Entomológus – azt jelenti: rovarkutató. Sár József is így nevezi meg hivatását, amit immár évtizedek óta űz. Jobban mondva próbál űzni, mert mostanában az az érzése, nem mindenki hagyja ezt neki, annak ellenére, hogy nemcsak itthon, de nemzetközileg is jegyzik a baranyai szakembert. Dzsungel-kutatás-közmunka – ez a hármas határozta meg Sár József utóbbi éveit. Ma már a közmunka nem, mert az nem jut neki.
Csak a biológia
Sár József 1960-ban született Pécsett. A gimnáziumban a rock és dobolás ragadta el, utóbbit mindenhol gyakorolta – kivéve a biológiaórát. Az ugyanis lekötötte. Nem véletlen tehát, hogy a középiskola után, 17 évesen – középiskolai biológiatanára, Csuti Tibor közreműködésével – a Janus Pannonius Múzeum természettudományi osztályára került, ahol néhány éves megszakítással húsz évig dolgozott. Kezdetben különféle kisegítő múzeumi munkákat végzett, míg felettese, dr. Hovátovits Sándor hatására a bogártanra szakosodott, és ebben képezte magát. Első szakmai publikációja tíz év múlva jelent meg, 1988-ban a Magyar Rovartani Társaság rendes tagjává választotta. Ismeretterjesztő cikkei többek között az Élet és Tudományban, a Természetbúvárban jelentek meg.
| ||
| Tudományos munka Az ő nevéhez fűződik az abaligeti barlang ismételt bogarászati vizsgálata, vagy a nálunk honos sárkánybogár és négyfoltos pattanóbogár megfigyelése. Kutatási területe a bogarak (Coleoptera) rendjének állatföldrajzi és állatrendszertani (faunisztika, taxonómia) meghatározása volt. A Dunántúl zoológiai kutatásaiban a következő területek feltárásában vett részt: Béda–Karapancsa TK, Boronka-melléki TK, Barcsi borókás TK, Kelet-Mecsek TK, Dráva-mente, Duna–Dráva Nemzeti Park, Villányi-hegység, Dráva-sík. |
| ||
Sár József 1991-ben és 1992-ben tett gyűjtőutat Korfu és Korzika szigetén, majd 1993-ban két hónapig dolgozott São Paulo, Minas-Geras és Goias államok területén. Ehhez ugyan némi szerencsére is szüksége volt, mert a munkahelye eredetileg nem akarta támogatni az utat. „Egy véletlen során – amikor is én hoztam el a múzeum leveleit a postafiókból – látva egy címzésen a feladó nevét, jutott tudomásomra az OTKA (Országos Tudományos és Kutatási Alap) létezése, ahova sietve elküldtem a meghívólevelemet, támogatást kérve az utazáshoz. Két hét múlva megérkezett a döntés: hat számjegyű összeggel támogatták a kiutazásomat.”
Az expedíció során létrehozott gyűjteményét a barcsi múzeumban állította ki. Ezt követően 1997-ben Amazóniában, Tocantins állam egyetemén végzett két hónapos szakmai terepgyakorlatot. Gyűjtéseivel, a legkülönlegesebb fajtákat is beleértve – akárcsak a korábbi útján – a pécsi múzeum természettudományi osztályának anyagát gazdagította.
Öt új állatfaj felfedezése
Hat év múlva, 2003-ban, a közalkalmazottakat érintő leépítési hullámban elbocsátotta a pécsi múzeum. „Voltak olyan hónapok, amikor nem volt fizetés, és télen rövidített munkaidőben dolgoztunk, mert nem tudtunk fűteni. A város nem volt képes biztosítani a normál működést a múzeum számára. Akit tudtak, nyugdíjaztak, másokat, így engem, elküldtek. Az a természettudományi osztály, ami Pécsett a 80-as években kilenc fővel működött, ma három személynek ad munkát.” Sár Józsefnek nincs diplomája, de mint mondja, nem gondolt arra, hogy megszerezze, mert „ugyanazt a munkát végeztem, amit a főnökeim, egyre komolyabb kutatásokat folytattam. Igaz, kevesebb pénzt kerestem diploma nélkül, de engem ez nem érdekelt. Amikor több pénzre volt szükségem, mert megházasodtam, gyerekem lett, akkor egy ideig a zenélésből és különféle alkalmi munkákból éltem, de továbbra is külső munkatárs voltam. Amint stabilizálódott az anyagi helyzetem, újra visszatértem. Abban bíztam, hogy ez egy nyugdíjas állás lesz, hiszen rengeteg kutatási megbízásunk volt. Sosem hittem volna, hogy a múzeumok ilyen helyzetbe kerülnek ebben az országban.”
