Tovább romlik a járványhelyzet Szlovákiában, kedden 2202 fertőzöttet találtak

  • narancs.hu
  • 2020. október 21.

Katasztrófa

Ez az az eddigi legmagasabb napi szám.

Az elvégzett 13 800 teszt is megközelítette az eddigi tesztelési rekordot - közölte az egészségügyi információk nemzeti központja szerdán.

Igor Matovic kormányfő újságíróknak nyilatkozva nem zárta ki, hogy a fertőzöttek napi száma még a héten elérheti a háromezret is. A szlovákiai kórházakban jelenleg 844 beteget kezelnek, s ez a szám - jegyezte meg Matovic - "egy hónapon belül akár ötezerre is emelkedhet". Meggyőződése, hogy ezért mindenképpen újabb óvintézkedésekre lesz szükség. Az országos válságstáb csütörtökön Pozsonyban ül össze, és megvitatja a további teendőket.

Jaroslav Nad védelmi miniszter szerint nem zárható ki, hogy november 2-a után Szlovákia határain tesztelni fogják a belépőket. "Mindenkit letesztelünk, aki átlépi a határt" - szögezte le a tárcavezető. Hozzátette, a kormány azzal számol, hogy ez az intézkedés két hétig marad érvényben.

Roman Mikulec belügyminiszter úgy egészítette ki kollégája bejelentését, hogy a hatóságok azt is mérlegelik, ne zárják-e le a határátkelőhelyek egy részét.

Szlovákiában már folynak az előkészületek az egész lakosság letesztelésére, erre a tervek szerint két hétvégén, október végén és november elején kerül sor. A kormányzati terv továbbra is élénk viták tárgya. Matovic szerint több szakértő azt állítja, hogy a tesztelés nem lesz elegendő, nem oldja meg a problémákat, ezért országos karanténra lehet szükség.

"Úgy rohanunk most, mint egy vonat fékek nélkül. Mindenképpen meg kell állítani" - hangsúlyozta a szlovák miniszterelnök. (MTI)

(Leadképünk illusztráció.)

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.