Szijjártó után még négy fertőzöttet találtak Kambodzsában és Thaiföldön

  • narancs.hu
  • 2020. november 10.

Katasztrófa

Köztük két magyar diplomata is fertőzött.

Újabb embereknek lett pozitív a tesztje Kambodzsában és Thaiföldön, miután az azóta igazolt pozitív Szijjártó Péter külügyminiszter ott járt - írja a hvg.hu.

Kambodzsában már 1166 embert leteszteltek Szijjártó látogatása óta, legutóbb pedig három pozitív esetet találtak: két magas rangú kambodzsai tisztviselőt, és Őry Csabát, aki Magyarország nagyköveteként tartózkodik ott. Huszonhárom esetben várnak még eredményre.

Sajtóhírek szerint Thaiföldön is találtak fertőzöttet, egy 53 éves magyar diplomatát, aki Szijjártó szoros kontaktja volt. Az illető tünetmentes.

Korábban a már Magyarországon lábadozó Szijjártó mellé rendelt testőrnek lett pozitív a tesztje, illetve karanténba vonult a kambodzsai kormányfő, több miniszter és több tisztviselő is. Kambodzsa fővárosa, Phnompenh iskoláit már hétfőn bezárták.

Azt továbbra sem tudni, hol kapta el a magyar külügyminiszter a koronavírust: a hivatalos tájékoztatás szerint közvetlenül az Ázsiába indulás előtt tesztelték, akkor negatív lett, majd egy kambodzsai kitérő után Thaiföldre érve lett pozitív a tesztje.

A miniszter a Facebookon legutóbb arról számolt be, hogy nyolc napja karanténban van, de otthonról dolgozik, főleg fej- és torokfájással küzd.

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.

„Ez a háború köde”

Egyre többen beszélnek Izrael gázai hadműveleteiről népirtásként, de a szó köznapi használata elfedi a nemzetközi jogi fogalom definíció szerinti tartalmát. A szakértő ráadásul úgy véli, ha csak erről folyik vita, szem elől tévesztjük azokat a háborús bűnöket és jogsértéseket, amelyek éppúgy a palesztin emberek szenvedéseit okozzák.