| ||
József, miután elbocsátották, tovább folytatta a 80-as években megkezdett kutatásait Baranya és Somogy megye határán, Kétújfaluban, ahol szüleinek korábban volt egy hétvégi háza. Mivel időközben elvált, munkája pedig nem kötötte többé Pécshez, úgy döntött, hogy odaköltözik egyedül élő édesanyjával. Többnyire alkalmi zenélésből tartotta fenn magát, miközben nagymonográfiát írt Kétújfalu körzetének bogárvilágáról: a munka különlegessége volt, hogy egy viszonylag kis, nem védett területen, Kétújfalu 5–10 négyzetkilométeres körzetében vizsgálta a rovarpopulációt. A teljes feltérképezés eredményeként öt új magyarországi állatfajt regisztrált a szerző, például a karmos bogarat. (A kutatásról bővebben itt olvashat.) Önálló kiállítási anyagát tíz év alatt hozta létre, amelyet először – a kétújfalui polgármester javaslatára – a szentlőrinci gazdanapon állítottak ki, még a 2000-es években. A falu iskolájában pedig természetismeret-órát és rovarászszakkört tartott nyolc éven át.
| Újra Brazília Közben megírta a két brazil expedíció élményeit megörökítő útikönyvét, amely 2007-ben Bogaram: Brazília címmel jelent meg. Harmadik brazil útja 2008-ban a 60-as évek népszerű brazíliai útleírásainak szerzője, Molnár Gábor nyomdokain haladt, São Paulóban és Goiasban végzett kutatómunkát a Naturela Brasilis Alapítvány meghívására. A költségeit ekkor szponzorok fedezték. „Malária, tífusz, sárgaláz, szinte százszázalékos páratartalom, amelyben alig kap levegőt az ember, 36 mérgeskígyó-fajta, ezekkel mind számolni kell az őserdőben. Én csak a dengue-lázat kaptam el, amelyen két hét helyett három nap alatt átestem. Viszont a malária elleni védő gyógyszer mellékhatásaként károsodott a májam.” Brazíliából hazatérve a Dráva-sík délnyugati területén és a Villányi-hegységben végzett faunisztikai feltárásokat, amelyek szép eredménnyel zárultak: kimutatta a hangyafészkekben élő (Myrmechophil) asztaltárs bogárfajt, amely az általa kibocsátott váladék kémiai anyagával, mintegy kábítószerrel, arra ösztönzi a hangyákat, hogy táplálják őt. |
A kérészéletű Rovarmúzeum
Közben jelentősen gyarapodott saját gyűjteménye. A szentlőrinci gazdanapokon már önálló pavilonja volt, és rendszeresen hívták vándorkiállításával előadást tartani az ország múzeumaiba, a budapesti Tropicariumba, illetve falunapokra, fesztiválokra. Így született meg a Rovarház gondolata, amelyre a korábbi, szocialista kétújfalui önkormányzat áldását adta.
A célra az iskola udvarán álló kis romos épületet szemelték ki, amelyet először fel kellett újítani, majd berendezni. Az önkormányzatnak nem volt erre saját forrása, a megfelelő pályázati forrást is csak két-három év alatt sikerült elnyerni az épület felújítására és berendezésére. Közben 2010-ben megváltozott a polgármester személye, no meg az önkormányzati többségben lévő párt színe is. József neve pedig ebben az évben került fel a Nebraskai Egyetem állami múzeumának internetes oldalára, amely a világ jelentős bogárkutatóit mutatja be. A Rovarház a terv létrejöttétől számítva mintegy nyolc évvel később, 2012 szeptemberében, már a fideszes önkormányzat égisze alatt nyitotta meg kapuit.
| ||
„Az új kétújfalui polgármester kénytelen volt végigvinni a teljes Rovarház-projektet, ugyanis az épület külső renoválására beadott LEADER pályázat akkorra már nyert. A belső eszközökre (rovarszekrény, tárlók, paravánok, vitrinek, installációk, ledvilágítás-rendszer) vonatkozó pályázatot már ő folytatta. Kényszerűségből.” Sár József felidézi: „2012. szeptember 16-án, a falunapon volt az átadás, amikor az osztrák testvértelepülés minden évben Kétújfaluba látogat. A belső eszközöket egy nappal a megnyitás előtt szállították. A kiállítás rendezését délután tudtam elkezdeni – világítás nélkül. A villanyszerelő mester saját autójával utazott a megnyitó előtt Pécsre, mert három hete nem sikerült az üzembe helyezési engedélyt az önkormányzaton keresztül megszerezni. Délután öt órára lett világítás. Közben megérkezett a polgármester úr, akinek megjegyeztem, hogy ez csak Magyarországon történhet meg. Másnap behívatott, és nemtetszésének adott hangot előző napi megjegyzésemért, amiért legszívesebben már első nap felmondott volna.”
