„Azok hagyták el a Fideszt, akik utálták a focit” – Deutsch Tamás beindult

  • narancs.hu
  • 2013. november 22.

Kis-Magyarország

Szegeden mutatta be Igor Janke könyvét az EP-képviselő. A Fidesz twitterfilozófusa utólag már tisztán látja, hogy mi volt a baj Fodor Gáborral.

„Azok hagyták el a Fideszt, akik utálták a focit. Vagy legalábbis fel voltak mentve testnevelésből” – ezzel a szellemességgel kápráztatta el a Hittudományi Főiskola nagytermében megjelent mintegy 100 főt Deutsch Tamás csütörtökön Szegeden. A Fidesz EP-képviselője ma már tisztán látja, hogy mi volt a baj – az általa megnevezett – Ungár Klárával, Szelényi Zsuzsával, Fodor Gáborral és Hegedűs Istvánnal – számolt be a helyszínen járt tudósítónk.

Deutsch szegedi látogatásának apropója az volt, hogy a szerző jelenlétében mutatták be Igor Janke Hajrá, magyarok! című Orbán-életrajzát. Az eseményen részt vett még Kiss-Rigó László püspök és a felcsúti fociakadémia kommunikációs igazgatója, Szöllősi György is. Az esemény egyéb részleteiről beszámolt a Délmagyarország.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.