Ma már kilépne, de polgármesterként fürdött az uniós milliárdokban Lázár János

  • Magyar Krisztián
  • 2016. július 6.

Kis-Magyarország

Bár már nem ő vezeti Hódmezővásárhelyt, de ha teheti, ma is szívesen vág ott át szalagot. Közel 6 milliárdnyi az az összeg, ami Lázár polgármestersége nyomán érkezett a városba.

Csak két kép a közelmúltból, amely jól mutatja, mennyire építi Lázár János saját politikai imázsát a Hódmezővásárhelyre befolyt uniós pénzekre – mind a mai napig. Itt például a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Nagy Róbert, a NIF Zrt. vezérigazgatója (balra), valamint Tóth László, a Duna Aszfalt Zrt. ügyvezető igazgatója társaságában beszél a 47-es út Hódmezővásárhely és Orosháza közötti felújított szakaszának átadásán, 2015 októberében.

false

 

Fotó: MTI

„A 47-es számú főút Hódmezővásárhely és Orosháza között, 11,5 tonnás tengelyterhelésre megerősített, 19,7 kilométeres szakaszának korszerűsítése 85 százalékban európai uniós és 15 százalékban hazai források felhasználásával valósult meg nettó 7,9 milliárd forintért, a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében” – írja az MTI, azaz uniós hozzáadás a projektbe eszerint közel 7 milliárd forint volt.

Második képünk pedig ez:

false

 

Itt pedig Lázár János utódjával, Almási István (Fidesz–KDNP) hódmezővásárhelyi polgármesterrel együtt vágja át a nemzeti színű szalagot a hódmezővásárhelyi belváros-rekonstrukció újabb ütemének átadásán már idén, 2016. január 7-én. A beruházás 740 millió forintból, uniós támogatással valósult meg.

Az uniós nem

Lázár János polgármestersége alatt Hódmezővásárhelyen szép számmal valósultak meg uniós fejlesztések – ezekről hamarosan bővebben tájékoztatunk. Ehhez képest Lázár júliusi első kormányinfóján közölte, jelenleg nem tudna jó szívvel amellett voksolni, hogy Magyarország az Európai Unió tagja maradjon. „Vagy nem mennék el szavazni, vagy ha elmennék, akkor a kilépés mellett szavaznék egy ilyen szituációban” – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár azt is felidézte, hogy ő 2004-ben még a belépés mellett állt, de mára már csalódott, hiszen szerinte az uniós csatlakozás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A csúcsminiszter a brit népszavazás után szólalt fel ennyire élesen az EU-tagságunkkal szemben, de már egy héttel előtte is előkerült a téma, Lázár János szintén egy kormányinfón részletezte, hogy az ő makói választópolgárai szerint a belépés óta nem csökkentek az unión belüli bérkülönbségek. A politikus ekkor azt is megjegyezte: „Ha ma kellene kampányolnunk (…) amellett, hogy Magyarország az Európai Unióba lépjen be, sokkal nehezebb vita és ügy lenne, mint volt 2004-ben.” Mondta mindezt annak ellenére, hogy Lázár János, aki jelenleg az uniós pénzek elosztását felügyeli, tíz évig Hódmezővásárhely polgármestereként dolgozott. Ekkor még nem volt ennyire ellene az EU-nak, és az általa vezetett településre milliárdok érkeztek.

Jól jött támogatás

A hazánk uniós beruházásait összesítő kormányzati portál szerint Hódmezővásárhelyre a mai napig összesen 36 milliárd forintnyi EU-s fejlesztési forrás került vállalkozásokhoz, állami intézményekhez és az önkormányzathoz úgy, hogy ebben nincsenek benne a mezőgazdasági támogatások és az elnyert, de még ki nem fizetett pályázati összegek. Csak Hódmezővásárhely önkormányzata ebből a 36 milliárdból több mint 10 milliárdot számolhatott el 2016 júliusáig, vagyis ennyit utaltak át a városnak úgy, hogy több, még le nem zárult beruházás is fut még.

