Megélhetési válság fenyegethet két szatmári falut, miután leállították a közmunkaprogramot

Kis-Magyarország

Akár szociális válság is fenyegethet két egymással szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei aprófalut, Kömörőt és Túristvándit, ahol szabálytalanságok miatt felfüggesztették a közmunkaprogramot. Több, mint másfélszáz ember megélhetése került veszélybe.

Kömörő, az alig ötszáz lelkes kis szabolcsi falu legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke országjárása során ott is látogatást tett, ebben a kis szatmári faluban született és innen indult ugyanis Magyar Péter nagyapja, dr. Erőss Pál ügyvéd és bíró, akit a legtöbben szakszerű magyarázatai és ízes beszéde miatt leginkább a Jogi esetek című televíziós műsorból ismerhetnek – számoltunk be még május elején. 

A településnek 500 lakosa van, akik közül május végéig, június elejéig 54 voltak közmunkások. A mellette található társközség, Túristvándi 800 lelkes, itt 120 közmunkást foglalkoztattak. Ám utólag, június 20-án a kömörői képviselő-testület aláírásával arról tájékoztatták a lakosságot, hogy

június 17-ével megszűnt a közmunkaprogram, így nincs helyben egyetlen közfoglalkoztatott sem.

Az önkormányzatnak viszont nincs egyetlen embere sem, aki el tudná látni a kaszálást, locsolást és szemétszedést, ezért arra kérték a helyieket, hogy a saját portájuk előtt végezzék el ezeket a munkákat, illetve jelentkezzenek önkéntesnek a közterületek kaszáláshoz. 

Az már önmagában kérdés, hogy miért utólag, s miért nem előre tájékoztatták az embereket a közmunkaprogram megszüntetéséről. Nem írtak emellett egyetlen szót sem a megszüntetés okairól, a helyiek szerint pedig a faluvezetésnek erre jó oka volt.

Információink szerint ugyanis a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya és a Fehérgyarmati Járási Hivatal ellenőrzései során szabálytalanságok sorára bukkantak a közmunkaprogram végrehajtása során. Úgy tudjuk, a megyei kormányhivatal arra kötelezte a térségileg illetékes járási hivatalt, hogy ezekre tekintettel függessze fel a közmunkaprogram további finanszírozását. Ugyanakkor nem a teljes program leállításáról van szó, mert a környező településeken tovább folytatják a projektet.

A helyiek elégedetlenségét az is jelzi, hogy a június 9-i önkormányzati választáson leváltották Kömörőn az addigi független, de a helyiek szerint a Fideszhez és a térség kormánypárti országgyűlési képviselőjéhez, Tilki Attilához közel álló polgármestert, Karmacsi László Attilánét (született Sira Edit), és helyette október elsejétől az eddigi alpolgármestert és falugondnokot, Nagy Zoltánt bízták meg a kicsinyke falu vezetésével, és október elsejétől Túristvándiban is új faluvezető fogja irányítani a települést. 

Nagy Zoltánt sikerült elérnünk, de nem volt hajlandó arról beszélni, miért szűnt meg a közmunkaprogram a faluban, mikor pedig azt kérdeztük, hogyan találjuk meg a még hivatalban lévő, a szabályok szerint csak októberben távozó polgármesterasszonyt, akkor azt mondta: „ez jó kérdés, mert neki sem sikerült”.

Kerestük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal sajtófőnökét is, hogy megtudjuk, miért nem finanszírozzák tovább a kömörői és túristvándi közmunkaprogramot, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

A helyzet azért aggasztó, mert a két kis község mintegy 170 lakosa így az eddigi 80-90 ezer forintos havi kereset helyett csupán a szociális segély 22 800 forintjára számíthat, ami szociális válsággal fenyegethet a két faluban, minthogy a közmunkaprogramon kívül számukra nincs semmilyen más munkalehetőség és megélhetési forrás. 

A helyiek szerint a faluban részben a közmunkaprogram keretében zajló, de hivatalosan a mai napig be nem fejezett belvízelvezetési program szabálytalanságai miatt, illetve azért függesztették fel a közmunkát, mert kiderült, hogy voltak, akiket csak papíron foglalkoztattak, de nem kellett dolgozniuk. Másutt viszont hiányoznak a közmunkások, így a kömörői óvodából is.

Tovább rontja a helyzetet, hogy a Nyíregyházi Törvényszék az idén áprilisban Kömörő község kifizetetlen számlái és rossz pénzügyi helyzete miatt – ahogy a helyiek mondják, üres a kassza – adósságrendezési eljárást indított az önkormányzattal szemben. A helyiek portálunknak azt mondták, hogy a helyben dolgozó közalkalmazottak immár két hónapja nem kaptak fizetést.

Közben a Fideszhez közel álló és újrázni nem tudó polgármester és körei állítólag azt terjesztik a faluban, hogy a közmunkaprogram azért szűnt meg, mert nem őket választotta a község többsége a nemrégiben lezajlott helyhatósági választáson. 

Többszöri kísérlet után elértük a hivatalban lévő kömörői polgármestert, akit irodájában már hosszú hetek óta nem láttak. Azt kérdeztük tőle, miért állította le a Fehérgyarmati Járási Hivatalon keresztül a szabolcsi kormányhivatal a közmunkaprogram finanszírozását? Igaz-e, hogy szabálytalanságokat állapítottak meg? Karmacsi László Attiláné azt mondta, hogy erre telefonban nem szeretne válaszolni. Amikor azt firtattuk, igaz-e, hogy kömörői önkormányzat közalkalmazottai már két hónapja nem kaptak fizetést, bontotta a vonalat. Úgy tudjuk, hogy az itteni problémahalmazról a helyiek már tájékoztatták Tilki Attila fideszes parlamenti képviselőt is, de egyelőre nem történt semmi.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.