Az elromlott klímára panaszkodott az utas, a MÁV viszont jelezte, hogy nincs is klíma

  • narancs.hu
  • 2023. július 21.

Kis-Magyarország

Újabb megható történet a vasúti közlekedés nyári hétköznapjaiból.

Egészen fontos ügyben tette helyre a tényeket a MÁV annak az utasnak válaszolva, aki egy bejegyzésében fakadt ki többek közt azért, mert a hőségriadó idején meghibásodott a klíma. „A vagonok ezerévesek, és láthatóan kiselejtezettek, és ezekre ültetik fel hőségriadó idején az embereket. Borzalmas élmény volt, és nemcsak nekem, hanem a többi utasnak is, hiszen nem volt más lehetőségünk, mint elviselni a nagy meleget” – szólt a haon.hu által idézett utas, aki Debrecenből utazott Budapestre.

A megyei lapnak válaszolt is a MÁV, kiemelve, miben is tévedett a panaszkodó utas: 

„A jelzett járaton, a bejegyző által leírtakkal ellentétben,nem klímameghibásodás történt. Az a típusú személykocsi, amiben az utas utazott, nem rendelkezik klímaberendezéssel.”

Tehát el sem romolhatott a klíma! Tájékoztatták továbbá arról is, hogy „az InterCity járatokon kötelező a helyjegy váltása a zsúfoltság és a biztos ülőhely biztosítása miatt, de azon kocsikba, amelyek nem IC színvonalúak, olcsóbb, 300 forint a helyjegy ára.”

Mint írták,  a régebbi hűtőrendszerek

„bizonyos hőmérséklet felett sajnos kevésbé tudják lehűteni a levegőt, mint a korszerűbb változatok, ezért az elmúlt években egyre forróbb nyári hőmérséklet miatt sok utazóban alakulhat ki olyan érzés, hogy a klíma nem vagy rosszul működik”.

Minden jel szerint mostanra már nem csak riogatás a magyar vasúti közlekedés közelgő összeomlása, hanem ebben élünk: épp pénteken derült ki, hogy tíz vasútvonalat is bezárnak, mivel az elöregedett járműállomány nem bírja a terhelést.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."