Kis-Magyarország
Bíróság előtt a békési kutyaexport ügye: a szereplők szerint minden jogszerűen történt
Több mint 6000 kiskutyát vittek Nyugat-Európába 2019-2020-ban Békés megyéből a főállatorvos hathatós közreműködésével. Az ügyészség szerint az „ügyintézés” minden elemében törvénysértő volt, de az állatorvosok, tenyésztők és szállítók szerint ők semmi jogelleneset nem csináltak.
Így zajlik ma egy ígéret behajtása a parlamentben
Augusztusban Csongrád-Bokroson légzuhatag csapott le, megrongálta a zöldségtermesztők fóliasátrait. Az agrárminiszter-helyettes azt írta a Facebookon, „dolgozunk a segítségen”. Ez azt jelenti, hogy segítenek?
A megyei önkormányzat ellen indít pert a dél-békési kistérség, amelynek félmilliárdot kellene visszafizetnie
Személyeskedésektől és durva vitáktól volt hangos pénteken Mezőkovácsházán a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás ülése. A rendkívül hátrányos helyzetű országrész önkormányzati társulásának 500 millió forintot és annak kamatait kell(ene) visszafizetnie egy szabálytalan uniós projekt miatt.
Régi házak helyi védettségét szüntetnék meg Siófokon
A városban nagy felháborodást keltett néhány éve, amikor tulajdonosaik védett épületeket bontottak le és helyükbe kockavillákat, lakóparkokat építettek. Most még több ilyen épület tűnhet el, ezúttal a képviselő-testület kezdeményezésére.
Mi lesz a sorsa egy nemrég kigyulladt, patinás szolnoki vasúti épületnek?
A közelmúltban kigyulladt egy romos állapotú, legalább 150 éves vasúti épület a megyeszékhelyen. A tüzet eloltották, a ház szerencsére nem semmisült meg. Az épület volt szolgálati lakás és fürdőház is. Ma biztos válasz még arra sincs, hogy kinek kellene kezdeni vele valamit.
„A tiétekbe is” – hollywoodi búcsú a hatalomtól Fábiánsebestyénben
Harminc év után új polgármestert választott egy Csongrád-Csanád megyei falu. A tűzoltó egyesület is elpakolt, és falfirkával üzent az új vezetésnek. Lesz utód, egy másik egyesület.
Ki hazudik és ki akadályozza a testület munkáját? Állóháborúból politikai sárdagasztás lett Orosházán
Siófok-töreki lómenhely: fordulat a földekre pályázó vállalkozó ügyében
A rendőrség hozott egy határozatot, amit az ügyészség hatályon kívül helyezett, erre a rendőrség hozott egy újabb, még ellentmondásosabb határozatot.
Ott kellett hagynia a munkáját, mert az elzárt faluból nem tud bejárni a gyárba
A Borsod megyei Rakacaszendről nagyon nehéz bejutni a közeli, de így is több tíz kilométerre lévő városokba, ha a valakinek nincs autója. A településen és a környéken élő hátrányos helyzetű roma fiatalok munkaerőpiaci esélyeit a nagyvállalatok által alkalmazott távol-keleti vendégmunkások is rontják.
Magyar Péter: Nyíregyházán éreztem először, hogy meg lehet csinálni!
Legalább kétezren gyűltek össze a szabolcsi megyeszékhely központjában Magyar Péter országjárásának péntek esti eseményére. Pedig hideg is volt és hó is. A Tisza Párt elnöke jelezte, Miskolchoz hasonlóan itt is szerettek volna fedett helyen találkozni követőikkel, de a városvezetés nem volt partner, egyúttal élesen bírálta az Orbán-kormányzat gyermekvédelmi rendszerét.
Hogyan (nem) lesz az ország egyik legszegényebb községe szép, rendezett osztrák falu?
Célunk, hogy Pusztaottlaka pár éven belül egy osztrák kisfalu képét mutassa, ahol rendezettek, szépek és virágosak az utcák. Ahol jó élni fiatalnak és idősnek egyaránt – élénkült fel Simonka György fantáziája. Kérdés, ehhez egy helyi rendelet és a polgármesteri szándék elegendő-e.
Kiderült, hogy tényleg akkugyárat terveztek Győrszentivánba
A helyiek tiltakozását sokan azzal söpörték le, hogy nem is akkugyár épülne melléjük, most kiderült, hogy mégis ez volt a terv.
Fejlesztőközpontot nyitottak Iványiék a bezárt iskolában
A szegedi intézmény SNI-s gyerekeknek segít egyénre szabott foglalkozásokkal.