Trágyalopás: Mészáros Lőrinc embereit végül bevédte a bíróság

  • Magyar Krisztián
  • 2015. december 18.

Kis-Magyarország

A felcsúti cég korábbi alkalmazottait azzal vádolták, hogy ők lopták el Váradi András trágyáját. A bíróság korábban pénzbüntetésre ítélt meg, ám most felmentették a két férfit.

Még 2012-ben történt, hogy Mészáros Lőrinc munkagépei és munkásai megjelentek Váradi András hodálya mellett, és elvitték a tavaly elhunyt göböljárási juhász régóta összegyűjtött trágyáját. A felcsúti polgármester cége, a Búzakalász 66 Kft. munkásai be is szántották a trágyát, amit öt részletben szállítottak el. A nol.hu cikke szerint Váradi hiába próbálta leállítani a rakodást, Mészáros Lőrinc alkalmazottai azt mondták neki, hogy elviszik, mert elfogyott a Búzakalász 66 marhatrágyája.

false

 

Fotó: MTI

Azt szintén a nol.hu idézte fel, hogy csak Váradi többszöri kérésére jött ki a Bicskei Rendőrkapitányság munkatársa az Alcsútdobozhoz tartozó Göböljárásra (itt volt Váradi hodálya és otthona, illetve a Búzakalász 66 központja is), és a főtörzsőrmester a hétvégére hivatkozva nem volt hajlandó felvenni a juhász feljelentését, akit így csak a következő hét elején fogadtak a bicskei kapitányságon. Végül az ügyben elindult két eljárás, egy büntetőjogi és egy polgári peres, előbbiben a Mészáros-cég alkalmazottjai voltak az alperesek, utóbbiban a Búzakalász 66 Kft.

Noha tavaly még arról szóltak a hírek, hogy a büntetőeljárásban első fokon százezer forintnyi kártérítésre kötelezték Mészáros Lőrinc két korábbi alkalmazottját – igaz, Váradiék 500 ezret követeltek –, azonban a magyarnarancs.hu most birtokába került dokumentumok szerint mégsem kell fizetniük a Búzakalász 66 volt munkásainak. A Fővárosi Ítélőtábla harmadfokú ítélete ellen már fellebbezni sem lehet, így Váradi András özvegye és két gyermeke még azt a százezer forintot sem kapja meg, amit az igazságügyi szakértő még az eljárás során megállapított. A vádlottakat „társtettesként elkövetett lopás vétsége” miatt vonták volna felelősségre, a perköltséget a harmadfokú ítélet szerint az állam viseli.

Pedig első fokon a bíróság még azt mondta ki: attól, hogy a korábban a juhász által bérelt állami földterület átkerült Mészáros Lőrincékhez, az ott összegyűjtött trágya még Váradié. Ezt az álláspontot másodfokon megváltoztatták, majd azt harmadfokon megerősítették, mégpedig azért, mert – legalábbis a végzés szerint – a juhásznak a földhasználati jog megváltozása után 15 napja lett volna arra, hogy az ingóságait, így a birkatrágyát elszállítsa, de ezt ez idő alatt nem tette meg. Ez a végzésben ilyen megfogalmazásban szerepel: „Az elsőfokú bíróság a jogi következtetés levonását megelőzően (…) ítéletében tévesen rögzítette tényként, hogy Váradi András nem esett ki a birkatrágya birtokából annak ellenére, hogy a trágya alatti földterület tulajdonosának személyében változás történt.” A „(…) birkatrágya a szívességi használatot felmondó levélben megjelölt 15 határnap lejártával a Búzakalász 66 Felcsút Mezőgazdasági Kft. tulajdonába került, így az ingóságokat, a birkatrágyát is a társaság a felelős őrzés szabályai szerint tarthatta birtokban.”

Ugyanakkor a Váradi családtól származó információink szerint a – szintén a trágyalopás miatt indult – még folyamatban lévő polgári peres eljárásban alig több mint egy hete első fokon nyertek a Búzakalász 66 Kft.-vel szemben. Az ügyvédjük arról értesítette őket, hogy a november végi ítélet szerint számukra százhúszezer forintot – és ennek a 2012. november 25-től számított kamatait – kell Mészáros Lőrinc cégének kifizetnie, illetve közel nyolcvanezer forintnyi perköltséget. Az ítélet még nem jogerős, a fellebbezésre tizenöt nap áll rendelkezésre attól kezdődően, hogy kézbesítik az írásba foglalt ítéletet. A kézbesítés december közepéig még nem történt meg, így még nem tudni, hogy a felcsúti polgármester cége elfogadja-e az ítéletet.

Figyelmébe ajánljuk