Lázár Jánosnál tiltakozik a vasútbezárás ellen a balassagyarmati fideszes polgármester

  • narancs.hu
  • 2023. július 22.

Kis-Magyarország

Már augusztus 1-től megszűnik a vasúti közlekedés.

Miután a MÁV – a sajtóban csütörtökön megszellőztetett értesülésnek megfelelően – pénteken bejelentette, hogy augusztus 1-től tíz magyarországi vasútvonalon megszűnik a közlekedés, felszisszentek az érintett települések polgármesterei. Balassagyarmat fideszes polgármestere, Csach Gábor pedig levelet is írt Lázár János építési és közlekedési miniszternek, hogy gondolja át a döntést.

A levélben azt írja, Balassagyarmat és a szlovák határon túl lévő Losonc az utóbbi években szoros együttműködésbe kezdett a térség közös gazdasági fejlesztése érdekében, a két település vasúti összeköttetését kérték országaik belügyminisztériumától. A vasútvonal ráadásul jó állapotban van: „hosszú távon az ilyen döntések (lásd Drégelypalánk-Ipolyság vasút felszedése) a Kárpát-medence vérkeringésének további csonkulásával járnak”.

A vasútvonal árvízkár utáni javítása ráadásul épp most fejeződik be, vagyis a munka felesleges volt, ha bezárják a vasutat.

A polgármester azt is felemlíti, hogy mivel az érintettekkel nem egyeztettek, nem tudtak reagálni sem.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.