Jelentős bérnövekedést vizionált Orbán Viktor a kötcsei pikniken

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 8.

Gazdaság

Néhány gondolatot közzétenni méltóztatott a miniszterelnök úr, ebből az is kiderül, hogy személyi változások lesznek a fiskális politikában.

Szokatlan módon nem akcióvideót vagy egyszavas csatakiáltást közölt a Facebook-oldalán Magyarország örökös miniszterelnöke, még csak nem is genderről meg sportról fantáziált, hanem egész mondatokból álló egész bekezdéseket írt, amelyekben megoszt néhány elemet a kötcsén elhangzottakból.

„Megvan a cselekvési terv. Bemutatva, bejelentve ugyan még nincs, nem vettük még politikai munka alá, de szoktunk rá úgy utalni, mint a békeköltségvetés, ami már bent van az íróasztalfiókban. Ez nagyjából így is van, és hogyha Matolcsy elnök úr nem kényszerít rá bennünket, akkor idő előtt nem is kell előhúznunk” – írja, és valóban fiskális politikáról van szó a szövegben. „Ennek a békeköltségvetésnek, vagy cselekvési tervnek a középpontjában az áll, hogy a 2025-ös évben feltoljuk a gazdasági növekedést a 3-5 százalékos sávba.”

Orbán olyan költségvetést akar készíteni, ami képes 3-5 százalékos növekedést produkálni. Kitér arra is, hogy jelentős bérnövekedéseket vár, amelyhez a kormánynak ugyan nem sok köze lesz („ebből a kormány próbál kimaradni, de láthatóan egy nagyarányú béremelkedésben fognak megállapodni a szakszervezetek a munkaadókkal, amire a kormány majd ráüti a pecsétet”),  de „jól láthatóan egy többéves, jelentős minimálbér-emelkedésről szóló tárgyalássorozat zajlik ebben a pillanatban”.

„Néhány területen a bérdinamikát már meg tudtuk indítani, ilyen az egészségügy, de most zajlik Magyarország történetének legnagyobb tanárbéremelése is, ami jövőre folytatódni fog. Meg kell emelni a családtámogatások értékét, mert a magas infláció felemésztette azok értékét. 2020 után, amikor a Coviddal elkezdődtek a bajok, akkor nem tudtuk követni a pénzromlás értékét az összeg növelésével, de ezt most be kell pótolni. Meg kell kétszerezni a gyerekek utáni adókedvezmény mértékét a következő, 2025-ös évben, amire Hankó miniszter úr már kidolgozta a terveket. Nagy Márton miniszter úr pedig elég jól áll egy olyan kisvállalkozói program megindításával, ami hajaz a valamikori Széchenyi-tervre: ha te egy forintot befektetsz, mi is adunk mellé egyet. Tehát egy kis- és középvállalkozókat - nem a nagyokat - bevonó program is megvan” - írja a miniszterelnök.

Az utolsó bekezdésben arra is kitér, hogy változások lesznek a kormányban. Matolcsyról megjegyzi, hogy „minél többet hallgatjuk a jegybankelnök urat, annál inkább az az érzésünk, mintha ezzel ellentétes irányba haladnánk, de ez csak a látszat”, majd arra utal, hogy összevonhatják a Nagy Márton által vezetett Nemzetgazdasági Minisztériumot és a Varga Mihály által vezetett Pénzügyminisztériumot: „Valójában jó ütemben haladunk egy összehangolt gazdaságirányítási rendszer felé.” Egy olyan minisztert tervez kinevezni az élére, aki hasonló, mint korábban Matolcsy György volt – „a gazdasági- és a költségvetési eszközöket egyszerre kézben tartó gazdasági csúcsminiszter, és ezt a cselekvési programot le tudja vezényelni.” Az lenne a tippünk, hogy ez Nagy Márton lesz. Végül megjegyzi, hogy Matolcsy mandátuma március 1-jével lejár a jegybankelnök élén, és arra utal, hogy a csúcsminiszter marad a kormányban, a másik pénzüggyel foglalkozó miniszter – tehát valószínűsíthetően Varga Mihály – a Magyar Nemzeti Bank élén folytatja.

Érdekes módon pont ma Magyar Péter is a minimálbér emeléséről beszélt

A Tisza Párt elnöke éppen ma dobta be, hogy az általa vezetett kormány a megválasztása esetén „2027-től duplájára emeli a jelenleg 266.800 forintos minimálbért” és azért fog dolgozni, hogy „a kormányzati ciklus végére egymillió forint lehessen a minimálbér összege Magyarországon.”

Magyar Péter emellett azt ígéri, hogy a mikro-, kis- és közép vállalatok számára jelentősen csökkentik az adó- és járulékterheket, hogy a „béremelési dinamika” lehetséges legyen. „Ennek kidolgozásán is dolgoznak a TISZA Párt adópolitikai és költségvetési szakemberei.”

Magyar így folytatja: „Véget vetünk az Orbán-kormány azon hibás gyakorlatának, hogy a nagy nemzetközi multinacionális vállalatokat támogatja a magyar családi vállalkozások terhére. Jelenleg konzervatív becslések szerint évente 3-5000 milliárd forint tűnik el a költségvetésből a korrupció, a túlárazott közbeszerzések és a felesleges beruházások miatt. A Tisza Párt jelentős adókat fog kivetni a jórészt a Nemzeti Együttbűnözés Rendszeréhez köthető magántőkealapokra és dolgozunk a NER oligarchák által összeharácsolt vagyon egyéb módon történő megadóztatásán is. A Tisza Párt a kormányváltást követően azonnal szigorú korrupcióellenes intézkedéseket vezet be és hazahozza a hazánknak járó mintegy 8 ezer milliárd forint uniós pénzt.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.