Romániában nyolc hónapja először ezer alá csökkent a napi fertőzésszám

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. május 3.

Katasztrófa

 Korlátozott kapacitással  megnyithattak a vendéglátóhelyek, színházak és rendezvénytermek.

Romániában a koronavírus-járvány tavaly őszi második hullámának kezdete óta először fordult elő hétfőn, hogy ezernél kevesebb új fertőzést diagnosztizáltak 24 óra alatt. A stratégiai kommunikációs törzs hétfői közleményéből kiderül, hogy az utóbbi napon - az ortodox húsvét idején - a hétköznap szokásosnál ötször kevesebb, mindössze hatezer (antigén, illetve PCR) tesztet értékeltek ki, ezek eredménye alapján diagnosztizálták a jelentésben szereplő 682 új esetet. Legutóbb tavaly szeptemberben fordultak elő - akkor is csak a hétvégi kevés tesztelést követő hétfői jelentésekben - három számjegyű esetszámok Romániában.

A járvány harmadik hullámának lecsengését jelzi az is, hogy az utóbbi héten beazonosított új fertőzések száma - a legutóbb tavaly szeptemberben regisztrált szintre - tízezerre csökkent, miután alig egy hónapja még a negyvenezret közelítette. Az utóbbi három napon a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben elhunytak száma is száz alatt maradt, ami jelentős visszaesés ahhoz képest, hogy az utóbbi két hétben a napi 150 haláleset számított átlagosnak.

A csökkenő esetszám nyomán az országban utolsóként pénteken Bukarest is kikerült a "vörös zónából", vagyis a megelőző kéthetes lakosságarányos fertőzési ráta három ezrelék alá csökkent. Így éppen az ortodox húsvét, illetve a május elsejei tengerparti idegenforgalmi szezonnyitás idején országszerte - korlátozott kapacitással - megnyithattak a vendéglátóhelyek, színházak és rendezvénytermek.

 

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.

Tíz vállalás

Bevált recept az ifjúsági regényekben, hogy a szerző a gyerekközösség fejlődésén keresztül fejti ki mondanivalóját. A nyári szünidőre a falusi nagymamához kitelepített nagyvárosi rosszcsontoknak az új környezetben kell rádöbbenniük arra, hogy vannak magasztosabb cselekedetek is a szomszéd bosszantásánál vagy az énekesmadár lecsúzlizásánál. Lehet tűzifát aprítani, visszavinni az üres üvegeket, és megmenteni a kocsiból kidobott kutyakölyköt. Ha mindez közösségben történik, még jobb.