesen elvégzett tesztelése jelentős segítség a járvány terjedésének megfékezésében - mutatott rá Ioana Mihaila egészségügyi miniszter.

A tesztelésre vállalkozó gyógyszertáraknak ügyfeleiket is tájékoztatniuk kell arról, hogy pozitív eredmény esetén a közegészségügyi hatóság is nyilvántartásba veszi őket, márpedig ennek pedig egyenes következménye, hogy elrendeli elszigetelésüket és kontaktjaik letesztelését.

Romániában lecsengőben van a járvány harmadik hulláma, de az egészségügyi szakemberek több ízben felhívták a figyelmet arra, hogy a hivatalos statisztikák nem tükrözik a koronavírus-fertőzöttek valós számát: a tünetmentes fertőzötteken kívül megszaporodott a "rejtőzködő" fertőzötteké is, akik - a kéthetes elkülönítést elkerülendő - nem jelentik be a hatóságoknak, ha pozitív eredményt mutat az otthon elvégzett gyorstesztjük.

 

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.