„Erre nem tudom a választ” – mondta tanúként a bíróság előtt a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje

Kis-Magyarország

Elkövetett bűncselekményt a Gyula Termál FC elnöke, Galbács Mihály, a Fideszből kizárt egykori alpolgármester, vagy nem? Netán politikai bosszúról van szó? Ezt próbálja meg kibogozni a Szolnoki Járásbíróság előtt folyó büntetőper. A legutóbbi tárgyaláson tanúként a békési fürdőváros alpolgármesterét, Kónya Istvánt hallgatták meg, aki immár a kormánypárt országgyűlési képviselőjelöltje is. Egy korábbi vallomás szerint szorgalmazója és talán értelmi szerzője is volt az egykori párttársa elleni feljelentésnek.

Nem akármilyen előzmények után állt a bíróság elé a napokban Kónya István, aki a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választáson a Gyula központú és emellett húsz másik települést magában foglaló Békés megye 3. számú választókerületének fideszes jelöltje. Egyrészt mert a vádlott, Galbács Mihály korábban még fideszes alpolgármester, majd gazdasági tanácsnok és bizottsági elnök volt a gyulai testületben, azaz Kónya István párt- és harcostársa. Másrészt tény, hogy a Gyula Termál FC elnökeként több ügyben vitába keveredett a gyulai fideszes városvezetőkkel, így Kónya mellett Görgényi Ernő polgármesterrel, például tao-támogatások, illetve megvalósult, vagy részben megvalósult beruházások és tervezett fejlesztések miatt. Ez utóbbi közé tartozik egy 2017-es árakon számolt 300 milliós edzőcsarnok felépítése.

Ezt nem támogatta a gyulai Fidesz-frakció és a kormánypárti városvezetés, de hogy ez, vagy az szolgált valójában a végleges szakítás okául, hogy a 2019-es önkormányzati választás előtt Galbács Mihály egy 23 oldalas összefoglaló anyagot állított össze a fideszes városvezetés állítólagos viselt dolgairól, máig nem kellően tisztázott. Galbács párttagsága azért szűnt meg, mert Fidesz-tagként a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom színeiben indult a hat évvel ezelőtti helyhatósági választáson. Utóbb Görgényi Ernő és Galbács Mihály rágalmazásért kölcsönösen feljelentették egymást, és a Békéscsabai Járásbíróság, ha enyhe büntetési tétel mellett is, de elmarasztalta mindkettőjüket.

A fentiektől aligha teljesen függetlenül a Gyulai Termál FC Galbács Mihályt követő elnöke, Dobi Róbert az adóhatóságnál feljelentette elődjét. Utóbb pénzügyi visszaélések miatt emelt vádat az ügyészség a volt klubelnök ellen. A pert elfogultság miatt nem Békés megyei bíróság tárgyalja, így került az ügy a Szolnoki Járásbíróságra, ahol az előző, májusi tárgyalási napon majd’ három órán keresztül hallgatta meg a bíróság Dobit. Tanúvallomásában akkor azt mondta, elnökként nem, vagy alig tudott futballszakmai dolgokkal foglalkozni, a pénzügyekhez és a tao-finanszírozáshoz pedig kevéssé értett. Látta a gondokat és a problémákat, a megoldást azonban kevésbé.

Egy kérdésre válaszolva azt mondta, Kónya István javasolta neki, hogy tegyen feljelentést az ügyben, s azt is, hogy jogi képviselőnek keresse meg aVarga István ügyvédet.

(Varga volt MDF-es és fideszes országgyűlési képviselő, akinek egy jókora elszólása miatt le kellett mondani a KESMA vezérigazgatói posztjáról, azóta pedig rengeteg fideszes önkormányzat, valamint minisztérium és állami szerv jogi ügyeit intézi busás javadalmazás mellett.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.