A Rovarház működésének feltétele az volt, hogy József az állandó kiállításhoz rendelkezésre bocsátja saját gyűjteményét – amelynek bemutatásából eddig élt –, az önkormányzat pedig a rovarmúzeum vezetőjeként alkalmazza. Mivel 2003 óta állás nélkül volt, a Start Bónusz program keretében felvették közhasznú közmunkásként, minimálbérrel, ám két hónap múlva, pénzhiányra hivatkozva, az önkormányzat felmondta a szerződést, annak ellenére, hogy a megnyert pályázat megvalósítási feltétele volt az ötéves üzemeltetés. József ezért felajánlotta a polgármesternek, hogy az önkormányzatok által adható havi 22 800 forint szociális ellátás fejében továbbra is rendelkezésükre bocsátja a gyűjteményt, és működteti még öt éven át a Rovarházat. Az önkormányzat ezt sem tudta vállalni. „Az iskolában, ahol a polgármester úr is tanít, az új tanévben péntek délutánra került a rovarászszakkör. Az érdeklődés, mondanom sem kell, a korábbiakhoz képest jelentősen megcsappant. Hiába kértem, hogy tegyük vissza hét közepére, az iskola ragaszkodott a péntekhez. Ennél több nem kellett, hogy a nyolc éve népszerű szakköröm egy csapásra megszűnjön. Ekkor értettem meg, hogy bármi áron, de szabadulni akarnak tőlem, aki szemükben az előző polgármester embere lehettem. Nem volt miért maradnunk. Visszaköltöztünk Pécsre. Eladtuk az időközben jelentősen megnövekedett svájci frank alapú kölcsönnel terhelt házat. (A hétvégi házat ugyanis eladták, és hitellel együtt vettek egy családi házat a faluban. – F. V.) Ami pénzünk maradt, abból már nem tudtunk újabb ingatlant venni. Édesanyám 77 évesen albérletbe költözött, én pedig a barátnőmhöz.”
A megnyitástól számított egy év múlva a Rovarház megszűnt – méltatlan körülmények közt. Bár az állását felmondták, a gyűjtemények továbbra is a múzeumban maradtak, azzal a feltétellel, hogy mindenképpen gondoskodnak az állagmegőrzésükről. Az épületnek ugyanis nem volt sem ablaka, sem szellőzőberendezése, ezért a rendszeres szellőztetésről és a megfelelő hőmérsékletről télen-nyáron gondoskodni kellett volna. Alig telt el fél év az elköltözés óta, amikor József vendégekkel érkezett a Rovarházhoz, és döbbenten látta, hogy több tárlóját penész borította. Hónapok óta nem nyitotta ki az ajtót senki. A gyűjtemény egy része pótolhatatlanul tönkrement – biztosítás pedig nem volt. József ekkor elhozta a gyűjteményét, és a Rovarház, amelynek létrejöttét közel tízéves munka előzte meg, be is zárt.
Vissza a dzsungelbe?
| ||
Sár Józsefet 2013. február 22-én a Magyar Rovartani Társaság a XXXV. Rovarászati Napok alkalmával rovartani kutatásaiért tüntette ki, a Magyarországon ezért a munkáért adható legmagasabb elismerés, a Frivaldszky Imre-emlékplakett ezüstfokozatával (képünkön).
Ennek ellenére ismét munkanélkülivé vált. Szerencsére sikerült elérnie, hogy a Duna–Dráva Nemzeti Parkhoz tartozó pécsi Pintér-kert rovarászati feltárására közmunkásként alkalmazzák 2013 áprilisától. Segédmunkási bérkategóriában, a „nemzeti park ösvényeinek tisztítására és rovarkutatásra” szólt a szerződés. Hiába ígérte az igazgató a lejáró támogatási periódus után a szerződés megújítását, nem telt el fél év sem, és augusztus végén megszűnt a szerződése, arra hivatkozva, hogy ennek a közmunkaprogramnak nincs több támogatottsága. „Jelenleg szociális ellátáson vagyok. Mert ugyan a nemzeti park megígérte, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy folytathassam a Pintér-kertben megkezdett munkát, vagy úgy, hogy tovább alkalmaz, vagy pedig úgy, hogy Pécs város foglalkoztat tovább, de ebből semmi sem lett. Elmentem Pécs közmunkavezetőjéhez, aki végig sem hallgatott, pedig a nemzeti park igazgatója személyesen hívta fel a figyelmét rám. Augusztustól decemberig semmilyen fix bevételem nem volt, csak előadásokból származott csekély jövedelmem. Most kapom majd az első szociális ellátást. Udvarosként a pécsi természettudományi múzeum talán fel tudna venni, bár állítólag ehhez is jelentős protekció kellene. Ami biztos, hogy februártól gyerekfoglalkozásokat vezetek ott havonta egyszer. A helyzet az, hogy 54 évesen sehova sem kellek, és nem is értek máshoz. Ez az életem. Jelenleg azon gondolkodom, hogy elhagyom az országot, és visszamegyek Brazíliába.”
| Egy jó hír A Duna–Dráva Nemzeti Park jóvoltából Drávaszabolcsra telepítették a Kétújfaluban kiállított gyűjteményt, amelyet 7 millió forintra biztosítottak, a fenntartó most a drávaszabolcsi önkormányzat. A Rovarház január 22-től ott látogatható. |
