Kis-Magyarország

Információnk szerint egy volt rendőrt vádol az ügyészség szexuális erőszakkal a Viharsarokban

Öt rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette és két rendbeli tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészég egy most 70 éves kötegyáni férfi ellen, aki korábban rendőrként dolgozott – értesült a Narancs.hu.

14 év után találták meg a szentesi nő holttestét – volt élettársa őrizetben

Tizennégy év után megtalálta a rendőrség egy eltűnt szentesi nő holttestét, aki gyilkosság áldozatává vált. A gyanúsított az egykori élettárs, akit most Olaszországban vettek őrizetbe. Ő idén februárban még a Szegedi Ítélőtábla előtt állt, kamerák kereszttüzében: épp felmentették, mert nem volt bizonyíték arra, hogy ő dobott volna kézigránátot a szentesi jegyző lakására.

Kámforrá vált tűzifa, lépfene-botrány: a rendőrség nem törte magát a nyomozással

Kötegyánban a gyanú szerint közel 200 köbméternyi rászorulóknak szánt fa vált kámforrá 2017-2018-ban. Rendőrségi nyomozás is indult, de mint a Narancs.hu megtudta, eredmény nélkül lezárult. Az is kiderült, a közel másfél évvel ezelőtt kirobban lépfene-ügyben sincs előrelépés, legalábbis gyanúsított kihallgatására nem került még sor.

Vidnyánszky Attila és az oktatási színvonal: kaposvári munkássága 2012-től

„Az SZFE oktatási munkájának minőségét a szakma jelentős többsége régóta alacsony színvonalúnak tartja” – ezzel provokatív, az inszinuáció határát súroló mondattal szította tovább a Színház- és Filmművészeti Egyetem rapid átalakítása körül amúgy is háborgó indulatokat a Teátrumi Társaság, valójában Vidnyánszky Attila kommünikéje. Mire ez a pökhendiség? – ennek jártunk utána.
  • Huszka Imre
  • 2020. június 23.

Gyulai gyilkosság: létezik-e a rejtélyes, sokat tudó szemtanú?

Az egész országot megrázta az a május végi gyulai késes gyilkosság, amely néhány nappal a Deák téri bűncselekmény után történt egy éjszakai mulatozás után. Mivel a Narancs.hu újságírója szemtanú, az érintettség okán szerzőnk nem foglalkozik az üggyel. A tragédiát azonban egy kamunak tűnő sztori is súlyosbítja, és munkatársunk úgy érzi, nem hagyhatja szó nélkül a bulvárlapban leírtakat.