Kazincbarcikára költözik Miskolcról a Kocsonyafesztivál

Kis-Magyarország

A szervezők nem kaptak engedélyt, a város viszont Kocsonyafarsangot rendez ugyanabban az időben. Emiatt holnap megmozdulásokat szerveznek a borsodi megyeszékhelyen, ahol többen politikai motivációkat sejtenek a fideszes városvezetés elutasítása mögött.

Eddig még nem kaptak 2014. február 20–23-ra területfoglalási engedélyt a februári Miskolci Kocsonyafesztivál szervezői – tudta meg a magyarnarancs.hu. Az pedig joggal feltételezhető, hogy ezután sem fognak, mivel Kriza Ákos (Fidesz) miskolci polgármester korábban már bejelentette: a város saját szervezésében Kocsonyafarsangot rendez 2014. február 20 és 23-a között.

Pedig Kocsonyafesztivál szervezői nem hagyták az utolsó pillanatra a területfoglalási kérelem beadását: a 2013-as Kocsonyafesztivál megnyitó, februári fogadásán nem hivatalosan adták át azt a polgármesternek. Egy héttel később hivatalosan is megtették, az önkormányzat nyilvántartásba vette kérelmüket. Tíz hónapja azonban semmiféle választ nem adott a hivatal megkereséseikre – tudtuk meg Pászkán Zsolttól, a Kocsonyafesztivál stratégiai igazgatójától. Pászkán december 13-án e-mailben érdeklődött, amire – úgy tudjuk – december 17-én érkezett válasz, hogy minden halad a maga hivatali útján. Három nappal később azonban a polgármester bejelentette a miskolci Kocsonyafarsang megrendezését. Így aztán a rendezvény a szocialista vezetésű Kazinczbarcikára költözik, amelynek képviselő-testülete már döntött is arról, hogy befogadja azt.

2010-ben még Miskolcon volt a Kocsonyafesztivál

2010-ben még Miskolcon volt a Kocsonyafesztivál

Fotó: MTI

Sokan azonban nem szeretnék elengedni a rendezvényt, ők saját Facebook-oldalon gyűjtik a támogatókat. A fesztivál szervezői az év utolsó napján három flashmobot szerveznek Miskolcon: december 31-én, kedden fél 12-kor a városháza előtt, 14 órakor a Forinton, 17 órakor Mancs kutya szobránál tartanak villámcsődületet a kocsonyafesztivál megtartásáért küzdők.

Pászkán Zsolt a magyarnarancs.hu-nak elmondta: tervben volt a fesztivál új helyszínekkel, így Kazincbarcikával való bővítése is, de nem azon az áron, hogy Miskolcot elhagyják. A céljuk az, hogy két hétvégére, két nagy helyszínt kapjon a fesztivál, ami már kétségtelenül kinőtte a várost. (Más borsodi települést, például Szikszót is bevonnák, ahol békaúszó versenyt rendeznének.) Amiatt azonban, hogy semmilyen választ nem kaptak a várostól, kényszerpályára kerültek a szervezésben. Nem tudtak vállalkozói szerződéseket kötni, szponzorokat toborozni, továbbra is bizonytalanságban tartják őket. Hozzátette: még nem mondtak le miskolci rendezésről, ennek érdekében januárban újabb akciókat tartanak, ha szükséges. Megtudtuk azt is: tavaly 200 ezer látogatót vonzott a rendezvény, miközben az 2013-as fesztivál 17,5 milliós kinnlevőséget hagyott maga után a beígért, de nem folyósított támogatások miatt.

A ki nem adott engedély okai között városi pletykák szerint előkelő helyen áll, hogy a fesztivál kitalálója, Rózsa Edit a korábbi szocialista alpolgármester, Fedor Vilmos felesége. A városházától megkérdeztük, miért nem kapott engedélyt a nemzetközileg ismert Kocsonyafesztivál, miért van szükség egy új kocsonyarendezvény megtartására, de választ eddig még nem kaptunk. (Amint megérkezik, közölni fogjuk.) Az mindenesetre tény, hogy a város költségvetésébe nem tervezték be a jövő év fesztivált, ami – rendezvényszervező forrásaink szerint – egy ekkora programsorozat esetén legalább 30 millió forintba kerül.

Figyelmébe ajánljuk

„Nem attól lesz valaki fényművész, hogy egy épületre vetít”

Kilencedik alkalommal rendezték meg Pécsett a Zsolnay Fényfesztivált július elején. A város 28 pontján hazai és külföldi alkotók mutatták be helyszínspecifikus munkáikat, amiket négy nap alatt több mint százezer ember látott. Szervezőkkel és művészekkel beszélgettünk az esemény hazai és nemzetközi jelnetőségéről, az utóbbi években egyre népszerűbbé váló fényművészetről, valamint a mesterséges intelligencia e területen történő hasznosításának lehetőségeiről.

Jancsics Dávid korrupciókutató: Az Orbán család vagy a Matolcsy-klán működése új jelenség

Jancsics Dávid a Leukémia zenekar gitárosaként a hazai underground zenetörténethez is hozzátette a magáét, majd szociológusként az Egyesült Államokba ment, azóta a San Diego-i egyetem professzora. A magyarországi korrupcióról szóló doktori disszertációját átdolgozva idén magyarul is kiadták A korrupció szociológiája címmel. Erről beszélgettünk.

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.