Karácsonyék felszólítják a kormányt, hogy haladéktalanul lássa el a szükséges védőfelszereléssel a háziorvosokat

  • narancs.hu
  • 2020. március 13.

Belpol

A budapesti önkormányzati szövetség azt ajánlja a bölcsődéknek, óvodáknak, hogy engedjék a gyerekek távolmaradását.

A Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnöksége a koronavírus-járvány megelőzése érdekében felkéri a kormányt, hogy haladéktalanul lássák el megfelelő védőeszközökkel, kézfertőtlenítőkkel a háziorvosokat, és biztosítsák számukra a háziorvosi rendelőkben lévő betegek biztonságos elkülönítésének feltételeit.

A Főpolgármesteri Hivatal a szervezet elnökségének pénteki ülésén követően közleményben tudatta, hogy a járvány miatt a szövetség ajánlásokat fogalmazott meg a tagszervezetek számára és javaslatokat tett a kormányzat részére.

A BÖSZ elnökségének tagja Karácsony Gergely főpolgármester, valamint Németh Angéla, Déri Tibor kerületi polgármesterek.

A BÖSZ azt kéri a kormánytól, fontolja meg, milyen önkéntes munkaügyi intézkedésekkel, egyebek mellett eltolt munkakezdéssel, illetve távmunkával biztosítható, hogy a közösségi közlekedésben a reggeli csúcsforgalom enyhíthető legyen.

A szervezet elnöksége az ajánlja a tagszervezeteknek, hogy az önkormányzati fenntartásban álló bölcsődék és óvodák esetén az intézményvezetők - a házirendtől eltérve - bármely indokra történő hivatkozással engedélyezhessék az intézménybe járó gyermekek távolmaradását.

Az önkormányzatok a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében zárjanak be valamennyi önkormányzati fenntartású kulturális intézményt, uszodát és egyéb sportlétesítményt, és mondjanak le valamennyi önkormányzati szervezésű kulturális rendezvényt.

A közlemény szerint a szövetség elnöksége hétfőre rendkívüli közgyűlést hívott össze, annak érdekében, hogy közös ajánlást fogalmazzanak meg a bölcsődék, óvodák, valamint az alap- és középfokú oktatási intézmények bezárása érdekében.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.