Miskolc

Apja nevében szidták Zsiga Marcellt – később lekapcsolták a portált

  • Kovács István
  • 2012. augusztus 17.

Kis-Magyarország

Édesapja nevében gyalázták Miskolc fideszes alpolgármesterét, Zsiga Marcellt egy kommentben, ezért jelentették fel a később hivatalos utasítás nélkül lekapcsolt eszakhirnok.hu-t. A portál azóta már külföldi tárhelyre költözött.

A portál főszerkesztőjétől származó információink szerint Zsiga Marcell édesapjának nevében gyalázták fiát, azaz Miskolc fideszes alpolgármesterét, ezért a nevével való visszaélés miatt Zsiga Gábor maga tett feljelentést az ügyészségen. Emiatt nyomozás indult a hírportál, pontosabban az ott megjelent vélemény miatt. Mindennek – mármint a nyomozásnak – azonban semmi köze nem volt ahhoz, hogy a portál másfél napig nem volt elérhető, miután a szolgáltató Dataglobe felmondta a portállal való szerződést – foglalta össze a helyzetet a narancs.hu-nak a főszerkesztő-tulajdonos, Pusztai László.
2012. július 27-én 18 óra 7 perckor az eszakhirnok.hu hírportál helyén csak egy hibajel jelent meg, és az oldal olvasói ezután közel két napon át csak ezt az állóképet látták. Július 29-én 11 órától újraindult a hírfolyam – már .com-os kiterjesztéssel, külföldi tárhelyről.
„A tárhely szerződését azonnali hatállyal felmondjuk, mivel a rendőrség többszöri kérése ellenére sem változtat az oldal minőségén" – állt a Dataglobe Zrt. által az eszakhirnok.hu főszerkesztőjéhez küldött levélben. Pusztai László ezzel szemben állítja: semmiféle rendőrségi intézkedésről nincs tudomása, így a szolgáltató önhatalmúlag szüntette meg a még egy évig érvényes kétoldalú szerződést.

 


 

Nem először
Pusztait már többször idézték be a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahová a portállal kapcsolatos feljelentések érkeztek. A különböző cikkekhez írt kommentek miatt emeltek többen kifogást, mivel voltak olyan hozzászólások, amelyek esetleg sérthették valakinek a becsületét vagy a személyiségi jogait, és a feljelentők nem a lap, hanem a kommentelők ellen próbáltak fellépni. Mivel a bulvárba hajló eszakhirnok.hu mindegyik cikkénél lehetőséget ad az olvasónak a szabad véleménynyilvánításra, a kommentek szűrése vagy törlése komoly feladatot jelent. Pusztai nem tagadja, néha így is becsúsznak olyan vélemények, melyek sértődésre adhatnak okot. A nyomozók ezért szerették volna megtudni, milyen IP-címről érkezett egy hozzászólás a közelmúltban, de mivel ezt Pusztai nem tudja (nem is kötelessége tudni – erről bővebben lásd keretes írásunkat – a szerk.), minden esetben a tárhelyszolgáltatóhoz, a Dataglobe Zrt.-hez irányította a nyomozókat. A nyomozók viszont arról panaszkodtak neki, hogy a Dataglobe nem reagál a megkeresésükre, de lefoglalni sem merik a szervereket, mert „abból nagy felfordulás lenne”. A főszerkesztőt első alkalommal 2010-ben, majd 2011-ben és idén júniusban is behívatták a rendőrségre kommentügyben.

A narancs.hu rendőrségi forrásokból úgy értesült, és Pusztai is úgy tudja, hogy Zsiga Marcell miskolci alpolgármester, országgyűlési képviselő édesapja tett feljelentést, hogy állapítsák meg a nevében kommentelő IP-címét, és azonosítsák be a személyt. A kommentben ugyanis édesapja nevében gyalázta valaki Miskolc fideszes alpolgármesterét, Zsiga Marcellt. Megkerestük a feljelentést tevő Zsiga Gábort, aki információinkat nem cáfolva végül nem kívánt az ügyben nyilatkozni.

A rendőrség nem lépett
Miután július végén a Dataglobe minden előzetes értesítés nélkül lekapcsolta az eszakhirnok.hu-t, a cég diszpécsere azt közölte a főszerkesztővel: ők már többször figyelmeztették, hogy erre sor kerülhet. Pusztai rákérdezett erre a felmondást aláíró Balog Patriknál, de az ügyvezető nem válaszolt a levelére, így csak találgatni lehet, hogy mi történt. A hírportál anyagát végül külföldi tárhelyre helyezték, mert a főszerkesztő ezek után csak ott érzi biztonságban a működést. Balog Patrikot három e-mail címen próbáltuk kérdéseinkkel elérni, ám két hét után sem érkezett tőle válasz.
Megkeresésünkre Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodavezetője elmondta: az eszakhirnok.hu ellen ők nem kezdeményezték a szóban forgó intézkedést, azaz úgy tűnik, semmiféle hatósági felszólítás nem kötelezte a szolgáltatót arra, hogy lekapcsolja a portált. A Miskolci Rendőrkapitányság szóvivője, Nagy Sándor kijelentette: zajlik nyomozás a hírportál tulajdonosa ellen személyiségi jogok megsértése miatt, de a folyamatban lévő ügyről bővebb tájékoztatást nem adhatott. Bezárásra tett intézkedésük nekik sem volt.

Nem köteles
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a kommentekkel kapcsolatban adott véleménye szerint „nem tartoznak a médiaszabályozás hatálya alá az internetes sajtótermék tartalmához utólag fűzött blogbejegyzések és kommentek, amennyiben valóban nem válogatás után, beszerkesztetten kerülnek fel oda a tartalmak, mivel nem képezik a sajtótermék részét; ezek tekintetében az utólagos moderálás sem alapozza meg a szerkesztői felelősséget” – közölte érdeklődésünkre dr. Horváth Nikoletta tájékoztatási munkatárs. Hozzáfűzte: ez nem jelenti azt, hogy a sajtótermékek kiadója által biztosított online felületen működő fórumok, kommentdobozok bejegyzései egyéb jogi előírásokra tekintet nélkül szerepelhetnek az adott oldalon. Valamely, a véleménynyilvánítási jog korlátját is képező jog megsértése esetén a fórum felhasználója, illetve a sajtótermék kiadója az, akivel szemben a jogsértés megszüntetése érdekében lépéseket lehet tenni. Ugyanakkor az „internetes portáloknak jelenleg nincsen olyan törvényi kötelezettségük, amely alapján tárolniuk kellene a honlapot felkeresők, akár kommentelők IP-címeit”.
Egy lapunknak nyilatkozó szakjogász szintén úgy vélte: egy fórum/kommentoldal üzemeltetője nem köteles az IP-címet megőrizni és kiadni. Az internetszolgáltató is csak a belépést követő egy évig köteles erre.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.