Több helyen önkénteseket toboroznak az intenzív osztályokra

  • narancs.hu
  • 2021. március 22.

Katasztrófa

A Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei területi szervezete már szakképzés nélküli civilek segítségét is elfogadná.

Három-négyórás tréninget szervez a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei területi szervezete azoknak, akik önkéntesként, egészségügyi szakképesítés nélkül segítenének a covidosokat ellátó intenzív osztályokon .

Az orvosi kamara közlése szerint a képzés során az önkéntesek alapismereteket sajátítanak el a COVID-ról, megtanulják a védőfelszerelések helyes használatát, azt, hogyan kell a COVID-betegeket észlelni. Megismerik, hogyan kell meghatározni a vérnyomást, az oxigén szaturációt, a hőmérsékletet, a légzésszámot, a pulzust, valamint az éberség megítélését. Emellett tudni fogják, hogy kell oxigént adni különböző eszközökkel, valamint miként kell ellenőrizni. De megtanulják azt is, hogyan kell fekvő, ülő beteget itatni, etetni. Emellett egy kommunikációs tréning során elsajátítják a beteggel, szakszemélyzettel szembeni viselkedét stresszhelyzetben. De a jelentkező önkéntesek majd tudnak majd ágyazni, ágyneműt cserélni, segédkezni pelenkázásnál és betegmozgatásnál.

Civil önkéntesnek lehetőleg fiatal, fizikailag és mentálisan erős, erkölcsileg feddhetetlen személyeket várnak, akik hajlandóak védőfelszerelésben, nehéz körülmények között dolgozni valamelyik megyei kórházban.

Leginkább már beoltott vagy az elmúlt hat hónapban a betegségen átesett jelentkezőket várnak. Ám ha egyik feltétel sem áll fenn a jelentkezőkre, de vállalják a fertőzésveszélyt, akkor sem lehetnek idősebbek 45 évnél.

A kamara közlése szerint nem garantálják, hogy aki elvégzi a képzést, azt alkalmazzák is; úgy fogalmaznak, mindez „a kórházak vezetésén és a hatóságok együttműködésén fog múlni”. Hozzátették, a munkaidőről és a juttatásról mindenkivel külön egyeztetnek, aki munkába áll. 

A mára már túlterhelt kórházakban komoly problémát okoz a szakképzett ápolók hiánya. Az ő számuk határozza meg az egészségügy teljesítőképességének kapacitását. És bár az önkéntesek nem helyettesítik az intenzíves szakápolókat, a szakképzést nem igénylő feladatok elvégzésével valamennyire tehermentesíteni tudják őket. 

Úgy tudni, segédápolói feladatokra más osztályokról is vezényelnek már át dolgozókat az intenzívekre.

Cikkünkben először azt is írtuk, a Semmelweis Egyetem klinikájára is várják a jelentkezőket. Ám a publikálás után az intézmény azt közölte lapunkkal, "nem keres önkénteseket a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikája (AITK). A social media felületeken többek által megosztott bejegyzés (amelyre lapunk is hivatkozott - a szerk.) nem friss, egy éve tette közzé a klinika annak érdekében, hogy a megnövekedett feladatellátásban (pl. a triázsoláshoz, adminisztratív feladatokhoz) segítséget kérjen az egyetem hallgatóitól. A fals információk megjelenése miatt a klinika levette honlapjáról a bejegyzést." Mint írták, ugyan az egyetem dékánjai a múlt héten hirdették meg, hogy az intézményben dolgozó nem klinikus orvosok és gyógyszerészek jelentkezését várják a brit vírusmutáció okozta megnövekedett esetszám és a prevenciós, a diagnosztikus és a betegellátással összefüggő feladatok számának növekedése miatt, de "az itt jelentkezők is az egyetem más, COVID-ellátásban érintett klinikájára kerülnek. A Semmelweis Egyetemen, mint a legnagyobb hazai COVID-ellátó egészségügyi intézményben az EMMI miniszter utasításában foglaltak szerint a betegellátás folyamatos."

(Facebook/Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezete)

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.