„Elegünk van a szemétszagból” - a veszprémi tiltakozáson még Simicska is előkerült a remeteségből

  • Varga Domokos Péter
  • 2019. szeptember 18.

Kis-Magyarország

Almát és szórólapot osztogattak az autósoknak a félpályás útzárral a királyszentistváni hulladékkezelő működése ellen tiltakozó civilek Veszprémben. Volt, aki elfogadta, volt, aki nem.

A szervező, Soós Gábor a sajtónak küldött értesítésében még úgy fogalmazott, „ez az első nem helyi figyelemfelkeltés, amit több helyszínen fogunk mindaddig folytatni, amíg az illetékesek nem kezdenek tárgyalást a telep bezárásáról”.

Ám a keddi útlezáráskor már ennél radikálisabb álláspontot képviselt: a Narancs.hu-nak azt mondta, addig folytatják a tiltakozást, amíg a szeméttelep be nem zár, vagy egy illetékes személytől nem kapnak erre vonatkozó konkrét ígéretet.

„Mintha egy kukában ülnénk”

„Nincs más választásunk” – fogalmazott. „Amikor reggel arra kelünk, hogy olyan érzésünk van, mintha egy kukában ülnénk, és este ugyanerre érkezünk meg, akkor vagy addig megyünk, míg falnak nem ütközünk, vagy elérjük a célunkat.”

Soós Gábor: nagyobb figyelmet szeretnénk

Soós Gábor: nagyobb figyelmet szeretnénk

Fotó: A szerző felvétele

Soós Gábor arról is beszélt, a bűzhatás környezetszennyezéssel és egészségkárosítással is együtt jár, ami az évek múlásával csak fokozódik. Úgy gondolja, most egy lépéssel közelebb jöttek a döntéshozókhoz, hátha észreveszik, hogy milyen és mekkora problémával kell együtt élniük a hulladéklerakó helytelen működése miatt.

„Elegünk van a szemétszagból” címmel évekkel ezelőtt alakítottak egy Facebook-csoportot a lerakó környékén élő települések – Királyszentistván, Vilonya, Papkeszi, Litér, Balatonfűzfő – lakói. Ennek a csoportnak ma több mint ezer tagja van, közéjük tartozik Soós Gábor is.

„Azért vagyunk Veszprémben – közölte a szervező –, mert nagyobb figyelmet szeretnének elérni, valamint a megyeszékhely önkormányzata is azon 158 település közé tartozik, amelyek létrehozták az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulást.” (A társulás honlapja szerint a hulladékkezelési projekt a Tiszta Európa Program nevet kapta.)

A társulás nem szavazta meg a bezárást

Már tavaly is felmerült a telep bezárása, mégpedig a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. javaslata alapján. Indok: a létesítmény nem tudta megszüntetni a bűzhatást, nem tud a működésével szemben felállított paramétereknek megfelelni. Azonban a bezárást a társulás tanácsa nem szavazta meg, a telep működik, és a maradt a bűz is. Mindezt tetézte, hogy idén augusztus 10-én tűz ütött ki a hulladéklerakóban, a környéket hatalmas, fekete füst árasztotta el.

Szórólap és alma az autósoknak

Szórólap és alma az autósoknak

Fotó: A szerző felvétele

Két napba telt, míg a tüzet eloltották, ám Soós Gábor szerint a szemét – amely PET palackokat is tartalmaz – még ma is izzik néhány helyen. Ezt nekik akkor is megerősítették, amikor részt vettek a szeméttelep bejárásán. Az állításhoz a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője, Csondor Henrietta hadnagy annyit tett hozzá, a szeméttelepen jelenleg nincs tűzoltói beavatkozás.

Folytatják, de már reggel hétkor kezdik

Miközben Soós Gáborral beszélgettünk, a mellettünk megálló autósok kéretlenül is véleményét nyilvánítottak: „Látjátok, ez miattatok van!” – intett kifelé egyikük. Valaki csak ennyit mondott: „Papagájok!”

Együttérzésük jeleként sokan integettek, mosolyogtak. Akik elfogadták az almát, bíztatták a demonstrálókat: „Hajrá! Igazatok van!” – kiáltották.

A kukás elviszi a szemetet, de...

A kukás elviszi a szemetet, de...

Fotó: A szerző felvétele

Mi is megszondáztuk a sorban ücsörgő autósokat. Többen elhárították a kérdést, de akik válaszoltak, valamennyien egyetértettek a demonstrálók céljaival.

Soós Gábor azt is elmondta, a kora délutáni órákig elhaladt előttük Porga Gyula, Veszprém fideszes polgármestere, de ő nem húzta le a kocsi ablakát, nem kért almát és szórólapot. A Veszprémben élő Simicska Lajos viszont mindkettőt elfogadta, de kommentárt nem fűzött hozzá.

A demonstráció szervezője hangsúlyozta, ha az illetékesek erre a figyelmeztetésre nem reagálnak, akkor ugyanide megkérik egy hónapra a forgalomlezáráshoz az engedélyt. Akkor is este 5-ig maradnak, de már nem reggel nyolctól, hanem hét órától.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.