Megnéztük, hogy nőtt a Felcsútra utalt agrártámogatások összege Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt: látványosan. A kétmilliárdot meghaladó közpénz zöme jó barátoknál landolt.
Évek óta fényűzően éltek a Záhonyról előállított korrupt határrendészek és pénzügyőrök. A környéken mindenki tudta, hogy miből van a pénzük, a hatóságok a közelmúltig mégsem léptek. Igaz, hiába a nagy rendőrségi akciók, Záhonyban fél perc alatt vásárolhatunk Ukrajnából hozott csempészcigarettát.
A pomázi lakosok tiltakozása, úgy látszik, 180 fokos fordulatra készteti a település fideszes vezetését. A cég ügyvezetője mégis úgy érzi, igazságtalanul járnak el velük szemben.
A miniszterelnök családja Mészáros Lőrincnek adott el Felcsúton egy közel négyhektáros földterületet, amelyen ezután is csak Orbán Győzőék bányászhatják a homokot. A felcsúti polgármester cége tehát vásárolt egy bányagödröt, amihez csak húsz év múlva férhet hozzá. Ez aztán a biznisz!
A felcsúti cég korábbi alkalmazottait azzal vádolták, hogy ők lopták el Váradi András trágyáját. A bíróság korábban pénzbüntetésre ítélt meg, ám most felmentették a két férfit.
Lassan nem marad személyzet a záhonyi határátkelőn, ha az utóbbi hónapokban látott ütemben tartóztatják le korrupciógyanúval az ott dolgozó rendészeket és pénzügyőröket. Ízelítő a karácsonyi Magyar Narancsból.
Viszik a földeket Csongrádban, többen elővehették a ládafiából az évek alatt összegyűlt földalapú támogatást: a Hód-Mezőgazda Zrt. földjeinek jelentős része elkelt, de sokszoros árat fizettek az Ángyán professzor jelentéseiben kipellengérezett Héjja Testvérek Kft. bérelt területeiért is. Lázár nagybátyja cégének bérelt földjeiért senki nem szállt versenybe. Alakul az új rend a megyében is.
A szegedi hajléktalan nőkről szóló írásunk nyomán színházi előadás készül a Tisza-parton. A nem mindennapi sorsokat Geréb Ágnes és Papadimitriu Athina adja elő.
A milliárdos polgármester Orbán Győzőéktől vásárolt területet úgy, hogy ott még évekig üzemeltethet homokbányát a Gánt Kő és Tőzeg Kft. Azaz a kormányfő apjának cége. Ízelítő.
Békéscsabán árulni kezdték a Mezőhegyesi Ménesbirtok földjeit. A mezőhegyesiek tiltakoztak, közben úgy tudjuk, Lázár János a kisvárosba megy tárgyalni.
A csákvári telepen csaknem 13 ezer állat tartható. A felcsúti polgármester cége az utóbbi hónapokban számos épületet is renovált itt, sőt újat is épített. Íme.
Biogazdálkodó céget alapított szülőfalujában az egyik leggazdagabb magyar, Kovács Gábor, aki egy talajmegújító technológiát ismerő szakembert bízott meg a gazdaság vezetésével. Szántani nem fognak, csak vetni és aratni. Kovács a termelőszövetkezetbe is belépett Székkutason. Az utóbbihoz tartozó egykori tanyaközpontban, Kakasszéken örülnek Kovács érkezésének.
Fura történet, ahol egymásra rakódik kisvárosi mutyi, antiszemitizmus, szkítatudat, a szakrális Pilis és az eleven emlék. Mit kezdhet ezzel egy városvezetés?
Állovagrend, áldoktorik és kamu párt jelzi annak a magát professzornak nevező tanár elmúlt éveit, aki a Narancsnak nem tudta igazolni végzettségeit – de most főiskolát alapítana Sümegen.