Az állam 75 százaléknál is nagyobb tulajdoni hányadot szerzett a Balatoni Hajózási Zrt.-ben (Bahart) azzal, hogy hatmilliárd forintos tőkeemelést hajtott végre a cégben. Az eddigi tulajdonosok, a kikötővel rendelkező önkormányzatok beleszólása a döntésekbe formálissá vált, hiszen a messze legtöbb részvényt birtokló település, Siófok tulajdoni hányada is 10 százalék körülire esett vissza.
Az állami tulajdonosi jogokat a kormány döntése alapján a „Rogán-közelinek” tartott Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) gyakorolja, amelynek vezetője, Guller Zoltán azt nyilatkozta a minap: nincs tervben a társaság privatizációja, ellenben felfejlesztik, tíz éven belül kicserélik a teljes komp- és hajóflottát.
Arra azonban nem tért ki: van-e garancia rá, hogy a Bahart értékes vagyonelemei, így például a vitorláskikötők idővel nem kerülnek magánkézbe keszthelyi mintára?
| ||
– Milyen jövője lehet a visszaállamosított balatoni hajózásnak? – kérdeztük Horváth Gyulától, aki egyrészt a leghosszabb ideig, 1996 és 2013 között irányította a céget, másrészt végigjárta a ranglétrát, hiszen matrózként kezdett a társaságnál.
– Azt valószínűsítem, merthogy minden jel erre utal: oda a balatoni hajózást megalapító Széchenyi István álma, és nem marad egyben.
– Guller Zoltán azt nyilatkozta, hogy nincs tervben a Bahart privatizációja…
– Ha csak egyes értékes vagyonelemeket, ingatlanokat „mazsoláznak ki” a befektetők, az nem is jelenti a cég privatizációját.
| ||
– Úgy véli, a kikötőkre a keszthelyihez hasonló sors vár, amelyet Tiborcz István körei szereztek meg?
– A kikötőkre már a 90-es évek második felében is szemet vetett egy bizonyos üzleti kör, addigra készültek el ugyanis az első jelentős fejlesztések Balatonföldváron, Balatonbogláron. A jelenség tehát nem új. Csakhogy akkor éppen kormányzati segítséggel sikerült ezt megakadályozni. Felkerestem 1998-ban Bóka Istvánt, aki ma a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke és Balatonfüred polgármestere, akkor Alsóörs polgármestere és kormánypárti országgyűlési képviselő volt. Megkérdeztem, tud-e segíteni? Hamar jött a válasz: az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, Stumpf István azt üzente, a cég és a balatoni önkormányzatok tegyenek asztalra egy elképzelést arról, hogyan lehetne elkerülni azt, hogy a kikötők magánkézbe kerüljenek.
– A balatoni hajózás ekkor még az államé volt…
– Igen, a Mahart rendelkezett a tulajdonosi jogosítványokkal, és a cég éppen nehéz anyagi helyzetben volt, budapesti ingatlanjait már elkezdte eladogatni. Vagyis kettős szorításba kerültünk, és az idő is sürgetett, mert félő volt, hogy a balatoni ingatlanok következnek. Elkészült a javaslat: a cég kerüljön a kikötővel rendelkező balatoni önkormányzatok tulajdonába. A kormányülésen ez „át is ment”; 2001-ben 51 százalékos tulajdoni hányadot kaptak a települések. A megmaradt 49 százalékot a későbbi években az állam próbálta értékesíteni, de mi közben folyamatosan „bombáztuk” az illetékeseket azzal: adják az önkormányzatoknak azt a részt is. Erről végül Suchman Tamás minisztert sikerült meggyőzni. Ekkor, 2008-ban vállaltak kötelezettséget arra az önkormányzatok, hogy feltőkésítik a Bahartot. Amire aztán nem került sor, a települések nem akarták és/vagy nem tudták teljesíteni, ezt „pótolja” most az állam, de úgy, hogy a meghatározó tulajdonrészt is viszi.
– Érthető, hogy az önkormányzatok nem tudtak százmilliókat a társaságba tenni, hiszen egyre nehezebb anyagi helyzetbe kerültek.