A kormányzati portál adatai, a város honlapja és a Közbeszerzési Értesítő alapján próbáltuk meg összeszedni, hogy Hódmezővásárhely önkormányzata pontosan mennyi uniós forráshoz jutott az idő alatt, amíg Lázár János volt a polgármester, vagyis 2002 és 2012 júliusa között. (Lázár 2012 júliusáig volt polgármester és a Fidesz frakcióvezetője, ezután kérte ki Orbán Viktor őt Hódmezővásárhelyről, hogy a Miniszterelnökséget vezető államtitkárrá tegye. Ez a poszt ugyanis már nem összeférhető a polgármesterséggel.)

Lázár 2009-ben

Lázár 2009-ben

Fotó: MTI

 

A magyarnarancs.hu összesítése szerint a 2002 és 2012 közti tíz év alatt legalább 2,48 milliárd forintot számolhatott el a város csak olyan beruházásokra, amelyeket le is zártak, vagyis ezek olyan pályázatok, amelyeket Lázár János polgármestersége idején indítottak el, és be is fejeztek.

A kisebb-nagyobb projektek között sok más mellett volt közvilágítás-fejlesztés, útépítés és korszerűsítés, de újítottak fel EU-s forrásokból iskolát, illetve költöttek a belterületi csapadék- és belvíz elvezetésére is. Ebben az időszakban nem találtunk olyan lezárt projektet, amely milliárdos nagyságrendű lenne, a legnagyobb támogatás 366 millió forint volt, ezt a közvilágítás korszerűsítésére kapták, de 50 millió érkezett a polgármesteri hivatal szervezetfejlesztésére, azaz Lázár János munkahelye is szépült uniós pénzből.

A fentieken túl a Lázár János polgármestersége idején beadott, de már csak a távozása után befejezett önkormányzati beruházásokhoz és programokhoz 3,31 milliárd forint EU-s támogatást kapott Hódmezővásárhely. Több mint egymilliárd forint érkezett a Petőfi Művelődési Központ felújítására és bővítésére, de az a 941 millió forint sem nevezhető éppen aprópénznek, amelyet a hódmezővásárhelyi városrehabilitáció első ütemére ítéltek meg az önkormányzatnak. Ezeken felül egyebek közt jött uniós pénz villamos- (157 millió), köz- és kerékpárút- (79,2 millió) fejlesztésekre, a helyi kórház energetikai korszerűsítésére, óvodai programokra, de tanulói laptopokra (70,5 millió), illetve drogprevencióra (15,2 millió) is.

Így tehát a Lázár János polgármestersége alatt elindított és a mai napig elszámolt pályázati pénzek összesen közel 5,8 milliárd forintot tesznek ki úgy, hogy ezen kívül azóta még majdnem ennyit utaltak a város számlájára a különböző európai uniós pénzekből finanszírozott beruházásokra, azokra, amelyeket már a Miniszterelnökséget vezető miniszter utáni városvezetés indított el. Ugyanakkor ebbe az összegbe nem számoltunk bele olyan beruházásokat, amelyek Hódmezővásárhelyt támogatták akár a magánszektor, akár például a hódmezővásárhelyi kistérségi társulás erősítésével. Ez a kép például remekül összefoglalja, mennyi támogatás érkezett a városba 2004 óta. Nem kevés:

false

 

Érdeklődtünk Lázár Jánosnál, hogy nem lát ellentmondást unióellenes szavai, valamint az uniótól bezsebelt milliárdok közt – többek közt amelyeknek köszönhetően újra és újra megválasztották országgyűlési képviselőnek, valamint polgármesternek –, de egyelőre nem kaptunk tőle választ. (Később megérkezett a válasz, itt olvashatja el.)

A családi cégnél is jól jött az EU-s pénz

A szocialista Mesterházy Attila egy szombati közleményben hangsúlyozta: miközben Lázár János arról nyilatkozik, hogy Magyarországnak jobb lenne az EU-n kívül, a hozzá és rokonaihoz köthető agrárvállalkozás többmilliárdnyi uniós támogatást zsebelt be 2007 és 2015 között. A szocialista politikus nem nevesítette, de arról a Gorzsai Mezőgazdaság Zrt.-ről van szó, amelynek vezérigazgatója Gyapjas Károly, Lázár János nagybátyja. A vállalkozásban a miniszternek is van egy kis részesedése, aki 2001 és 2012 között igazgatósági tag volt a zrt.-ben, amely – az RTL Klub szerint – 2015-ig 3,03 milliárd forint uniós támogatást könyvelhetett el.

Figyelmébe ajánljuk