Állatorvosi ló lett a nyíradonyi futópályából

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 3.

Kis-Magyarország

Határidőre nem készült el, a támogatást vissza kellett fizetni, a kivitelezők pereltek, és ami megépült, nincs a település tulajdonában.

Nehéz örökséget hagy októberben hivatalba lépő utódjára és az új képviselő-testületre Tasó Béla, a 7300 lelkes Hajdú-Bihar megyei Nyíradony fideszes polgármestere. A 24.hu írása szerint az önkormányzat több száz milliós hiányt halmozott fel, a környéken divatba jött lombkoronasétányból ide is jutott, és épült egy 1200 méteres rekortán futópálya is, amely egyelőre nincs a helyhatóság tulajdonában.

A létesítmény a nyíradonyi polgármester nagybátyjának, Tasó László fideszes országgyűlési képviselőnek az eredejében, illetve az általa alapított egyesület, valamint a felesége által vezetett cég földjein húzódik.

Az uniós projektek révén szaporodó lombkoronasétányokat az Integritás Hatóság vizsgálta, szabálytalanságokat észlelt, emiatt rendőrségi feljelentést tett, amit az érintett fideszes politikus koncepciós eljárásnak minősített.

A futópálya megépítéséről Tasó Béla polgármester döntött egyedül, mert a koronavírus-járvány idején a kormány felhatalmazta a polgármestereket, hogy a képviselő-testület nevében hozzanak határozatokat. A beruházásra 45 millió támogatást kapott Nyíradony, ugyanennyi saját erőt kellett mellé tennie. A támogatást átutalta 2020 novemberében a Miniszterelnöki Kabinetiroda, de az építkezés csúszott, majd kifutott a határidőből, emiatt a támogatást vissza kellett fizetni. A futópályát építő két debreceni cég kapott valamennyi pénzt, de miután a kormány visszakérte a támogatást, az önkormányzat nem tudott fizetni a kivitelezőknek. A vitából per lett. Utóbb a tartozásokat rendezni is tudták. A pálya azonban még mindig nincs az önkormányzat tulajdonában. 

Az önkormányzati választáson az októberig hivatalban lévő Tasó Béla nem indult újra. A polgármester-választást a független Szilágyi Zoltán Tibor nyerte, a fideszes Terdik János második lett.  

A polgármester és utódja vitában áll:

A címlapkép forrása Tasó Béla Facebook-oldala

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A hatalom lába

A hetvenes években a brazíliai Recifét groteszk városi legenda tartotta lázban. Eszerint egy önálló életre kelt „szőrös láb” (perna cabeluda) terrorizálta a város lakosságát.

Akarsz-e?

Ha mindenki ennyire elviselhetetlen, mi értelme szaporodni? – ez valószínűleg csak nekem jutott eszembe, amikor elsötétült a kép, a filmkészítők nem hatoltak ilyen mélységekbe. Ellenkezőleg, valamiféle pozitív végkicsengést is ragasztottak a sztorihoz az utolsó két-három percben, de erről majd később.

Innen nézve

  • Pálos György

A szerző második regényének kiemelten fontos szereplője egy ház Brassó belvárosában, eredetileg a Sfântul Ioan (a szocialista diktatúra éveiben Majakovszkij) utcában, nem messze a nevezetes Aro szállodától.

Bársonyos halálvágy

A Kurtág György 100. születésnapjára szervezett fesztivál zenetörténeti esemény. Száz évet megért, sőt azon túl is alkotó világhírű zeneszerzőre nem akad sok példa: a tengerentúlról a 2012-ben bekövetkezett haláláig aktívan komponáló, mások mellett Eötvös Péter által is nagyra becsült Elliott Carter nevét tudjuk felidézni egyedüliként, Európából pedig Kurtág Györgyét, akit a százegyedik esztendejébe lépve a Die Stechardin című új operájának bemutatásával ünnepeltek.

Szlava Ukraini!

Négy éve tart a háború Ukrajnában. Pontosabban a teljes körű katonai invázió tart négy éve, mert a háború már 2014-ben elkezdődött. Csak az akkor senkit sem érdekelt Ukrajna határain kívül. Valójában ez a háború sem érdekel már szinte senkit. Alig szerepel a vezető hírek között.

Rész és egész

  • Molnár T. Eszter

A mű és a befogadó viszonya mindig aktív, különösen igaz ez a performatív művészetekre, ahol a mű a befogadóval egy térben születik meg, lehetőséget teremtve az azonnali interakciókra is. De milyen színház az, amelyik a tervezhető nevetésen vagy megrendülésen túl is számít a közönség aktivitására? Mitől közösségi és mitől részvételi? Hogyan működik a beavató, illetve hogyan az osztályteremszínház?

A láthatatlan színész

Elsősorban rendezőként ismerjük Porogi Dorkát, ő rendezte egyebek közt az Antigonét a Radnóti Színházban, vagy az Elfriede Jelinek művéből készült Árnyékot a Trafóban. Jóval többet rendez azonban a határon túl, erdélyi magyar színházakban, talán azért is, mert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végezte a rendező szakot.

Szerelmi csalódás

A Pelsőczy Réka – Perczel Enikő alkotópáros (előbbi rendezőként, utóbbi dramaturgként jegyzi a produkciót) az első jelenetben jelzi, hogy a tavaly 250 éve született Jane Austen legismertebb regényének új adaptációjával valamiképpen a mára is szeretnének reflektálni. Ennek jegyében a mű kerettörténetet kapott a „színház a színházban” technikával.