– Nem egészen. Egyrészt nem csak készpénzzel, hanem például ingatlannal is teljesíthették volna a kötelezettségüket, másrészt úgy vélem, Siófok üzletpolitikája verte szét a balatoni önkormányzatok kezdetben még meglévő egységét. Egyszer ugyanis Siófok elkezdte felvásárolni a társaság értékpapírjait azoktól a településektől, amelyek bevételi forrást láttak a részvények eladásában. Jöttek a választások, valamiből utat kellett építeni, fel kellett újítani az iskolát. Miközben Siófok 50 százalék közelébe vásárolta magát, más településeknek nagyon kevés tulajdoni hányada maradt, a tulajdonosok elhidegültek egymástól, s a végén már persze hogy csak a nagyobbak, leginkább Siófok akarta teljesíteni a feltőkésítést, a többiek nem.
– Az akkori siófoki polgármester, a fideszes Balázs Árpád rendre azzal indokolta a részvény-felvásárlást: így lehet garantálni, hogy egyben maradjon a Bahart, az értékes vagyonelemekkel, ingatlanokkal együtt. Ugyanakkor egyesek szerint már akkor is a hajózási sziget feletti döntési jog megszerzése volt az elsődleges célja Siófoknak, hogy a társaság kiköltöztetése után „bizonyos körök” ott kaszinót nyithassanak. Sőt, úgy hírlett, 2013-ban ön is az elköltöztetésbe „bukott bele”, kellett egy olyan vezérigazgató, aki nem mond ellent ennek a szándéknak…
– Hallottam én is ezeket… Ami a sziget sorsát illeti, ahol most a Bahart telephelye, műszaki bázisa van, az innentől szintén állami döntés kérdése. Ha lesz pénz a kiürítésére, valóban létrejöhet ott a Balaton egyik legértékesebb, legexkluzívabb ingatlana.
| ||
– Jó üzlet lehet ez majd valakiknek a kikötőkkel együtt?
– Akár. Mindenki látja, a Balaton körül az elmúlt években új üzleti körök jelentek meg. Én úgy látom, éppen kapóra jött az államnak az, hogy a tulajdonos önkormányzatok nem teljesítették a tőkeemelési kötelezettségüket. Lehet arra hivatkozni, hogy az állam majd adja a milliárdokat, de cserébe kéri a többségi tulajdont.
Az ellopott Balaton
Jól tükrözi az ország állapotát a Balaton átalakulása: a tó környéke immár a gazdagok pihenőhelye, a változás legnagyobb haszonélvezőit pedig Orbán Viktor környezetében kell keresni. A tömegek nyaralóhelyéből az elmúlt években egyre inkább a kiváltságosok pihenőhelyévé vált a Balaton. Kormányközeli és egyéb jól menő vállalkozók vásárolják fel a legjobb telkeket, hogy oda luxusapartmanokat húzzanak fel.
Csakhogy ez nem helytálló érvelés, hiszen a turisztikai régiók fejlesztése elsősorban állami feladat, és ha valamit fejleszt az állam, az nem kell, hogy tulajdonszerzéssel is járjon. Létezik a 300 milliárd forintos Balaton-fejlesztési csomag – ennek része a Bahartnak szánt 12 milliárd is –, de ez sem arról szól, hogy ahová pénzt szánnak, ott tulajdont is kérnének cserébe.
– Vagyis?
– Itt mögöttes szándékok lehetnek, amiről majd csak a későbbiekben szerzünk tudomást. Félő, hogy egyéni érdekek mentén fog széthullani a Széchenyi által egyben tartani óhajtott balatoni hajózás. Hiszen az állam és az önkormányzatok között anno létrejött szerződés még tartalmazta, hogy a személyhajó- és kikötő-üzemeltetést fenn kell tartani. Vagy, hogy a részvényeket csak egymás között adhatják-vehetik a tulajdonosok. Ma már egyik pont sem él, szabad a gazda, csak állami, kormányzati döntés kérdése, mikor kap „zöld jelzést” a már emlegetett, jól ismert új üzleti kör.
